interjú;Varga Judit;Pegasus;

2021-07-22 06:00:00

Cáfolja Varga Juditot a Le Monde

A francia lapnak adott interjújáról a miniszter azt mondta, ő egyetlen kérdést és feleletet sem húzott ki belőle.

Jean-Baptiste Chastand, a Le Monde című francia napilap bécsi tudósítója, a Varga Judittal július elején készült interjú szerzője megerősítette lapunknak: az igazságügyi miniszter sajtósa valóban szeretett volna kihúzatni egy kérdést és választ a megjelenés előtt álló cikkből, ő azonban nem járult hozzá: “Azt mondtam a szóvivőnek, hogy csak akkor javíthatnak bele az írásba, ha közben rájöttek, hogy a miniszter hibás választ adott. Harminc perc múlva jött a megerősítés, hogy az interjú teljes szövegét jóváhagyták”, idézte fel az eseményeket.

“Ha valaki azt kérné, hogy hallgassanak le egy újságírót vagy egy (politikai) ellenfelet), elfogadná-ezt a kérést?”, hangzott az inkriminált kérdés, amire Varga felháborodottan reagált: “Micsoda kérdés! Ez már önmagában provokáció!”.

A Pegasus-projekt néven elhíresült nemzetközi lehallgatási botrányt kiteregtő Washington Post című amerikai újság írta meg, hogy a miniszter irodája a kérdést és a választ ki akarta vetetni az ellenőrzésre megküldött interjúból. Varga Judit azonban hétfői brüsszeli sajtóértekezletén tagadta, hogy az inkriminált rész eltávolítását kérték volna, arra hivatkozva, hogy az általa látott és jóváhagyott, majd meg is jelent interjúban szerepel az idézett szöveg.