ferencvárosi önkormányzat;testületi ülések;Ferencváros;újság;főszerkesztő;Baranyi Krisztina;

2022-06-22 18:47:00

Felmentették a kerületi újságot kiadó cég ügyvezetőjét Ferencvárosban

A szerdai testületi ülésen ugyanakkor elfogadták, hogy Vágvölgyi B. András tartalomfejlesztési igazgató legyen. Ő azonban jelezte, hogy ragaszkodik a főszerkesztői poszthoz. 

Baranyi Krisztina, ferencvárosi polgármester javaslatára a szerdai testületi ülésen a képviselők elfogadták Hagymási Zoltán, a kerületi újságot kiadó, önkormányzati cég ügyvezetőjének felmentését. A polgármester szerint ugyanis „komolytalan indokkal és munkajogilag aggályos módon” bontott szerződést májusban Vágvölgyi B. Andrással a „9” magazin főszerkesztőjével – írja a 444.

A portál szerint a polgármesterrel viaskodó ellenzéki képviselőknek sikerült elérniük, hogy Hoffmann György televíziós szakembert, Kálmán Olga DK-s politikus férjét tegyék Hagymási helyére.

Hoffmann nevét Torzsa Sándor, az MSZP-DK-frakció vezetője dobta be, órákkal azután, hogy tárgyalni kezdték a témát. Hoffmann nem volt ott az ülésen, csak az önéletrajzát adták körbe a szünetben. Ebből kiderül, hogy a kilencvenes években az RTL-nél és a TV2-nél, majd a HírTV-nél és az ATV-nél is dolgozott. 2008 és 2015 között az állami tévé munkatársa volt, és a március 15-i bakisorozat után rúgták ki, abban az időben, amikor az M1-et hírcsatornává alakították.

DK-s javaslatra elfogadták azt is, hogy Vágvölgyi tartalomfejlesztési igazgató legyen, ami kiterjed a kerületi tévé, az újság és a még nem létező online lap koordinálására. Vágvölgyi többször elmondta az ülésen, hogy ezt szívesen vállalja, de ragaszkodik a főszerkesztői poszthoz is, mivel a munkatársai egységesen kiálltak mellette az utóbbi hetekben. Figyelmeztette a képviselőket:

A 444 megjegyzi: a kaotikus szavazásdömping után nincs garancia arra, hogy Vágvölgyi marad az újság élén, sőt. Torzsának ugyanis az a javaslata is átment, hogy a főszerkesztői posztra írjanak ki új pályázatot, amit már nem független testület, hanem a képviselők bírálnának el. Az MSZP-s politikus a testületi ülésen, és egy nappal korábban a 444-nek is azt mondta, hogy a frakciója számít Vágvölgyire. Végül mégis elérte, hogy politikusok dönthessék majd el, ki felel a tartalomért. Baranyi szerint ez a helyi média szabadságának felszámolását jelenti, igaz, papíron akár Vágvölgyi is elindulhat a pályázaton.

Vágvölgyit májusban rúgta ki Hagymási, aki arra hivatkozott, hogy a főszerkesztő sokszor nem jelent meg munkaidőben a szerkesztőségben, amivel megszegte a szerződését. A Magyar Narancs egykori főszerkesztője csaknem két éven keresztül irányította a kerületi lapot.

Vágvölgyit az önkormányzattól független testület választotta ki nyílt pályázaton. Azóta, ahogy ő mondta, ellenzéki hangvételű, de mindenkitől, így a testülettől is független lapot készített.