tanárok;elbocsátások;közlemény;Belügyminisztérium;polgári engedetlenség;

2022-11-30 13:45:00

Lesújtottak a tiltakozókra, három budapesti gimnázium nyolc tanárát rúgták ki polgári engedetlenség miatt

További 24 pedagógus kap tájékoztatást intézményének vezetőjétől arról, milyen következményekkel jár a munka jogellenes megtagadása.

Három fővárosi gimnázium nyolc pedagógusának szüntetik meg szerdán rendkívüli felmentéssel közalkalmazotti jogviszonyát a tankerületi igazgatók a „Belügyminisztérium elvi álláspontját követve” – tudatta egy közleményben a tárca.

„Az érintetteket munkáltatóik korábban tájékoztatták arról, hogy a közalkalmazotti jogviszonyukból eredő lényeges kötelezettségeik szándékos, jelentős mértékben történő megszegésének és rendkívüli felmentésük jogalapjának tekintik, amennyiben a munkájuk végzését – a tanítást – bármely okra hivatkozva jogellenesen megtagadják. A Belügyminisztérium számos alkalommal hangsúlyozta: a diákok érdekeit helyezi mindenek elé. Márpedig a pedagógus jogellenes munkamegtagadása korlátozza a tanuló tankötelezettségének teljesítését és a művelődés Alaptörvényben rögzített jogának gyakorlását. A diákok – életkoruktól függetlenül – tanulni járnak az iskolákba, számukra nem példamutató a jogszerűtlen magatartás.– hangzik a közlemény.

A belügy közleménye szerint szerdán

A tárca leszögezte, hogy „álláspontja megingathatatlan, következetesen járt és jár el a munkájukat jogellenesen megtagadókkal szemben, ahogy teszi azt minden munkáltató, így ezt várja el az irányítása alá tartozó valamennyi szervtől, szervezettől”.