Az állam 2023. július 1-től 35 évig a pályázat majdani nyertesére bízza a hazai háztartások és gazdálkodók évi közel 5 millió tonna hulladékának begyűjtését, valamint az uniós célok eléréséhez szükséges előkezelési és kezelési műveletek megszervezését.
A cég az első évtizedre legalább 50 milliárd forintos beruházást vállal. A koncessziós szerződés első öt évében új, évi legalább 100 ezer tonna települési szilárd hulladékot hasznosító energetikai létesítményt épít. Emellett felvásárolja a települési hulladékszállítást jelenleg „koordináló”, állami Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő (NHKV) Zrt.-t, valamint az ország számos térségében tényleges hulladékszállítást végző, szintén állami Nemzeti Hulladékgazdálkodási Szolgáltató Kft. nagy részét. Világi Oszkár, a Mol vezérigazgató-helyettese szerint a csoport rendelkezik a feladat ellátásához szükséges emberi és tárgyi feltételekkel. Jelenleg évi 100-120 ezer tonna saját hulladékot kezelnek, használt gumiabroncsból gumibitument gyártanak, illetve használt sütőolajat és műanyagot hasznosítanak újra.
Két éve szivárgott ki, hogy a kormány újból átszabná az igencsak sanyarú helyzetű hazai hulladékágazat rendszerét. 2012-ben először megtiltották, hogy magáncégek végezzék a települési kukaürítést, majd befagyasztották az – amúgy igen nagyarányú különbségeket mutató – lakossági tarifákat, 2013-ban „rezsicsökkentés” címén ezekből egységesen 10 százalékot nyestek, majd 2016-tól az akkor alapított Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő (NHKV) Zrt.-re (NHKV) bízták a díjak beszedését és „igazságos” leosztását a munkát ténylegesen elvégző, zömmel önkormányzati, kisebb részt pedig állami hulladékcégeknek. Ebből rendkívül éles viták származtak, amelyek nyomán például a Gödöllő és térsége ellátását végző Zöld Híd területén a tevékenységet politikától sem mentes viták után a cég eszközeivel 2018 és 2020 között a katasztrófavédelem végezte. Szakértők mindvégig figyelmeztettek, hogy a rezsicsökkentett szinten befagyasztott tarifák, az NHKV mégoly szigorú pénzosztási elvei ellenére, egyszerűen nem elegendők a hulladékszállítás és -feldolgozás működtetésére.
A tervezet megjelenése után kormányzati politikusok is egyre nyíltabban vállalták, hogy az eddigi elképzelések „nem jöttek be”.
Gulyás Gergely kancelláriaminiszter lapunknak tavalyelőtt elismerte, hogy a központi költségvetés évi 70-80 milliárdos többletforrást biztosít az NHKV-n keresztül a szemét elszállítására. (Arról ugyanakkor nem tettek említést, hogy az épp az ágazat átalakítása címszavával beszedett, hasonló nagyságrendű termékdíj jó része elvész a központi költségvetésben.) Mivel a „rezsicsökkentett” díjak emelése tabu, a kormány azt ötölte ki, hogy a hazai hulladékkezelés csúcsára egyetlen (magán)-céget állít, amely az előkezelésen keresztül részesül a leválogatott, továbbhasznosítható hulladékok hasznából is. Nem csoda, hogy az elképzelés elsősorban az értékes hulladéktípusokat feldolgozó, piaci cégek körében váltott ki berzenkedést. Olyannyira, hogy az – elrejtve beterjesztett – törvény egy pontját Áder János akkori köztársasági elnök vétója nyomán az Alkotmánybíróság a piaci hulladékfeldolgozók érdekében kissé átíratta. De legalábbis hasonló súlyú kérdéseket vetett fel, hogy mi lesz a jelenleg köztulajdonú hulladékszállítók járművei, feldolgozói, tárolói sorsa. Bár korábban számos önkormányzat, illetve helyhatósági társulás határozottan tiltakozott, az utóbbi idők során sokuk részéről már inkább tárgyalási nyitottságot tapasztaltunk.
