oktatás;tiltakozás;elbocsátások;polgári engedetlenség;pedagógussztrájk;Kölcsey Ferenc Gimnázium;tanárhiány;

- Kölcsey-igazgató: A döntéshozó súlyosan megsértette diákjaink tanuláshoz való jogát

Fazekas Csaba szerint ezt a „pedagógiai hibát a 21. század iskoláiban már nem szokás elkövetni, és ez akkor sem mentség a döntéshozókra nézve, ha közöttük esetleg nem volnának pedagógus végzettségűek”.

„A döntéshozó súlyosan megsértette diákjaink tanuláshoz való jogát” – írta Facebook-bejegyzésében a Kölcsey Ferenc Gimnázium igazgatója, Fazekas Csaba azzal kapcsolatban, hogy a Belső-Pesti Tankerületi Központ döntése értelmében a múlt pénteken azonnali hatállyal elbocsátották a gimnáziumnak a polgári engedetlenséghez folyamodó öt tanárát.

Az igazgató felidézi, hogy a döntéshozók szerint – akik minden bizonnyal utasították a munkáltatót – az érintettek „korlátozták a tanulók tankötelezettségének a teljesítését azzal, hogy az elmúlt időszakban polgári engedetlenség keretében, írásos figyelmeztetés ellenére is megtették, hogy nem vették fel egy-egy napon a munkát”. Radikális fellépésük okainak a tisztázása, a deklarációkban megfogalmazott problémák megvitatása és kezelése helyett büntetés következett.

Ezt a pedagógiai hibát a 21. század iskoláiban már nem szokás elkövetni, és ez akkor sem mentség a döntéshozókra nézve, ha közöttük esetleg nem volnának pedagógus végzettségűek

– írja.

Az elmúlt időszak pedagógus munkabeszüntetései kétségbeesett segélykiáltások az oktatás válságos helyzetének jelzése céljából. Nem valakik ellen irányultak és irányulnak, hanem valamiért: az oktatás ügyének a szolgálatáért. Az egyre súlyosabb tanárhiány közepette például azért, hogy legyen nagyobb erkölcsi és anyagi megbecsülése a pedagógus szakmának – teszi hozzá.

A polgári engedetlenkedőkkel szemben szigorúan büntető módon eljáró döntéshozók cselekedetükkel tovább súlyosbítják a tanárhiány problémáját is.

Miközben a diákok tanuláshoz való jogára hivatkoznak, megfosztják őket a tanáraiktól. Válaszul néhány óra elmaradására a tanév hátra lévő óráit kockáztatják 

– mutat rá.

„A döntéshozók vajon tájékozódtak róla, hogy kik azok az emberek, akiket elküldenek? Tudják, hogy milyen űr marad utánuk?” – teszi fel a kérdést Fazekas Csaba, aki ezután részletesebben bemutatja az érintett tanárokat.

  • „Molnár Barbara testnevelő, iskolánk korábbi diákja, a Kölcsey volt az első és eddig egyetlen munkahelye. Kiváló sportolóként sok dicsőséget szerzett a gimnáziumnak országosan, nemzetközileg is, legutóbb a salzburgi maraton győzteseként 2022 májusában. A tanítványai – hozzá hasonlóan – minden évben ott voltak az atlétika Diákolimpia országos döntőiben.”

  • „Ocskó Emese matematika – francia szakos tanár. Francia–magyar két tanítási nyelvű osztályokban oktatott matematikát francia nyelven. Az elmúlt években ő volt a francia nyelvi tábor egyik fő szervezője. Lelkes osztályfőnök, aki kirándulások mellett diákcseréket is szervezett.”

  • „Palya Tamás – matematika és kémia szakos tanár. Mindkét szakját tanította, egyik végzős osztályunk osztályfőnöke, a Közalkalmazotti Tanács Elnöke. Kiváló tehetséggondozó, az elmúlt években döntős diákot készített fel az Irinyi János Kémiaversenyen és a kémia OKTV-n. Egy eredményes pályázat keretében ő alakította ki tanítványaival az iskolában a természettudományos szabadulószobát. Szabad idejében társasjáték-klubot és természetjáró kört vezetett.”

  • „Sallai Katalin magyartanár, iskolánk korábbi diákja, 1988 óta, azaz 34 éve tanít a gimnáziumban. Megtehette volna, hogy augusztus 1-jétől megindítja a nyugdíjaztatását, de akkor december 1-jén fel kellett volna állnia, és két érettségiző osztályát át kellett volna adnia egy új kollégának. A végzős osztályainak az alap órákon kívül az év végi vizsgára felkészítő, gyakoroltató foglalkozásokat is indított. Több mint tíz éven át versfelolvasó délutánokat szervezett. Nagy hangsúlyt fektetett szabadidős, kulturális tevékenységekre, tanította növendékeit a toleranciára, az elfogadásra a Baltazár Színházzal közös projektekben.”

  • „Törley Katalin franciatanár, iskolánk korábbi diákja. Az elmúlt években a két tanítási nyelvű tagozatunkon francia nyelvet tanított az előkészítő évfolyam magas óraszámban tanuló csoportjainak, továbbá francia civilizáció tantárgyból készítette föl az érettségi vizsgára a diákokat. Ehhez a tantárgyhoz nincsen tankönyv, a tananyagot ő maga állította össze. Idén is voltak érettségiző csoportjai. Szeptemberben egy kollégájával megvalósította azt a projektet, amelyik az elmúlt két évben országos szinten elmaradt: külföldi nyelvtanulási programot szervezett egy osztálynak (a diákok családoknál laktak, nyelviskolában tanultak egy héten át).”

„E felsorolásból világosan érthető, hogy diákjaink tanuláshoz való jogait súlyosan megsértette a döntéshozó. Van olyan érettségiző tanulónk, aki most elveszítette a magyar- és a matematikatanárát, aki egyben az osztályfőnöke volt. Még ha volna is az elbocsátott pedagógusok helyére beállítható új tanár, a tanulóknak a törvényben is rögzített “mindenek felett álló érdeke” megsérült, és elfogadhatatlan, hogy senki még csak nem is tájékozódott a körülményekkel és ezen érdekekkel kapcsolatban”

– zárta bejegyzését az igazgató.

A Budai Központi Kerületi Bíróság 2023. január 2-ig meghosszabbította Agócs János, az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) elnöke letartóztatását – derült ki abból a tájékoztatásból, amit a Fővárosi Törvényszék sajtóosztálya kérdésünkre küldött lapunknak.