egészségügy;Orbán-kormány;önkormányzatok;államosítás;szakrendelők;háziorvosi praxis;

2022-06-30 06:29:00

Újabb államosítás lesz, az Orbán-kormány vinné a háziorvosi praxisjog kezelését és a szakrendelők fenntartását is

A szakállamtitkár részletesen ismertette a terveket, amelyeket először két hete, a belügy állománygyűlésén vázoltak fel az ágazat képviselőinek.

A háziorvosi praxisjog kezelését, valamint a szakrendelők fenntartását is átvenné az állam az önkormányzatoktól. Erről Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár beszélt szerdán az IME Országos Egészség-gazdaságtani konferencián.

A politikus rendezvényen az új kormányzati ciklus egészségpolitikai terveit ismertette. Az alapellátás irányításának átvétele nem teljesen váratlan. A Népszava írta meg elsőként hogy a Pintér Sándor belügyminiszter az által tartott zártkörű állománygyűlésen elhangzott az is: az alapellátási praxisok számának észszerűsítésére készülnek.

Az évek óta betöltetlen praxisok problémáját, egyebek mellett a területi határok módosításával, vagy ahol lehet, ott a körzetek összevonásával orvosolnák. Az állománygyűlésen hangzott el az is, van olyan terv, ami szerint a háziorvosi ellátás fenntartói feladatai az önkormányzatoktól az államhoz kerülnének. Ezen a fórumon Pintér Sándor igyekezett megnyugtatni a hallgatóságát: nincs szó arról, hogy a háziorvosok a szolgálati jogviszony törvény hatálya alá kerülnének.

A szerdai konferencián Takács Péter előadása megerősítette, újabb központosításra készül a kormányzat az egészségügyben és némileg árnyalta azt is, milyen változásokra számíthatnak a háziorvosi praxisok, illetve az önkormányzati szakrendelők. Mint mondta, három céljuk van:

„Mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy az egészségügy reagáló képességét megőrizzük, megerősítsük.”

Szerinte a lezajlott Covid-hullámok alatt két fontos dolog történt az ellátórendszerben. Egyrészt létrehozták a kórházak új irányítási struktúráját és ettől kezdve az intézmények nem magukra hagyott dzsungelharcosként küzdöttek a Coviddal. Másrészt a kórházak közötti feladat megosztással lehetett humánerőforrást fölszabadítani és átállni a rendkívüli helyzetre. Szerinte, ez olyan jól sikerült, hogy a harmadik negyedik hullámban már a betegellátás sem szenvedett komoly kárt. Jelezte: megerősítik az egészségfejlesztési irodákat, ezek fontos szervezői lesznek az egészségmegőrző szűréseknek. Visszakapják a Bokros-csomag idején elvesztett jogosítványaikat a foglalkozás-egészségügyi szolgálatok is,

A kórházi-rendszer további észszerűsítése kapcsán – mint mondta – hiba intézmény bezárásokról beszélni. A létező kapacitások nagyobb részét fogják tartósan ápolásra szorulók ellátására használni. Hozzátette:

Szavai szerint olyan méretgazdaságos járási egységet hoznak létre, ami a betegellátás biztonságát garantálja. Hozzátette: ehhez viszont át kell alakítani egy kicsit az alapellátást is. Most a széttöredezett háziorvosi rendszernek az önkormányzatok az urai, s van olyan pontja az országnak, ahol pénzhiány miatt gyakorlatilag elérhetetlen az alapellátás. „Ez kormányzati szempontból vállalhatatlan!” – mondta. Ezért a terveik szerint

Hozzátette: a praxisjog mostanra amúgy is kiüresedett, az érintett szereplők mindegyike elégedetlen vele, ezért valódi koncessziós és vagyonértékű joggá alakítanák át. Kérdésesnek tartja, hogy mi legyen az önkormányzatok által működtetett szakrendelőkkel. Takács Péter szerint most vizsgálják, hogy a nagyobbak fenntartása is az OKFŐ hivatalához kerüljön, de hangsúlyozta, erről még nincs döntés. Ám – mint mondta –

Az államtitkár üzent az szakdolgozóknak és az orvosoknak is. A béremelés következő lépcsőjében a szakdolgozókkal is foglalkozni kell, mert míg 2015 óta az orvosoknál megnégyszereződött a fizetés, addig náluk a növekedés jóval elmaradt ettől. A két szakma között a bérolló erősen szétnyílt