Mint a mesében

Egy rakat gyerek csüng Szomor György színészen, és egy csomó kutya csimpaszkodik Wolfgang Lauenburger német idomáron. Megtestesítik a szeretetet, a játékosságot, az egymástól való felelősségteljes függést a Fővárosi Nagycirkusz Melyiket a 9 közül? című új műsorában.

A cím egy szépséges, érzelemdús Jókai novelláé, melynek történetét nagy vonalakban követi a műsor. Karácsonyi história ez, annyiban kissé hasonlatos Dickens Karácsonyi énekéhez, hogy ebben az esetben is a szegénység és a gazdagság, a nagy lélek és a lelketlenség, a szív-meleg és a ridegség kerül ellentétbe, és az előbbi tulajdonságok győzedelmeskednek az utóbbiak felett, hogy legalább, ha az életben nem is, a mesék zömében legyen így.

Így van ez Fazekas Mihály Ludas Matyijában is, a szegény, mezítlábas címszereplő, miután igazságtalanul alaposan eltángálják, közismerten háromszor fizeti ezt vissza a kevélyen pöffeszkedő Döbrögi úrnak. Miután igazgató lett, ez volt Fekete Péter első rendezése a Fővárosi Nagycirkuszban. Cirkusz-színházat csinált, a két műfajt keverte, ami mind gyakoribb, például a Müpában működő, igen komoly nemzetközi sikereket elérő Recirquel társulata is rendszerint ezt teszi. A cirkusz, ami hosszú ideig a népszórakoztatás legfőbb tényezője volt, törvényszerűen kísérletezik, hogy a szuper filmek, csilivili tévéshow-k, a sorozatdömping közepette megtalálja a helyét. Aztán időnként visszatér a leghagyományosabb formájához, mint például amikor Kristóf Krisztán a Repülő cirkuszt rendezte pár éve a Nagycirkuszban. Direkt hangsúlyozta, hogy nem akar ledfalat, egységes történetet, lézerfény özönt, a régi, jól bevált, mára retrónak minősített cirkuszt idézi meg. A Ludas Matyi előadása ellenben a színház felé közelített, az artisták közül többen kongatták is a vészharangot, akadtak, akik tüzet is okádtak, mint a hétfejű sárkány, hogy ez már az artistaművészet fokozatos száműzése a porondról, tessék ezt színházban csinálni. A maguk szempontjából érthető, sőt tiszteletreméltó volt, az azóta is meglévő, de tán valamelyest csökkenő aggodalmuk. A nyári estéken hétvégénként adott műsor felvállaltan revü volt, de abban is megjelentek színvonalas artista produkciók.

A Melyiket a 9 közül? előadásában, szintén Fekete elgondolásai szerint, több a jó artistateljesítmény, mint amennyi a Ludas Matyiban volt. Fazekas műve viszont inkább vált darabbá, hiszen abban eleve sok a drámai összeütközés, nem véletlenül adják gyakran színházban. Jókai alkotása pedig alapjában véve epikus. Ezért Maka Gyula több mindent el is mesél belőle. Szerencsére eltűnt a fennkölt, ünnepélyes hangja, természetes közvetlenséggel regél, ha arra van szükség, könnyedén bevonja a közönséget a játékba.

