A Betti műhelye alapítója már az általános iskolában is karkötőket, fényképes kulcstartókat, nyakláncokat, gyűrűket készített a barátainak. Rendszeresen bebuszozott Kecskemétre, végigjárta a hobbiboltokat, a helyi papírboltban nyomtatni is tudott – emlékezik vissza Fodor Bernadett a kezdetekre. A mai napig az egyik legnépszerűbb terméke a fényképes kulcstartó, amelyet a megrendelő az általa küldött fénykép mellé több száz egyedi díszből tud összeválogatni. A középiskolában is folytatta ezt, majd 15 évesen létrehozta saját Facebook-oldalát, amelyet mára több mint 8800-an követnek.
„Akkoriban volt olyan termékem is, hogy vízcsőre tekertem fonalat, ebből készítettem nyakláncot. Apukám villanyszerelő, őt kértem meg, hogy hozzon nekem valamit, amivel a csöveket tudnám formálni. Folyamatosan gyártottam mindenfélét, mindig másoknak, mert én nem igazán hordok ékszert. Úgy tudtam ebből pénzt csinálni, hogy az ismerősök ajánlottak az ismerőseiknek. Ebből már tudtam alapanyagot venni, és minden zsebpénzemet is ebbe fektettem. Aztán 19 évesen megalapítottam a saját vállalkozásomat. Apukám is vállalkozó, talán ezért volt bátorságom ilyen korán belevágni. A szüleim sosem mondták, hogy egy biztos állás jobb lenne nekem, noha lehet, hogy megfordult a fejükben, mégsem próbáltak lebeszélni. Az egyetemi évek alatt, majd az első munkahelyem mellett még másodállásban csináltam a vállalkozásomat. Kisebb volt a felelősség, és nagyobb a biztonság” – idézi fel az induló éveit.
Minitúratűzhelytől a kaparós képeslapokig
– Négy évvel ezelőtt megismertem a páromat, aki gépészmérnök, és tervezőként is dolgozik. Neki volt otthon egy 3D-nyomtatója, kitaláltuk, hogy ezzel is készíthetnék ajándéktárgyakat. Ugyan elég kezdetlegesek voltak a mostani termékeimhez képest, kézzel lakkoztam a kulcstartókat, és akkor még csak három színben tudtam nyomtatni, ma már tizenkilencben – meséli büszkén Betti, aki született kreatív személyiség, a kézműveskedés mellett sokáig rajzolt és zenélt is. – Az általános iskolai rajztanárom azt mondta rám, hogy én művészetből nem tudnék megélni, ez mélyen bennem maradt. Aztán gimnázium alatt összesen háromszor műtötték a két kezem, először a megerőltetés miatt, utána tesiórán ráestem. Ekkor hagytam abba a gitározást és a dobolást is, már nem álmodoztam művészi pályáról. De még begipszelt kézzel is készítettem a nyakláncokat, pedig iszonyúan fájt, de csinálni kellett. Ilyenkor erőt ad az alkotás öröme, és hogy másoknak is örömet szerezhetek, rengeteg pozitív visszajelzést kapok. Nemrég menyasszonyi csokorra készítettem medálokat, a menyasszony néhai nagypapájának a fotóiból, ez engem is meghatott. Most épp babaváróra készítettem kaparós képeslapokat, amikből kiderül majd a kicsi neme, és én voltam az első, aki ezt a pár előtt megtudhatta. Megtiszteltetés, ha ilyenekbe beavatnak, jó érzés, hogy a történeteik részese lehetek – mosolyog derűsen Betti.
Aztán tavaly év elején szembejött vele egy hirdetés egy grafikustanfolyamról, és a barátjával megbeszélték, hogy ha tényleg ezzel szeretne foglalkozni, akkor „csinálja komolyan”, így beiratkozott az iskolába. Azóta a rajzolás újra az élete részévé vált, még ha most már digitális formában is, de ezáltal ki tudja élni kreativitását, és bátrabban tervez új termékeket.
„Tavaly januárban még nem gondoltuk, milyen nehéz évünk lesz. Februárban jelent meg egy új termékünk, a minitúratűzhely, ami lapra szerelve akkora, mint egy személyi igazolvány, alig van súlya, csupán 110 gramm, és bárhol percek alatt összerakható. A nehéz piaci helyzet ellenére körülbelül száz darabot tudtunk eladni belőle. Aztán hirtelen megugrott a rozsdamentes acél ára, és duplaannyiért már nem akartam árulni – sóhajt egyet Betti. – Közben a grafikussuli miatt szükségem lett egy új laptopra meg új telefonra, hogy tudjak jó képeket csinálni a termékeimről. A túratűzhelyről már ezzel csináltam fotókat, és egy hazai élelmiszermárka is ezekkel hirdette a termékeit, ami különösen jólesett. Vettünk egy új 3D-nyomtatót, fotónyomtatót, elektromos vágógépet és grafikusszoftvert is” – sorolja a befektetéseket, amelyek összeadva már milliós nagyságrendűek.