Tavaly augusztusban aztán a Rogán Antal-féle Miniszterelnöki Kabinetirodához tartozó Nemzeti Koncessziós Iroda, finoman szólva szintén diszkréten, ugyanakkor 12 munkanapos határidővel, előminősítési pályázatot írt ki. A kiírás szerint a leendő koncesszornak évi mintegy 4-4,8 millió tonna hulladékot kell átvenni, gyűjteni, elszállítani, előkezelni, értékesíteni és kezelésre átadni, ideértve a gyűjtő- és visszaváltási pontok, hulladékudvarok, átrakók és válogatók üzemeltetését, a kiterjesztett gyártói felelősségi, illetve a szintén 2023 közepétől tervezett visszaváltási díjas rendszerek működtetését. A jelentkezőktől 10 év alatt 50-300 milliárd forintnyi beruházást, illetve 5 év alatt évi 100-400 ezer tonna kapacitású energetikai hasznosítómű létesítését várják. A pályázónak képesnek kellett lennie legalább évi 500 ezer tonna lakossági vagy évi 20 ezer tonna veszélyes hulladék kezelésére vagy ártalmatlanítására vagy elégetésére. Bár e feltételek rugalmasak, a szakma szerint a – saját hulladékának feldolgozásán kívül eddig a tevékenységgel érdemben nem foglalkozó - Mol ezeket érdemben nem teljesíti.
Mindazonáltal sokan úgy vélik, hogy mind az előzetes, mint a mostani, kötelező érvényű pályáztatáson, egyedül az olajcsoport indult.
Ez megerősíti azokat a feltételezéseket, hogy az egész rendszert a Molra szabták.
Bár a kiírás alapján az várható, hogy a Mol a jelenlegi hulladékszállítókat alvállalkozóként vonja be, az eszközök sorsa még kérdéses. A kiírás a Molnak szabad kezet ad abban, hogy kit és milyen díj ellenében bíz meg a tevékenységgel. A kormány a kiszivárgott elképzelések szerint azt várja az új rendszertől, hogy a hasznos hulladékok bevételei kukadíjemelés nélkül fedezik a lakossági szolgáltatás veszteségeit. Emellett elvárják, hogy tevékenységük nyomán fokozottan javuljon a hulladékfeldolgozás minősége, csökkenjen a szemét mennyisége és a környezetszennyezés. A kiírás szerint az állam a majdani koncesszor esetleges veszteségeit fedezi, esetleges „extraprofitját” viszont csak több éves átfutás után metszené le.
„Vissza kellene térni a piaci viszonyokhoz”
Borúlátó a világon sehol nem alkalmazott, 35 éves kukakoncesszió sikerességét illetően Szilágyi László, a Zöld Műhely Alapítvány kuratóriumi elnöke. Az Orbán-kormány alatt ez már az ágazat harmadik, gyökeres átszervezése. Ugyanakkor máig nem látni, miért működne egy érdemi szakmai tapasztalattal nem rendelkező cég alatt hatékonyabban az ágazat. Nem tudni, milyen források állnának rendelkezésre és alvállalkozóként mi ösztönözné a helyi hulladékcégeket a színvonal emelésére. Ilyen körülmények között az - amúgy üdvözölt - betétdíjas rendszer szintén 2023-ra tervezett indulása is kudarcra ítélt, hisz Németországban is tíz évig tartott a tőkeigényes és számos szereplő olajozott együttműködését igénylő visszaváltás.
Az elnök szerint a közszolgáltatásban is vissza kellene térni a piaci viszonyokhoz, amely a tevékenység valós árának kifizetéséhez is vezetne. Ebből ugyanakkor fedezhetnék a megfelelő színvonalú leválogatást, hasznosítást, tudatformálást, a hulladék keletkezésének visszaszorítását, az újrahasználat népszerűsítését. E tekintetben az elmúlt 12 év leginkább visszafejlődést hozott. A lerakás jelenleg 60 százalék körüli arányát 2040-re az EU-előírások szerint 10 százalékra kellene szorítani. Arra, hogy a üzleti bevételek majd fedezik a települési tevékenység költségeit, Szilágyi László a hulladékpiaci árak nagyarányú hullámzása miatt nem alapozná a rendszer működőképességét.