Orbán-kormány;támogatás;Országos Meteorológiai Szolgálat;kiállás;

Hat kontinensről 42 ország meteorológusai álltak ki az OMSZ vezetői mellett

Szolidaritásukat fejezték ki, amiért az Orbán-kormány a meteorológusokat kiáltotta ki bűnbaknak az augusztus 20-ai tűzijáték elmaradása miatt.

Szolidaritását fejezte ki az Orbán-kormány által megalázott magyar meteorológusokkal a Climate Without Borders nemzetközi szervezet - vette észre az ATV. Kiadott sajtóközleményükben úgy fogalmaztak:

„Közösségünk megdöbbenve értesült arról, hogy két magyar kollégánk elveszítette az állását, pusztán azért, mert megfelelően végezték a munkájukat.”

Mint jelezték, időjósként elsődleges feladatuk az élet és a tulajdon védelme, ezért leszögezték, amikor a magyar meteorológusok veszélyesnek ítélték meg az időjárást, azt tették, amit bármelyikük tett volna. Hangsúlyozták, szinte egyetlen tudomány sincs a világon, ahol annyira jelen van a bizonytalanság, mint a meteorológiában. A légkör egy kaotikus rendszer, amelynek minden lépését megjósolni meglehetősen összetett feladat, gyakorlatilag lehetetlen. Ennek ellenére az előrejelzések minőségéről tanúskodik, hogy igen magasak a szakma felé az elvárások, de el kell ismerni a bennük rejlő bizonytalanságot - közölték.

„Az általunk használt előrejelzési modellek számos lehetőséget kínálnak számunkra, ezért ítélőképességünk és tapasztalataink alapján megjósolhatjuk, milyen időjárás várható. Néha azonban az a forgatókönyv üt be, amelyik a legkevésbé valószínű - ahogy az szombaton Budapesten történt -, és ilyenkor akik bizonyosságokat akarnak, azzal vádolnak bennünket, hogy »tévedtünk«”

- fogalmaz a közlemény.

Hozzátették, a klímaváltozás hatásai miatt a bizonytalanságok csak tovább növekednek, így egyre nehezebb lesz az időjóslás is, az előrejelzők gyakrabban lesznek kitéve a kritikáknak, vádaskodásoknak. „Előrejelzéseink időnként tökéletlenek és gyakran népszerűtlenek lesznek, de magyar kollégáinkhoz hasonlóan továbbra is az embereket fogjuk előnyben részesíteni a politikával szemben, és a tudományt arra fogjuk használni, hogy az Ön biztonságát helyezzük előtérbe” - zárul a nemzetközi szervezet közleménye.

A Climate Without Borders következő bejegyzésében már a frissített listát tette közzé, amelyben nem kevesebb, mint 6 kontinens 42 országából érkeztek szolidaritási támogatások a meghurcolt magyar meteorológusok felé. Az Országos Meteorológiai Szolgálat kommentben írt szívecskés emoji formájában köszönte meg a kiállást és a #BelieveInScience hashtaget fűzték hozzá, vagyis hogy „hiszünk a tudományban”.

Egyébként Palkovics László technológiai és ipari miniszter miután indoklás nélkül kirúgta az Országos Meteorológiai Szolgálat elnökét és elnökhelyettesét, holnap épp egy meteorológiai konferencián ad elő. Valószínűleg lesz miről beszélnie, persze van némi kétség afelől, hogy felveti-e a témát.