rendőrség;Izrael;vizsgálat;lehallgatások;Pegasus;NSO Group;

2022-02-13 21:21:00

Izraelben az NSO adatbázisát is ellenőrzik az engedély nélküli rendőrségi lehallgatások ügyében

A Pegasus gyártója szerint „eseménynapló”-adatbázisa pontos tájékoztatást nyújt a kémprogram által megfertőzött telefonokról.

Az engedély nélküli rendőrségi lehallgatások ügyében indított magas szintű izraeli vizsgálat során kielemzik a Pegasus nevű kémszoftvert gyártó NSO izraeli vállalat adatbázisát is – közölte vasárnap az igazságügyi minisztérium a Reuters hírügynökség jelentése szerint.

A Kalkaliszt című izraeli gazdasági napilap a héten forrás megjelölése nélkül arról számolt be, hogy a rendőrség bírósági engedély hiányában használta a kémprogramot közéleti szereplők, köztük a három korrupciós ügyben is vádolt Benjámin Netanjahu korábbi miniszterelnök egyik fia és két bizalmasa ellen. A lap beszámolója nyomán a bíróság kénytelen volt elhalasztani Netanjahu ügyének tárgyalását azért, hogy az ügyészség tisztázhassa a védelem által megfogalmazott kérdéseket, miszerint a volt kormányfő ellen szóló bizonyítékok bármelyikéhez az engedély nélküli lehallgatások révén jutottak-e hozzá. Az izraeli belbiztonsági miniszter szerint azonban a rendőrség még a jelenlegi, Naftali Bennett miniszterelnök vezette kormány tavaly júniusi hivatalba lépése előtt hajtotta végre a lehallgatássorozatot.

Az igazságügyi tárca közleménye szerint egy belső rendőrségi vizsgálat azonban eddig arra jutott, hogy „senki ellen sem intézkedtek bírósági végzés hiányában”. Mintegy 1500 telefonszámot ellenőriztek – tették hozzá. Az izraeli főügyészhelyettes által vezetett vizsgálat azonban ellenőrzi az NSO belső adatbázisában található információkat is, amelyeket rendelkezésre bocsátottak – közölték. Az NSO szóvivője nem kívánt nyilatkozni.

A jelenleg ellenzéki vezető Netanjahu független, külső vizsgálatot követel a Pegasussal kapcsolatos állítások tisztázására. Hasonló felhívást intéztek a kabinet egyes tagjai is, Bennett azonban közölte, hogy egyelőre megvárja, mire jut a főügyészhelyettes az ügyben.

2021 júliusában egy nemzetközi együttműködés eredményeként derült ki, hogy a világ több országa – köztük Magyarország – kormányzata megvásárolta az NSO nevű izraeli cég Pegasus nevű kémprogramját. Bár itthon 300 embert, köztük újságírókat figyeltek meg a kizárólag terrorizmus és szervezett bűnözés gyanúja esetén bevethető kémszoftverrel, Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke mindent rendben talált. A jelentés érdemi részét ennek ellenére 2050. december 31-ig titkosították.