terrortámadás;Manchester;

2021-06-17 20:36:00

Megelőzhető lett volna a 2017-es manchesteri robbantás

Egy most megjelent vizsgálati anyag szerint a Manchester Arena mindig potenciális célpontja lehet egy támadásnak, amivel mindenkinek tisztában kell lennie.

- állapította meg a 2017-es támadással kapcsolatos nyilvános vizsgálat. Ennek vezetője, John Saunders megállapította, elszalasztották a lehetőséget, hogy megelőzzék a pusztítást, igaz, ha a merénylő lebukott volna, akkor is működésbe hozza a pokolgépet.

Ahogyan az ismert, 2017. május 22-én pokolgép robbant Ariana Grande koncertjének végén, a Manchester Arena előcsarnokában. A detonáció 22 ember - köztük sok tinédzser - életét követelte. A nyilvános vizsgálat 2020 szeptemberében kezdődött, az elkészült három jelentés közül ez az első, amely kritikával illette a brit rendőrséget, az arénát üzemeltető céget és a velük szerződésben álló biztonsági szolgálatot. 

Saunders kitért arra is, hogy a terrorfenyegetettség ugyan nem vonatkozott konkrét helyszínekre, ám a koncertnek helyt adó aréna mindig is lehetséges célpontja volt egy támadás elkövetésének. Úgy fogalmazott: "mindenkinek, aki a létesítmény biztonságával foglalkozott, annak tudatában kellett volna dolgoznia, hogy azon az éjszakán is bekövetkezhet egy terrortámadás. Ám ez nem így volt, ugyanis senki sem hitte el, hogy ez megtörténhet".

A közönség egyik tagja - aki meglátta a merénylőt és aggasztotta a jelenléte - ugyan megkeresett két tizenéves stewardot, akik azonban nem reagáltak "olyan határozottan és hatékonyan, ahogyan kellett volna." A vizsgálatot vezető elnök ezt nevezte a legnagyobb elszalasztott lehetőségnek.

Emellett megállapították:  

A vizsgálat kitért arra is, hogy a terrorista egy olyan helyen rejtőzött el, amely a biztonsági kamerák számára évek óta "vak" területnek számított. Pedig ha észlelték volna a jelenlétét, akkor meg lehetett volna zavarni, vagy el lehetett volna riasztani. Az üzemeltető ehhez azonban nem biztosított elegendő személyzetet.