labdarúgás;Orbán Viktor;magyar foci;magyar labdarúgó-válogatott;Katar 2022;

2022-12-20 07:04:00

Orbán Viktor: a pénz romboló hatásával szemben az utolsó mentsvárat a nemzeti válogatottak jelentik

A miniszterelnök szerint a fejlődés útján halad a magyar futball, de rendszerváltás után legalább húsz évig mentünk befelé az erdőbe. 

Azon az úton vagyunk, hogy 2030-ra a régi fényében ragyoghat a magyar futball - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Nemzeti Sport online kiadásában hétfőn megjelent interjúban, amelyben a magyar sport helyzetéről is beszélt.

A miniszterelnök a katari világbajnoki döntő után a helyszínen nyilatkozott házi sportlapjának. Mint mondta, „a vita eldőlt, Lionel Messi a legnagyobb, méghozzá szó szerint a legkisebb fiúból lett a legnagyobb hős. Ahogyan írva van: a legkisebb lesz a legnagyobb. 

Hozzátette: a döntőn látható volt az is, hogy ki az új trónkövetelő, sőt a „szemünk előtt zajlott le a generációváltás". Hangsúlyozta: a nyugati világnak először kellett megtanulnia más szabályok szerint viselkedni. Most nem vendéglátók voltak, hanem vendégek, mégis kísérletet tettek arra, hogy rákényszerítsék a szokásaikat a vendéglátókra, akik viszont - talán nem is tudatosan - egy régi európai bölcsesség szerint gondolkodtak: „ha Rómában vagy, élj úgy, mint a rómaiak”.

Nyugaton a gyarmatosító ösztönök elfeledtették ezt az ősi, több mint kétezer éves bölcsességet - vélekedett Orbán Viktor. A kormányfő megjegyezte: a katariak a világbajnokságra költött pénzt bármi másra is elkölthették volna, „örüljünk, hogy a futballra költötték”. Arról, hogy a torna előtt Szerbiára tippelt végső győztesként, Orbán Viktor azt mondta: „minden világbajnokságon van egy sötét ló", és bár ő a szerbeket gondolta annak, végül a marokkóiak lettek azok. Nem gondolta, hogy a szerbek védelme ennyire átjáróház - tette hozzá. 

A magyar válogatottról szólva jelezte: nem kétséges, hogy az ötvenes évek legjobb csapata a magyar válogatott volt, de Magyarország nincs ott a világbajnoki címmel rendelkező országok között. Most azért nem voltunk Katarban, mert nem tudtunk győzni, amikor kellett volna - fogalmazott. Viszont amit látott, az arra mutat, hogy helytállhatott volna a magyar válogatott. De először jussunk ki, aztán majd meglátjuk - jegyezte meg. A miniszterelnök szerint a fejlődés útján halad a magyar futball, de rendszerváltás után legalább húsz évig mentünk befelé az erdőbe. Húsz évig tart, míg kijövünk belőle, azon az úton vagyunk, hogy 2030-ra a régi fényében ragyoghat a magyar futball. Nem lesz olyan mély a keret, mint a braziloknak vagy a franciáknak, de a legjobb csapatunk bárkivel fel tudja venni a versenyt, odáig eljuthatunk - hangoztatta. 

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy a klubfutball látványos, de a „pénz romboló hatásával szemben az utolsó mentsvárat a nemzeti válogatottak jelentik”. Nincs pénz, ami fölülírhatná a nemzeti mez értékét - jelentette ki. Orbán Viktor szerint még kell egy év ahhoz, hogy meg lehessen ítélni, a sportkormányzati átalakítás beváltotta-e a hozzá fűzött reményeket. Most jártak le a sportági szakszövetségekkel indított hétéves fejlesztési programok is, ezeket egyenként értékelni kell, és mindenkivel most kötik meg az új két olimpiai ciklusra szóló szerződést is - sorolta a feladatokat.

Rámutatott azonban arra, hogy 2010 után sem hallgattak azokra, akik a sportot hátra akarták sorolni. Az elmúlt nyolc-tíz évben Magyarország felépített és megrendezett mindent, amit csak lehetett. Erre a koronát az új atlétikai stadion meg az atlétikai világbajnokság teszi fel. Mert akkor már mindent rendeztünk, amit rendezni lehet és érdemes - az olimpián kívül - zárta az interjút a kormányfő a magyar állami hírügynökség, az MTI beszámolója szerint.