tényfeltáró bizottság;Varga Judit;Donáth Anna;Pegasus;

2021-09-30 17:45:53

Donáth Anna felelősségre vonná Varga Juditot Pegasus-ügyben

A Momentum EP-képviselője szerint a tárcavezető felelőssége megkerülhetetlen, ugyanis ő felel a titkos információgyűjtések engedélyezéséért.

- írta csütörtök délután közösségi oldalán a Momentum Mozgalom EP-képviselője.

Donáth Anna jelezte: korábban ezért is szorgalmazta egy parlamenti felszólalásában egy független európai vizsgálóbizottság felállítását és Orbán Viktor miniszterelnök meghallgatását az Európai Parlamentben. Hozzátette: elengedhetetlen, hogy a lehallgatások engedélyezéséért felelős igazságügyi minisztert is felelősségre vonják. 

Az ellenzéki politikus tagja annak az EP-delegációnak, mely a jogállami normák érvényesüléséről akar tájékozódni magyarországi látogatása során. Donáth Anna azt mondta, szerdán meghallgattak egy olyan újságírót, akinek készülékén megtalálták a Pegasus nyomait. "Az áldozatok már megvannak, felelőse a történteknek még nincs. Az igazságügyi miniszter felelőssége viszont megkérdőjelezhetetlen mind politikai, mind jogi oldalról, hiszen ő felel a titkos információgyűjtések engedélyezéséért" - jelentette ki.

A politikus szerint az alábbi kérdésekre várnak választ a magyar emberek:    

- zárta bejegyzését Donáth Anna. 

Egy biztos: az EP tényfeltáró delegációja nem fog találkozni a miniszterelnökkel. Mint lapunk elsőként megírta, a képviselők szerettek volna találkozni Orbán Viktorral is, de brüsszeli forrásaink szerint a miniszterelnök elutasította a megkeresést. Ugyanakkor a Békemeneteket szervező civilek örömmel látják őket.