Közben marketingképzést is végzett, hiszen valahogy el kell érni a vásárlókat, és leszerződött több futárszolgálattal is. Honlapot és webshopot készített, arra különösen büszke, hogy még a kártyás fizetést is egyedül be tudta építeni, noha három héten át bajlódott vele, mire tökéletesen működött. Miután eldöntötte, hogy kilép az első munkahelyéről, és végre főállású vállalkozó lesz, pár napra rá bejelentették a kata eltörlését, ami óriási érvágás volt számára. „Egy napot sírtam, aztán még napokig magam alatt voltam. Bár nem dolgoztam sokat cégeknek, most lehet, hogy emiatt bukom el olyan ügyfeleket, akik velem készíttetnének el akár nagyobb megrendeléseket” – vázolja tárgyilagosan a helyzetet. A frusztrációját azonban kreativitásban élte ki, ekkor születtek az első vászontáskái, a többi közt a „Szia ispán uram! Vármegye érdekel?” feliratú, a Lúdas Matyi által inspirált szatyor, amely mára az egyik slágerterméke lett. Annyit adott el belőle, hogy még félre is tudott tenni a bevételből, hogy az adóját mindig időben befizethesse. Politikus felhangú termékei jól rezonálnak a közhangulattal, amellett, hogy mutatósak és környezettudatosak. Küldtek neki olyan képet is, hogy valaki a Parlament előtt az ő vászontáskájával fotózkodott. Van ebben egy erős fricska, negatív kommenteket mégis alig kapott, pedig a hazai netes közbeszédet ismerve számított erre is. Korábban az állami szférában dolgozott, szerinte ott biztos nem nézték volna jó szemmel a termékeit, de még ezt is humorral kezeli, hogy akkor legalább nem neki kellett volna felmondani.
Sikerre tekerve
„Most úgy néz ki egy napom, hogy reggel felkelek, egyre többször sikerül megreggeliznem, és nem csak délben jut eszembe, hogy ma még nem ettem. Felveszem a webshopból és az üzenetekből az egyedi megrendeléseket, aztán elmegyek a postára, ami most jó messze van, a közelünkben kettőt is bezártak. Szegeden lakunk, de a legközelebbi postán csak 2 kilóig lehet csomagot feladni, így be kell mennem a nagy postára. El szoktam biciklizni ide, gyalog úgy negyven perc lenne, így feleannyi idő, és legalább a napi mozgás megvan. Mivel itthonról dogozom, a rezsiemelést ebben nem éreztem meg, de ha gyártatok valahol, abban már igen. Az alapanyagok is megdrágultak. Sok mindent euróban és dollárban fizetek, az is megviselt, hogy nem tudtam már követni, milyen árakat szabjak, mert folyton ingadozott az árfolyam” – érzékelteti a mindennapos nehézségeket. Közben már két vállalkozásuk lett, a párja is indított egyet, különböző használati tárgyakat tervez – melyekhez Betti készít grafikusként látványterveket –, és autóversenyzős játékokhoz kormányokat, de ebből a nyomtatható modelleket árulja, nem a készterméket.
„Az idei év sok lehetőséget hozott, új nyomdával dolgozom, és lemondtam arról, hogy mindent én csináljak. Bár nagyon szeretném, de akkor már semmit sem aludnék, és nem tudnánk tartani a 3-4 munkanapos elkészítési időt. Főleg, hogy már sokfajta termékem van, vászontáskát tizenegy, pólót pedig húsz színben lehet rendelni. Ezért lett segítségem az anyagbeszerzésben és a nyomtatásban is. Így végre van időm új mintákat tervezni, és ez a jó minőséget is garantálja, ebben maximalista vagyok – vallja be Betti. – Most már látom, milyen sok dologból áll, ha valaki főállású vállalkozó. A bevételt megtermelni, adót befizetni, anyagot beszerezni, mindenért a saját pénzeddel felelsz, és mellette azért élni is kellene. Sokszor reggel leülök a géphez, és azt veszem észre, hogy még éjfélkor is ott vagyok. Nem tudok úgy lefeküdni, hogy valami nem jó, olyankor akár éjjel háromig dolgozom. A párom sem örül neki, bár vészhelyzet előfordulhat – múltkor például a csomagautomata kiválasztása nem működött a webshopban, és addig nem nyugodtam, míg meg nem csináltam –, de ha erre nem figyelek tudatosan, könnyen káosz alakulhat ki. Van külön dolgozószobám, próbálom különválasztani a munkát a magánszférámtól. De ha otthon dolgozik az ember, könnyen elkényelmesedik, ezért járok biciklivel a nyomdába is.”
Betti eddig minden pénzét visszaforgatta a vállalkozásába, azt mondja, mindig előbb költ erre, mint magára. „Ha mérlegelni kellene, hogy alapanyagot vegyek vagy kaját, inkább alapanyagot vennék, mert akkor van esély, hogy én azt eladom. Ha abba kellene hagyni a vállalkozást, mert olyan lehetetlen feltételek lennének, külföldre mennék, de tényleg csak akkor, ha minden kötél szakad – magyarázza. Noha kevés hozzá hasonlóan ambiciózus, kitartó és szorgalmas 25 éves akad, szerinte még neki is van miben fejlődnie. – Már nagyon szeretnénk családot, de ehhez az egészségemet is helyre kell tennem, és fejben is ott kellene lennem. Vannak még terveim, szeretnék füzeteket, naplókat is tervezni, és a digitális rajzolást is magasabb szintre vinni, de ehhez még nagyobb befektetések kellenek. Szeretném azt elérni, hogy ha majd a gyerekemet megkérdezik, mivel foglalkozik az anyukája, büszke lehessen rám.”