A történet szerint a megözvegyült csizmadia egyedül neveli 9 gyermekét. Bajos gondjukat viselni, nehéz ennyi éhes szájat etetni. Szegények és szerények, de összekapaszkodnak. Örömüket lelik egymásban. Mivel az édesapa nem tud nekik karácsonyi ajándékot venni, azt eszeli ki, hogy szeretetteljes közös énekléssel ajándékozzák meg egymást. Zeng az összetartozásukat is meghitten kifejező, szívmelengető dalolás. Átzeng a magányos, ámde gazdag szomszédhoz is, aki ezt zokon veszi. Betoppan a családhoz morgolódni. Elirigyli az összetartó meghittséget. Igencsak tekintélyes summát ajánl azért, ha János mester valamelyik gyermekét neki adja, akit ő majd úri módon felnevel, és a kapott összeg miatt a családnak is jobban megy majd a sora. A derék csizmadiának alaposan föl van adva a lecke, hogy melyiket válassza. A műsor dramaturgiai szempontból úgy épül fel, hogy mindegyik gyerekéről egyenként végiggondolja, hogy szóba jöhet-e, és mintegy a gondolatai megelevenítéseként ők felállnak a levegőbe is emelkedni képes hatalmas családi asztaltól, és mutatnak valamit a manézsban. Olykor akár csak egyedül, de azért inkább az artista szüleikkel, akik végképp nehezen tuszkolhatók bele a mesébe, hiszen nekik aszerint János mester a papájuk, anyukájuk pedig már sajnos nem él. És van néhány csak felnőttek által előadott szám, ami végképp bajosan passzítható a történethez. Bár Pál Dániel Levente dramaturg igencsak iparkodik. Rögtön a program elején látható Dmitry Chernov zsonglőr, aki talpig feketébe öltözötten, az arcát is ellenszenvesre maszkírozva, a számát vad zenére előadva, a Dancs János által érzéketlen, pöffeszkedő, követelődző pénzeszsáknak játszott szomszéd pandanja. A Szomor György által megformált csupa jóság, gondoskodás, érzelemgazdagság pedig szintúgy fellelhető abban, ahogy Wolfgang Lauenburger együtt él a különböző fajtájú, méretű, nyilván életkorban is abszolút eltérő, imádni való kutyáival. Ők ugyancsak egy családnak tekinthetők, bámulatos, hogy milyen összhangban játszanak. Mint rosszcsont kölykök, életteli vidámsággal hancúroznak, átugrálják egymást, az apjuknak tekintett gazdájukat, energiákkal telten pörögnek-forognak, nagy elánnal pajkoskodnak. Szomor és Dancs, mint egy musicalben, olykor dalra is fakadnak, szólóznak, duót énekelnek. Táncosokban sincs hiány, akik Fejes Kitty koreográfiája szerint a mozgás nyelvén beszélik el a történetet a porondon, de a levegőben is rendszeresen libbennek, „úsznak”, vagy akár táncmozdulatokat végeznek a fehér ruhás angyalok. Rátkai Erzsébet jelmezei szemet gyönyörködtetőek. Szakál László vezetésével a zenekar elemében van, a játéka valósággal összeolvad a szereplőkkel, a képernyők hadával is megerősített gazdag látvánnyal.

A háborús helyzetben a békés együttélést hirdeti, hogy orosz és ukrán artisták ugyanarra a porondra lépve magától értetődő természetességgel dolgoznak együtt, ahogy felnőttek és gyerekek is egyenrangúak a produkcióban. A nagy múltú Ádám artista dinasztia egyik sarja lovas zsonglőrként jeleskedik a mindinkább felgyorsuló paripa hátán, az öccse magas dróton mutat be fülig érő szájjal bámulatos kunsztokat. A magasban játékosan vidám, de amikor lovak szabad idomítását végzi, komoly elmélyültséggel koncentrál a feladatra. A Markin Family édesapja hosszú rudat, úgynevezett perzset tart a homlokán, aminek tetején a felesége és a fia tornázik, ölelkezik össze nagy szeretetben. Egy sajátos létrarekvizitum tetején is egymásba „gabalyodhatnak” a Volozsanyin artistái. Novákovics Noémi kötélen, ugyancsak a magasban, a testbeszéd nyelvén, valóságos monológot mond, egészen különböző hangulatokat, a kicsattanó örömet, a zaklatottságot, a totális elkeseredést is megjelenítve.

De az összművészeti produkció alapvetően szeretetet sugároz magából, és mint a mesében, minden jóra fordul benne. Legalább időlegesen jó hinni ebben a káosszal teli, feje tetejére állt világban.