Fehéroroszország;Alekszandr Lukasenka;uniós szankciók;

2021-06-21 14:35:57

Ismét odacsapna az EU Lukasenka diktatúrájának

A brüsszeli büntetőpolitikának új lendületet adott az a gépeltérítés, amikor a rezsim ura leszállíttatott egy olyan repülőt, amin az ismert fehérorosz ellenzéki utazott.

A bejelentésről beszámoló ABC News emlékeztetett, hogy az Európai Unió azt követően fogadott el keményebb lépéseket, hogy a fehérorosz hatóságok egy kamu bombamerénylet ürügyén leszállásra kényszerítették azt a repülőt, amelynek fedélzetén Lukasenka egyik legismertebb bírálója utazott. 

Borell most Luxemburgban arról beszélt, hogy a már meglévő büntetőintézkedések szélesebb körűek lesznek. A döntéseket követően 86 embert sújtanak majd beutazási tilalommal és vagyonbefagyasztással. A külügyi főképviselő hozzátette, a miniszterek egy sor gazdasági szankcióra is igent mondtak, amelyeket az uniós vezetők csütörtöki csúcstalálkozóján fognak jóváhagyni. "Ezek fájni fognak és súlyosan érintik majd Fehéroroszország gazdaságát" - fogalmazott.

Az intézkedések vélhetően a káliumra, a dohányipari exportra és a kőolajtermékek kivitelére vonatkoznak majd. 

"Már nem csak a magánszemélyeket fogjuk büntetni. Mostantól ágazati szankciókat is fogunk alkalmazni - ami azt jelenti, hogy a Fehéroroszország számára különösen fontos gazdasági területeket és a rezsim bevételeit fogjuk megcélozni. 

 Hozzátette, a kérdésben egységes álláspontot képvisel az EU mind a 27 tagállama. "Nagyon-nagyon eltökéltek vagyunk, hogy nem engedünk, nem csak átmenetileg - semmi sem fog változni az elkövetkező hetekben, hónapokban". 

Gabrielius Landsbergis litván külügyminiszter szerint az uniós országok még egy hónappal ezelőtt is úgy gondolták, hogy talán még mindig lehetséges szót érteni Lukasenkával, de mára ez a hangulat megváltozott. 

A hétfői találkozó nyitányaként a miniszterek munkareggelit tartottak Szvjatlana Cihanouszkajával, aki a tavaly augusztusi - minden bizonnyal elcsalt - választásokon a fehérorosz diktátor egyetlen kihívója volt. 

Mint lapunk is megírta, a múlt havi géprablás miatt már megtiltották a belarusz nemzeti légitársaságnak, hogy használják az uniós légteret. Eközben Prataszevics több nyilvános nyilatkozatot tett, amelyen "bevallotta": államellenes cselekedetre készült és nem bántották - ugyanakkor a kényszeredett mimikából arra lehet következtetni, hogy az ellenzéki aktivista nem önszántából tette meg bűnbánó "vallomásait".