Az elemző szerint is súlyos hazugságnak nevezhető-e, hogy az a kormány, amelyik folyamatosan a rezsicsökkentés megvédésével kampányolt, a parlamenti választás után rezsiemelést jelentett be? Vagy pedig ez olyan bocsánatos bűn, ami belefér a politikába?
Túl van a bocsánatos bűn kategóriáján, ez már a „hazudtunk reggel, délben és este” kategóriája. A választók is így gondolják, én is. A kormány, ha egyszer a gazdasági és az energiahelyzet lehetővé teszi, nyilvánvalóan mindent elkövet majd azért, hogy visszacsinálja az egészet.
Van itt más is. Csúcsokat döntöget az infláció, amely már az ukrajnai háború kitörése előtt száguldó üzemmódba kapcsolt. A választás előtt nem volt szó arról, hogy a szétosztogatott pénzeket a kormány gyorsan visszaveszi a lakosságtól. A különadók bevezetése és a katázás kivéreztetése sem szerepelt a Fidesz ígéretei között. Mely rétegek fogják a leginkább megszenvedni a kormány megszorító intézkedéseit?
Elsődlegesen azok lesznek áldozatok, akik a családi vagy lakhatási körülményeik miatt nem tudnak megbirkózni a megemelt energiaárakkal, például rossz szigetelésű falusi házakban, Kádár-kockában élnek, ahol adott esetben akár több generáció lakik együtt. Milliónyian lehetnek. Az ő problémáikat nem lehet frissen kivágott fákkal megoldani, számukra drámai életminőségi és megélhetési romlás következik be. A másik körbe azok a százezrek tartoznak, akik nem tudják katásként folytatni a tevékenységüket.
A katázás kivéreztetése egyenértékű az adóemeléssel.
A volt katásoknak könyvelőt is találniuk és fizetniük kell, ami szintén nem egyszerű. Ráadásul egy részüket még az energiarák emelkedése is sújtani fogja. Akiknél a kettő egyszerre üt be, azok különösen nehéz helyzetbe kerülnek. A katázás felszámolásával együtt jár az adóelkerülés, biztos vagyok abban, hogy a számlavásárlás ismét megjelenik és tömeges méreteket ölt.
Az infláció mindenkit érint.
Mindenkit, de azokat még fájdalmasabban, akik jövedelmük nagy részét fogyasztásra és a rezsi kifizetésére fordítják. A lakosság közel kétharmadáról beszélünk.
Számítani lehet még megszorításokra?
Ég a ház. Ha nem tartanak ki az energiakészletek – amire van esély –, akkor nagyon drasztikus intézkedésekre lesz szükség. Jó eséllyel ezek nem közvetlenül a lakosságot fogják érinteni, de az elképzelhető, hogy hetekre-hónapokra be kell zárni hivatalokat, közintézményeket, iskolákat, munkahelyeket.
Kérdés, hogy a kormányzati propaganda meddig képes legyőzni a valóságot.
Mondjam azt, hogy bármeddig? Nem tudhatjuk. Ha megjönnek az első megemelt rezsiszámlák, akkor valószínűleg megbicsaklik a propaganda is.
2006 őszén, amikor nyilvánosságra került az őszödi beszéd, Budapesten kormányellenes zavargások törtek ki, hosszú ideig folytatódtak a tömegtüntetések. Mi a magyarázata arra, hogy most nincs hasonló méretű felháborodás, nincsenek nap mint nap tömegek az utcán?
Egy-két hétig azért voltak tüntetések (az erdőpusztítás elleni demonstrációt beszélgetésünk után, péntek este rendezték a Kossuth téren – a szerk.), a gond az, hogy nincs olyan politikai erő, amelyik becsatornázhatná a frusztrációt és az elégedetlenséget. Az ellenzék még szenvedi a parlamenti választási vereség hatásait. A választók legalább annyira elégedetlenek az ellenzékkel, mint a kormánnyal.
Az ön által vezetett Publicus Intézet kutatása szerint a Fidesz népszerűsége egyik hónapról a másikra 12 százalékponttal csökkent. A csalódott szavazók azonban a bizonytalanok táborát erősítik, az ellenzéki pártok ebből semmit se profitáltak. Nehéz eldönteni, hogy a felmérés eredménye a kormány vagy az ellenzék számára jelent-e nagyobb kritikát.
Mind a kettőnek. A kormány és az ellenzék is válságban van. Ha továbbra se tudja senki becsatornázni az elégedetlenséget – ami szerintem növekedni fog, főként, ha nem érkeznek meg az uniós pénzek –, ha senki nem tudja a tömegeket megszólítani, akkor a kormánynak és az ellenzéknek lesz 20-25 százaléknyi támogatója, az emberek nagy része pedig az elégedetlenek és bizonytalanok közé fog tartozni.
Ha az ellenzék ezt a helyzetet sem képes kihasználni, akkor mit?
A rezsiemelés önmagában olyan ügy, amelynek elégnek kellene lennie ahhoz, hogy néhány hónap alatt felépítsen egy működőképes ellenzéket. Pillanatnyilag azonban úgy tűnik, az ellenzéki pártok között nincs meg a bizalomnak még az a szintje sem, amivel a választás előtt egymás felé fordultak. Közös fellépést nem látunk. Helyette, ha az egyik pártnak van valamilyen kezdeményezése, akkor azt a másik igyekszik lenyúlni vagy kinyírni. Így nem fog menni, az teljesen biztos.
Ha közös fellépésnek nem is, annak legalább látja jelét, hogy az ellenzéki pártok között lenne bármifajta koordináció, együttműködés?
