program;rendszerváltás;Mészáros Lőrinc;Momentum;

2021-02-28 19:23:09

Mészáros Lőrinc letartóztatásával kezdenék az új rendszerváltást – Bemutatta programját a Momentum

A párt 25 pontban foglalta össze, mit tennének az első 3, 30 és 300 napban, ha kormányra kerülnének.

A Fidesz-maffia bűnöseinek felelősségre vonását és egy új jogállam felépítésének lépéseit vázolja a Momentum Új Rendszerváltás programja – állítja közleményében az ellenzék előválasztásán induló párt.

A programot a Momentum miniszterelnök-jelöltjeként – két párttársával együtt – Fekete-Győr András online mutatta be, azt ecsetelve, mit is tennének kormányzásuk első 3, 30 és 300 napján. Ám mint mondta, ezt a programot egyelőre az ellenzéki összefogás asztalára teszik le, mert szerintük

„közös felelősségük lesz a NER bűnöseinek elszámoltatása”.

Fekete-Győr András az első programpont keretében a gyors kormányalakítás szükségességére hívta fel egyebek mellett a hivatalban lévő köztársasági elnököt, akit – győztes választás után – akár utcai tüntetésekkel is a mielőbbi kormányalakításra ösztönözne.

Fekete-Győr megnyugtatta az állami szerveket, hogy „nem kell többet szemet hunyniuk a politikusok által elkövetett bűncselekmények felett, és nem kell többet bevédeniük Orbán Viktort és strómanjait”:

Ennek mikéntjéről, arról, hogy a letartóztatásra ki utasít kit, és ki hajtja végre, nem lehet tudni bővebbet, ám a pártelnöknek megvan a teóriája, mivel kell szembenézniük:

– A Momentum alkotmányjogászokkal, nemzetközi jogászokkal, közgazdászokkal közösen dolgozott ki egy tervet, amelynek végrehajtásával visszakaphatjuk az országunkat. Egyszer és mindenkorra bebizonyítjuk: Magyarország nem lesz többé következmények nélküli ország – fűzte hozzá Fekete-Győr András. 

Mészáros Lőrinc letartóztatása után az első három kormányban eltöltött napon a  következő a terv lényege:

A Momemtum a remélt kormányzás első hónapját a személycserékre, a lebukottak egymást besúgó folyamatának beindítására és a nyilvánosság bevonására vagyonmentő intézkedésekre szánja:

Az első 300 nap, tehát nem sokkal több mint tíz hónap alatt Fekete-Gyrőr Andrásék befejeznék az új rendszerváltást megalapozó lépéseket. Ezek között szerepel: