Erzsébetváros;tankerület;Damjanich utca 4.;Molnár Antal Zeneiskola;

2021-06-21 18:41:45

Erzsébetváros: Nem fizet a tankerület, nem költözhet a zeneiskola a Damjanich utcába

A pénzügyi vita miatt üresen maradhat a felújított épület, ahonnan az év elején rövid úton kellett távoznia a Freeszfe Egyesületnek.

Nem akar fizetni, ezért nem köt szerződést a tankerület – írta honlapján olvasható közleményében Erzsébetváros önkormányzata. Hangsúlyozták, a Damjanich utca 4. szám alatti épület bérleti jogára kiírt pályázatot a Belső-Pesti Tankerületi Központ nyerte meg, amely saját irodái mellett, a Molnár Antal Zeneiskola elhelyezésére vállalt kötelezettséget az épületben. 

Mint azt a közlemény leszögezi, a kerület az eredményhirdetés után mindent megtett annak érdekében, hogy a bérleti szerződés aláírásra kerülhessen, és a zeneiskola beköltözhessen az ingatlanba.

Megjegyezték, a tankerület június 17-én kelt levelében arról tájékoztatta az önkormányzatot, hogy a pályázatukban vállalt kötelezettség ellenére nem kívánnak bérleti díjat fizetni. Indoklásként egy olyan törvényre hivatkoznak, amely rájuk, illetve erre az ingatlanra nem vonatkozik.

Emlékezetes, február elején a VII. kerület ellenzéki vezetése bejelentette, hogy Erzsébetvárosban hoz létre alkotóműhelyt a Freeszfe Egyesület. Akkori közlésük szerint a Damjanich utca 4. szám alatti, felújított épület bérleti jogát „a Várkonyi Zoltán Alapítvány egy nyitott alkotóműhelyről és kulturális központról szóló pályázattal nyerte el.”

Ezt követően politikai botrány támadt az ingatlanhasználat körül, és Bajkai István fideszes parlamenti képviselő „brutális balliberális erőszaknak” nevezte, hogy az egyesület azt a Damjanich utca épületet kapta meg, amit az előző (fideszes) városvezetés „a kerületi Molnár Antal Zeneiskolának újíttatott fel”. A vita oda vezetett, hogy alig egy hét múlva a Freeszfe Egyesület bejelentette: lemond a Damjanich utcai épületről, az önkormányzat pedig azt, hogy az épület hasznosítására új pályázatot írnak ki.