oktatás;sztrájk;PDSZ;béremelés;szakképzés;pedagógushiány;

„Még mindig vannak alattomos próbálkozások a tankerületektől” – Kezdődik az egyhetes sztrájk az iskolákban

Mától bő egy héten át, január 31-éig tartó sztrájk kezdődik a köznevelési intézményekben országszerte, az utolsó napon pedig egy még szélesebb körű akciósorozatot terveznek más ágazati szakszervezetek, civil szervezetek bevonásával. 

A megmozdulásokat kezdeményező Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) a szakképzésben dolgozók számára is sztrájkot hirdetett, amelyre ugyancsak január utolsó napján kerülhet sor.

– Többször kaptunk olyan kérdést, hogy mi értelme a sztrájknak, lassan egy éve kínlódunk, mégsem mentünk semmire. Ez egyrészt egy jogos felvetés, másrészt vissza lehetne kérdezni: ha abbahagyjuk a tiltakozást és csendben maradunk, akkor mégis milyen eredményekre lehetne egyáltalán számítani? - nyilatkozta lapunknak a PDSZ ügyvivője.

Nagy Erzsébet szerint az elmúlt év amúgy sem volt eredménytelen, hiszen a közoktatásban dolgozók közül minden eddiginél többen mozdultak meg és “ébredtek öntudatra”, a társadalom is teljesebb képet kaphatott a közoktatásban uralkodó állapotokról, valamint egy ponton a kormány is kénytelen volt elismerni, hogy súlyos problémák vannak az oktatásban. Elsőként a Népszava számolt be tavaly augusztusban arról az Európai Bizottságnak készült kormányzati stratégiáról, amiben az Orbán-kabinet egyebek mellett elismerte, hogy a magyarországi tanárok bérhelyzete siralmas, és a 2013-ban bevezetett pedagógus életpályamodell is hibás.

A PDSZ ügyvivője lapunknak azt is elmondta, hogy erős hálózatosodás indult meg a köznevelési intézményekben, a munkabeszüntetésben vagy más tiltakozó akciókban részt vevő pedagógus-csoportoknak egyre jobb a szervezettsége. A cél az, hogy mind a 60 tankerületi központban legyenek koordinátorok, akik a saját tankerületük alá tartozó iskolában összekötik a tiltakozókat, továbbítják a szükséges információkat, jelzik a szakszervezetek felé, milyen segítségre van szükség, ahogy azt is, ha jogsértések, visszaélések történtek a tiltakozókkal szemben. A PDSZ legutóbbi adatai szerint a 60 tankerületből eddig 33-ban alakultak ilyen csoportok.

– Sajnos még mindig vannak alattomos próbálkozások, amelyekkel a tankerületek vagy egyes intézményvezetők a törvényes sztrájkot próbálják megakadályozni

- fogalmazott Nagy Erzsébet. Az érdekvédő szerint továbbra is előfordul, hogy rendkívüli szünet elrendelésével próbálja láthatatlanná tenni a sztrájkot az intézményvezetés vagy a tankerület, vagy azzal fenyegetik a tanárokat és a diákokat, hogy az elmaradt órákat a nyári szünetben kell pótolniuk. A PDSZ ügyvivője már olyan esetről is hallott, amikor az előre bejelentett sztrájk napjára rendeltek el kötelező fogászati vizsgálatot a diákoknak, nehogy a szülők - a sztrájkoló tanárokat támogatva - otthon tartsák őket.

Mindeközben Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár nemrég levelet küldött a PDSZ-nek és a sztrájk szervezéséhez csatlakozó Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ), amelyben a sztrájk megszervezéséhez kapcsolódó “kötelmek be- és megtartására” figyelmeztette az érdekképviseleteket. Komjáthy Anna, a PDSZ választmányi elnöke és Szabó Zsuzsa, a PSZ elnöke válaszlevelükben arra hívták fel az államtitkár figyelmét, hogy sztrájkügyben sokszor az intézményvezetők nem tesznek eleget tájékoztatási és együttműködési kötelezettségeiknek, vagy más eszközökkel próbálják akadályozni a sztrájk megszervezését.

A következő sztrájkbizottsági ülés csütörtökön lesz a kormány és a szakszervezetek között.