egészségügy;háziorvosi praxis;Takács Péter;

2022-11-17 21:17:00

Az egészségügyi államtitkár szerint sokkal jobb állapotban van a magyar egészségügyi ellátórendszer, mint amit feltételezünk róla

Takács Péter úgy véli, annyi pénzt költöttünk módszertanra az elmúlt évtizedekben itt az ideje ezekből a legjobbakat kiemelni és átültetni a gyakorlatba. 

„A következő négyéves ciklusra három fő célkitűzést fogalmaztunk meg, és minden eszközt ennek a három célnak fogunk alárendelni. Ezek közül az első az egészségben eltöltött életévek számának emelése. Ebben van egy jó tendencia, de van még mit csinálni” - jelentette ki az egészségügyért felelős államtitkár a Hír TV csütörtök esti műsorában.

Takács Péter szerint a második a lakóhelyközeli ellátások a megerősítése, a harmadik pedig annak a reagálóképességnek a megőrzése, amit a járvány alatt az egészségügy felmutatott. Ezt követően kijelentette, 

Megemlítette, hogy „sok dobálózás” volt a járvány alatt, hányan haltak meg a koronavírusban. Ugyanakkor az Eurostat adatai szerint többlethalálozás Magyarországon a korábbi öt évhez képest mindössze 23 százalékkal nőtt. Csehországban és Szlovákiában 32-33 százalékkal, Lengyelországban 43 százalékkal. Tehát ez azt mutatja, hogy a magyar egészségügyi ellátórendszer sokkal jobb állapotban van, mint a V4-es országok bármelyike - vonta le a konzekvenciát. 

Szóba került a háziorvosi praxiskörzetek meghatározásának kérdése. Takács Péter kijelentette, „alapvetően nekünk egyetlen egy érdek számít, az pedig a beteg érdeke”.

Kifejtette, amikor a mostani körzetrendszer kialakult - nagyjából a rendszerváltást megelőző évtizedekben - még 10,5 millió lakosa volt az országnak. Itt volt egy sajnálatos, közel egymilliós népességfogyás. Ezt viszont nem követte a körzetek számának a csökkenése. Tehát adminisztratíve ugyanannyi maradt, mint a '80-as években, viszont a betöltetlen körzetek száma éppen ezért nőtt: nincs annyi ellátandó, csökkent a kistelepüléseknek is a lélekszáma, a körzetrendszer nem igazodott hozzá, az önkormányzatok meg nem tették meg ezt a „hozzáigazítást”. 

Mi most azt mondjuk, hogy van egy profi ellátásszervezéssel foglalkozó háttérintézményünk, ez az Országos Kórházi Főigazgatóság - ott is az alapellátási igazgatóság. Nekik az a fő feladatuk, hogy az alapellátás szervezésével tegyék jobbá az ellátórendszert. Meg fogják nézni megyénként és járásonként a körzethatárokat. Próbálnak egy olyan, mind lélekszám, mind földrajzi adottságok tekintetében egy optimális ellátási hálót ráhúzni egész Magyarországra. Általánosságban elmondható lesz, hogy mindenkinek javulni fog az alapellátáshoz való hozzáférés - fogalmazott az államtitkár. Vitatja a Magyar Orvosi Kamarának állítását, miszerint nem láttak háttér számításokat és kellő mélységig kidolgozott elképzeléseket. 

Én annak a híve vagyok, hogy nem kell mindig feltalálni a spanyol viaszt – hangsúlyozta, majd arról beszélt, annyi pénzt költöttünk módszertanra az elmúlt évtizedekben, hogy itt az ideje ezekből a legjobbakat kiemelni, és a valóságba, a gyakorlatba implementálni. Ugyanez a helyzet a háziorvosi ügyeletekkel is. Nyomatékosította, Hajdú -Biharban tesztelték a rendszert, és ez jobban működik, ráadásul elégedettebbek a betegek.