Úgy tudom, hogy van közöttük koordináció, de azt a bizalmatlanság légköre lengi körül.
A történet nem arról szól, hogy együtt erősödjenek, hanem arról, hogy az egyes pártok megtalálják a Szent Grált, amivel megszerezhetik a „legnagyobb kis párt” pozícióját.
Miközben mindegyikük a bejutási küszöb környékén vagy alatta van.
A Demokratikus Koalíció és a Momentum is?
A DK a méréseink szerint – az összes megkérdezettet nézve – 6-7 százalékánál jár. A Momentum nem éri el az 5 százalékot, ahogyan a többiek sem.
Ezek után meg se kellene kérdeznem, szóval, csak a rend kedvéért: a mai ellenzék képes lenne kormányozni?
A mai ellenzék a mai formájában nem. Ha az ellenzéki pártok kialakítanák egymás között a bizalmat, akkor igen. Természetesen odáig el kell jutni.
Hogyan?
Ezt a pártoknak és pártelnököknek kell megoldaniuk. Két dolog lehetséges. Az egyik az, hogy rájönnek: amit most csinálnak, annak nincs semmi értelme. A másik lehetőség az, hogy valamelyik szereplő meg tud erősödni. Az elmúlt tíz-tizenkét évben azonban önmagában egyik se tudott megerősödni, míg az elmúlt három-négy év megmutatta: ha együttműködnek és összefognak, akkor bármire képesek lehetnek.
A választási kudarc nem ezt bizonyította.
Nem azért vallott kudarcot az ellenzék, mert az összefogást elutasította volna a választói közösség. Ennek sok részeleme volt. Szerintem az a jó megfejtés, hogy nem volt elég és nem volt eléggé őszinte az összefogás. Elsősorban ez okozta a kudarcot. A másik olvasat az, hogy egy ilyen típusú összefogáshoz már késő volt, és nem igaz az a tézis, hogy 2022-ben adódott az utolsó lehetőség az összefogással a győzelemre. A valódi tézis az, hogy 2018-ban volt az utolsó a lehetőség, 2022-ben már ennél is többet várt el a választó.
Mit? Egyetlen közös ellenzéki pártot?
Vagy például pártuniót, de mindenképpen mélyebb összefogást annál, ami volt.
Ez csak egy elméleti teória, vagy adatokkal is alátámasztható állítás?
Az ellenzék támogatottságát pártonként külön-külön is, együttesen is mérjük. A 2022-es választás előtt jó ideig az összefogott ellenzék támogatottsága volt a nagyobb. Ahogy közeledett a választás, úgy fordult meg a trend, és lett nagyobb az ellenzék támogatóinak a száma akkor, ha külön-külön mértük a pártokat. A választók tehát nem kértek abból az ellenzéki összefogásból, ami végül megvalósult. Egyébként 2018 előtt, amikor nem volt teljes összefogás, végig az összellenzék támogatottsága növekedett. Ez csak egyetlen kiragadott adat, sok más is van, ami alátámasztja az elméletet.
Elsőként az MSZP-es Ujhelyi István állt elő azzal, hogy népszavazással kellene megerősíteni Magyarország EU-s tagságát, majd a Jobbik is hasonló kezdeményezéssel élt. Ujhelyi erre visszavonta a sajátját. Magát az ötletet jónak tartja?
Szerintem ez teljesen jó ötlet.
A bírálatok ismeretében meglehetősen egyedül van ezzel a véleményével.
Ha jól csinálják, akkor ez egy sikerre ítélt kezdeményezés. Azt is megmondom, hogy miért. Az Európai Unió és az európaiság a magyarok DNS-ében van jelen pillanatban, és azt nem lehet kiirtani.
A Policy Solutions tavalyi kutatása alapján árnyaltabb a kép. Bár a többség maradna az EU-ban, nem mindenki lelkes rajongója az uniónak: 44 százalék mondható egyértelműen az európai integráció támogatójának, a magyarok negyede inkább „nemzetek Európájában” gondolkozik.
Régóta folyamatosan, évente többször vizsgáljuk az EU támogatottságát, ami 75-85 százalék között mozog Magyarországon. Nemzetközi kutatásokból is tudjuk, hogy más országokhoz képest idehaza kiemelkedően magas az EU-pártiak aránya.
Ha úgy tesszük fel a kérdést a magyaroknak, hogy több vagy kevesebb Európát akarnak-e, akkor az a válaszuk, hogy többet. Ha a kérdést területenként tesszük fel – egészségügy, oktatás, korrupcióellenes harc, mezőgazdaság és így tovább – szinte mindegyik esetben ugyanaz a válasz: több Európát akarnak.
Hiába próbálta az Orbán-kormány lerombolni az Európa iránti elkötelezettséget, még megkarcolni se nagyon tudta. Nettó butaság azzal érvelni, hogy Nagy-Britannia kilépése, a Brexit is így kezdődött. Azok, akik erről beszélnek, az almát nem is a körtéhez hasonlítják, hanem a mangóhoz. A britek EU iránti elkötelezettsége mindig gyenge, a különállásuk iránti igény mindig erős volt, a brit választók sosem érezték, hogy gazdasági vagy politikai értelemben rászorulnának az unióra. Totálisan értelmetlen az összehasonlítás.
Névjegy
Pulai András 1976-ben született Zalaegerszegen. Nemzetközi kapcsolatokat tanult Szombathelyen, a Savaria Egyetemi Központban, majd Ausztriában az EPU-n és Angliában a UCL-en. A Publicus Intézetnek megalapításától, 2006-tól kezdve ügyvezetője.
