Magyarország;Románia;Bukarest;Kelemen Hunor;Klaus Iohannis;Novák Katalin;

2022-09-07 22:37:00

Novák Katalin az orosz energiától való függetlenedésről beszélt Klaus Iohannisszal

Magyar államfő utoljára tizenkét éve járt hivatalos látogatáson a román fővárosban.

Tizenkét éve nem járt hivatalosan Bukarestben magyar államfő, így most új fejezet nyílik a két ország együttműködésében – jelentette ki Novák Katalin köztársasági elnök Bukarestben román kollégájával, Klaus Iohannisszal tartott szerdai sajtótájékoztatóján. Megbeszélésük témája volt egyebek mellett Románia schengeni térséghez való csatlakozása, energetikai kérdések és az energiafüggőség, a Romániában élő magyarok helyzete, és az ukrajnai háborúból menekültek megsegítése.

Novák Katalin szerint  Magyarország energiaellátottsági helyzete nehezebb, kiszolgáltatottsága még nagyobb, mint Romániáé, mivel nem rendelkezik tengeri kikötővel, tengeri határral. Szerinte a jövőben csökkenteni kívánjuk energiafüggőségünket, és „energiaszuverenitást” szeretnénk elérni.

A magyar államfő szerint hazánk célja és feladata, hogy „az Európai Unió hangját felerősítse, befolyását növelni tudja”. Ennek lényegét nem részletezte, azonban közös érdeknek nevezte, hogy „megállapodás szülessen Magyarország és az Európai Unió között a Magyarországnak joggal járó források vonatkozásában, illetve ennek kiterjesztéséről Lengyelországra”. Szerinte ezek a források is szükségesek energia-függetlenségünk növeléséhez.

Klaus Iohannis a román elnöki hivatalban tartott sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy „Románia pragmatikus, párbeszéden alapuló, a két ország közti alapszerződésben és stratégiai partnerségben meghatározott elveket tiszteletben tartó együttműködést akar Magyarországgal”. Mint fogalmazott, „a két szomszédos országnak oly módon kell fejlesztenie kapcsolatait, hogy azzal polgáraik érdekeit szolgálja, etnikumuktól függetlenül”.

A román elnök egyet ért azzal, hogy az Európai Unió országainak mielőbb függetlenítenie kell magukat az orosz energiaforrásoktól, az EU-nak mielőbb egységes, határozott választ kell adnia a kialakult energiaválságra, „amelyért kizárólag az Ukrajna ellen háborút indító Oroszország a felelős”. Klaus Iohannis megemlítette, hogy Novák Katalinnal találkozón egyetértettek abban, hogy az EU-nak az ukrajnai háború miatt rendkívül nehéz helyzetbe került Moldovát is támogatnia kell, hasonlóképpen mindkét ország támogatja a nyugat-balkáni országok uniós integrációját is.

Novák Katalin bukaresti látogatása során találkozott Nicolae Ciuca kormányfővel, Alina Gorghiu ügyvivő szenátusi elnökkel, Marcel Ciolacu képviselőházi elnökkel és Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel. Utóbbi megbeszélésről a bukaresti kormány miniszterelnök-helyettese elmondta, szerinte is „új teret, új lehetőségeket nyithat a magyar-román kapcsolatokban”, hogy tizenkét éves szüntet után ismét hivatalos megbeszélést folytatott Bukarestben a két ország államfője.

 A magyar államfő szerdán a bukaresti Kálvineum református templomban találkozott a bukaresti magyar közösséggel is.