háború;köztévé;televíziók;

- Köztévénk lábszaga háború idején

A mai magyar kormány még a pragmatizmust is pragmatikusan kezeli. Közmédiája egy talán világtörténelmi jelentőségű tragédiában sem képvisel senkit, semmit – önmagán kívül. Szánalmas, pitiáner, lábszagú.

Bárcsak igazak lennének a vádak! Bárcsak igaz lenne, hogy a kormány közmédiája az orosz propaganda állításait terjeszti! Hiszen ez azt jelentené, hogy a Kelet-Európa, de alighanem az egész kontinens sorsát befolyásoló háborús konfliktusban elkötelezte magát valamelyik oldal mellett. Igen, fölvállalja, hogy Putyin helyesen cselekszik, nem tűrheti tovább Amerika, a NATO további hatalmi terjeszkedését, amelyhez a szélsőségesen nacionalista, nemzetiségeit elnyomó Ukrajnát használja fel eszközül, és megmutatja erejét, meghúzza a határt. Persze azt se kéne szégyellni, ha véletlenül nyíltan Ukrajna mögé állna: Le a birodalmi agresszióval! Isten óvja Kijevet, Harkivot! Tartsatok ki!

Azt mondják, ez ostoba vakmerőség, ebbe nem szabad belekeveredni, mert még világháború lesz belőle. Vagy legalábbis gazdasági válság. De vajon a politikai megfontoltság, semlegesség megköveteli a határozott elvi állásfoglalás kerülését is? Azért nem felelősek a közszereplők, hogy milyen értékeket próbálnak erősíteni a társadalomban?

Csakhogy a mai magyar kormány még a pragmatizmust is pragmatikusan kezeli. Közmédiája egy talán világtörténelmi jelentőségű tragédiában sem képvisel senkit, semmit – önmagán kívül. Szánalmas, pitiáner, lábszagú.

Az elmúlt két hét háborúval kapcsolatos eseményeinek tálalásakor az MTVA csatornáinak két feladata volt: az orosz támadás tőmondatos elítélése mellett az EU egyes lépéseinek kritikájával, Amerika felelősségének hangsúlyozásával igazolni Orbán illiberális irányvonalát, és háborús veszélyforrássá minősíteni az ellenzéket. Zárójelbe téve a véres konfliktus érzelmi, morális oldalát, tárgyszerű hangon közvetíteni, hogy a kormány megfontolt döntéseket hoz. Vagyis mindent alárendelni a kampánynak. Az M1-en Deák Dániel már az első nap azt nehezményezte, hogy az ellenzék felelőtlen módon az orosz követség előtt demonstrál, vagyis harcot hirdet ahelyett, hogy az ukrán követségnél rendezne szimpátiatüntetést. Másnap Bende Balázs külpolitikai szerkesztő aggasztónak találta, hogy Zelenszkij Molotov-koktélok készítésére biztatja a lakosságot. Hortay Olivér energia- és klímapolitikai üzletágvezető hangsúlyozta, hogy rövid távon nincs realitása az orosz gáz kiváltásának, az EU nagyot hibázna egy eltúlzott szankcióval.

Hogy a nézőket megkíméljék az érzelmi azonosulástól, nagyon kevés szó esik Ukrajnáról. Nem világos, mit képvisel, mik az érdekei. Mintha csak óvatlan játékszer lenne a nagyhatalmak kezében.

Ami pedig megfoghatóvá válik belőle, enyhén szólva problémás. Georg Spöttle, a Nézőpont Intézet elemzője fontosnak tartotta kiemelni a háború kezdetén: „Ahogy a magyar kisebbségekkel bánhattak, vagy bántak Ukrajnában, ugye, a vegzálás, a kultúrház felgyújtás, a halálos fenyegetések, el tudom képzelni, az ukrán nacionalisták ugyanígy bántak az oroszokkal, az orosz kisebbséggel a Donbasz régióban.” De az M5, a köztévé kulturális csatornája megmutatta, hogyan kell ezt igazán undorító módon csinálni. Március 1-jén az Ez itt a kérdésben L. Simon László, Schmidt Mária, Pogonyi Szabolcs és Schiffer András beszélgetett az orosz-ukrán háborúról. De a kijelölt téma, amely rendre megjelent feliratban a kép alján, nem a harctéri helyzet, a béke lehetősége volt, hanem: A nemzeti kisebbségek helyzete Ukrajnában. Az Ez itt a kérdés egyébként az invázió előtti napokban is jeleskedett a helyzet adekvát megközelítésével: Milyen szerepe van a nyugati sajtónak a háborús feszültségkeltésben? Reméljük, nem jutunk el odáig, hogy arról készítsenek műsort, milyen szerepe van a magyar ellenzéknek a világháború kitörésében. Mert félő, hogy az is csak a kampány szempontjából foglalkoztatná a közmédiát.

Mindemellett el kell ismerni, hogy a hazai média nincs könnyű helyzetben az események tárgyszerű értékelésénél. A probléma abból fakad, hogy a felkészült elemzők döntő többsége Oroszország-szakértő. Ugyan nem a putyini rendszer hívei, de alapvetően orosz szemszögből tudnak közelíteni a helyzethez. Alig van megszólaltatható, mélyebben tájékozott közvetítője az ukrajnai folyamatoknak, az ottani gazdasági-társadalmi helyzetnek, politikai törekvéseknek. Érthető, hogy egy most születő nemzetállamnak a szakértői is még születőben vannak. De a hiány akaratlanul is orosz perspektívába billenti az események megvilágítását. Ennek fura disszonanciáiba az ATV is belesodródott. A február 28-i Csatt elemzői olyan árnyaltan járták körbe Oroszország helyzetét, történelmi tudatát, agresszív és esetleg jogosnak tűnő politikai motivációit, hogy sok néző úgy érezhette, védőbeszédet mondanak Putyin döntése mellett. Erről szó se volt, de hiába, olykor megdobbantak az oroszos szívek. Be kell látni, hogy a területtel foglalkozók számára nehéz emberi helyzetet teremtett ez a háború. Elveszthetik kapcsolatrendszerüket, zátonyra futhat munkájuk, elszakadhatnak egy világtól, amelynek értékeit, emberi tanulságait közvetíteni próbálták. Mondhatjuk, hogy Orbán és köre is sokat veszíthet. De az a putyini politika szolgálatából származik.

Ha Putyin és Orbán rendszerében csupán a rendcsinálás motívumának népszerűség- és esélynövelő szerepe jelentené a hasonlóságot, aligha szentelnénk neki külön cikket, de ennél lényegesen többről van szó.