főügyészség;vádemelés;Szabó Bálint;Csongrád-Csanád megye;

2022-12-16 11:51:00

Vádat emeltek a „gazdatüntetéses” Szabó Bálint ellen hamis vád miatt

A jelenleg más bűncselekmény gyanúja miatt letartóztatásban lévő politikus bűnösségéről a Szegedi Járásbíróság fog dönteni.

Vádat emeltek hamis vád miatt a „gazdatüntetéses” Szabó Bálint ellen, aki valótlanul állította azt, hogy bántalmazták őt a rendőrök – erről tájékoztatta pénteken az MTI-t a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség helyettes szóvivője.

Saághy Flóra közölte, a politikus 2020. március 18-án Szeged egyik forgalmas kereszteződésében gépjárművével megállva akadályozta a villamosközlekedést, ami miatt a rendőrök intézkedtek vele szemben.

Másnap a férfi megjelent a Szegedi Rendőrkapitányságon, ahol szóban, valamint a Legfőbb Ügyészségen is feljelentést tett, utóbbi helyen írásban is. Azt állította, a vele szemben intézkedő rendőr a térdhajlatánál megrúgta, valamint a rendőrautóból kilógó lábára annak ajtaját többször is rácsukta, illetve az intézkedés során becsületsértő kifejezésekkel illette.

Állításait az ügyben indult ügyészségi nyomozás során – a törvényi figyelmeztetések ismeretében – többször, tanúként is fenntartotta. A büntetőeljárásban beszerzett bizonyítékok alapján – mivel azok minden kétséget kizáróan cáfolták a feljelentésben előadottakat – megszüntették a nyomozást.

A politikus a feljelentése alapján elrendelt büntetőeljárást folytató hatóság előtt hamisan vádolta meg a vele szemben korábban intézkedő rendőrjárőrt hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás, becsületsértés, valamint hivatali visszaélés bűncselekmények elkövetésével.

A jelenleg más bűncselekmény gyanúja miatt letartóztatásban lévő politikus bűnösségéről a Szegedi Járásbíróság fog dönteni.

Mint arról a Népszava is beszámolt, Szabó Bálintnak még számos botrányos ügye van. Szeptemberben, amikor Orbán Viktor kormányfő határvadászokat avatott Budapesten, síppal fütyülve követelte a helyszínen a miniszterelnök lemondását, augusztus 20-án pedig komédiába fulladt „gazdatüntetést” szervezett.