Csehország;Szijjártó Péter;cseh kormány;cseh parlament;gólyafészek;Andrej Babis;cseh választás;Jan Hamácek;

2021-06-03 09:30:00

Összeférhetetlen szolidaritás Csehországban

Andrej Babis kormányfő nem hajlandó távozni önszántából még úgy sem, hogy a rendőrség ismét vádemelést javasolt ellene a Gólyafészek-ügyben. Ma ugyan a parlament megbuktathatja, de ennek sem lennének komolyabb következményei.

Ma dönt a cseh parlament az Andrej Babis miniszterelnökkel szembeni bizalmatlansági indítványról. A döntés kulcsa a kommunisták kezében van. A „vörösök” azonban egyelőre nem álltak elő a farbával, az utolsó pillanatban jelentik be, megszavazzák-e az indítványt. A párt a közelmúltig kívülről támogatta az ANO és a szociáldemokraták kisebbségi kormányát, de most már hibának tartják, hogy így tettek, állítják. A cseh koalíció lényegében Milos Zeman elnöktől függött, kezében tartotta Babist, a szociáldemokratákat, a kommunistákat, azóta azonban, hogy kiderült, a 2014-es vrbeticei lőszerraktárnál történt robbantás mögött orosz ügynökök állnak, az oroszbarát elnök politikai befolyása érezhetően csökkent. Akárhogy dönt majd a parlament, aligha lesz előrehozott választás. Valójában két verzió lehetséges. Milos Zeman ismét Babisnak szavaz bizalmat, vagy az elnök olyan kormányt hoz létre az októberi választásig, amely még jobban függ tőle.

Az Agrofert nevű vállalata miatt összeférhetetlenséggel vádolt cseh kormányfő május 20-án váratlan helyről kapott politikai támogatást: Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter meglehetősen leegyszerűsítve az ügyet politikai támadásnak minősítette a cseh kormányfőt érő bírálatokat és szolidaritásról biztosította V4-es partnerét és „barátját”.

Az egész ügynek két szála van. Egyrészt a Gólyafészek rekreációs és kongresszusi központ építéséhez felhasznált uniós támogatás, másrészt, hogy Babis ma mennyire kötődik az Agroferthez, mert ha ma is befolyásolja a tevékenységét, akkor egyértelmű az összeférhetetlenség.

Talán kissé elhamarkodott volt Szijjártó kijelentése. Mint ugyanis kiderült, az Európai Bizottság teljes joggal állította nemrégiben, hogy Babis ma is haszonélvezője az Agrofert vállalatnak. Csehországban június 1-jén lépett életbe az a törvény, amely szerint a cégek tényleges tulajdonosait is be kell jegyezni. Ebből kiderült, a miniszterelnököt még nagyon is szoros szálak fűzik az Agroferthez és ő is részesül a vállalat bevételeiből. Karel Hanzelka, a konszern szóvivője azonban azt állítja, nincs itt szó semmiféle összeférhetetlenségről.

Magyarországon tulajdonképpen az Agrofert ügy pillanatok alatt elsikkadna (ennek kronológiáját keretes anyagunkban részletezzük). Mivel nálunk csak abból lehet ügy, amit a kormánypárt akar, alighanem nyomozás sem indulna hasonló esetben. Csehország azonban nem Magyarország. Prágában működnek a demokratikus intézmények, még tudják, mit jelent a fékek és ellensúlyok, a hatalmi ágak szétválasztásának rendszere. Csehország még az Európai Ügyészséghez is csatlakozott, amely kedden kezdte meg működését.

Miközben Szijjártó politikai támadásról beszél, hétfőn a cseh rendőrség nyomozása arra a következtetésre jutott, hogy a miniszterelnökkel szemben vádat kell emelni a Gólyafészek nevű szabadidőközpont miatt. Ennek építéséhez ugyanis 50 millió koronás (minegy 685 millió forint) uniós pénzt használtak fel jogosulatlanul, mivel a támogatásra hamis adatokkal pályáztak - állapították meg a bűnüldöző szervek. Az ügyben eljáró rendőr, Pavel Nevtípil ugyanarra a következtetésre jutott, mint két évvel ezelőtt: Babisnak bíróság előtt kell felelnie. A nyomozó terjedelmes aktát adott át Jaroslav Saroch ügyésznek, amelyben vádemelést javasol Babis és egykori tanácsadója, Jana Mayerová ellen. Az ügy azonban ezzel még messze nem ért véget. Most Saroch ügyésznek kell eldöntenie, bíróságra küldi-e az ügyet, vagy ejti a vádat, ahogy azt tavalyelőtt szeptemberben is történt. Két hónapja van arra, hogy döntést hozzon, de ez az időszak meghosszabbítható. A Gólyafészek-akta 34 ezer oldalas.

A több mint egy évtizede húzódó ügyben a prágai rendőrség gazdasági bűnözés elleni osztálya vizsgálta, indokolt volt-e az Olramovice közelében található rekreációs és kongresszusi komplexum építésére szánt 50 millió koronás támogatás odaítélése. 2019-ben egyszer már vádemelést javasolt a rendőrség, ám akkor Martin Erazim akkori prágai főügyész a büntetőeljárás leállítását kezdeményezte arra hivatkozva, hogy az építtető cég a kérdéses időszakban megfelelt az uniós pályázatban szereplő kritériumoknak. Pavel Zeman országos főügyész azonban hatályon kívül helyezte kollégája döntését, így 2019 decemberében új rendőrségi nyomozást rendelt el. A vizsgálatot némileg lassította, hogy a hatóságok több hónapot vártak arra, hogy az üggyel kapcsolatos fontos iratokat megérkezzenek Szlovákiából. 

Babis minden vádat tagad, szintén politikai támadást emleget, szerinte nem véletlen, hogy ez a „mesterségesen kreált” ügy az októberi választás közeledtével kerül elő. „Soha semmi törvénytelenség sem történt” – hangoztatta sokadszorra. Jan Hamácek belügyminiszter, a szociáldemokraták elnöke nem kommentálta a rendőrség lépését, azt mondta meg kell várni az ügyész döntését.

Miközben – amint a (Babis érdekeltségéhez tartozó) Mlada fronta Dnes napilap internetes felméréséből is kiderül - a közvélemény túlnyomó többsége szerint a kormányfő nem fog lemondani, az ellenzék szerint nyilvánvalóan távoznia kellene. „Hiszem, hogy ősszel a választók számba veszik az elmúlt négy év egész tragikus kormányzását, és végre megszabadulunk ettől a kormánytól" - írta Petr Fiala, a Polgári Demokrata Párt (ODS) elnöke a Twitteren. Marian Jurecka, a kereszténydemokraták elnöke közölte, nem hiszi, hogy a kormányfő most végre úgy viselkedik, mint egy demokratikus ország felelős vezetője, azaz aligha mond le. Vít Rakusan a Kalózokkal szövetségben induló STAN párt elnöke szintén úgy látja, egy tisztességes politikus már rég távozott volna Babis helyében.