Budapest;Lázár János;beruházások;Fürjes Balázs;

2023-02-27 14:30:00

Lázár kicsit meghátrált a budapesti beruházások leállításában, de Fürjes kedvenc projektje speciel a süllyesztőben maradt

Tizennyolc korábban leállításra ítélt projekt mégiscsak megúszta a miniszteri szelekciót.

Amint arról korábban lapunk is beszámolt, egy kiszivárgott lista tanúsága szerint Lázár János építési és közlekedési miniszter indulatos széljegyzetekkel tarkítva mintegy 80, nagyrészt fővárosi projekt lezárásáról döntött, sok esetben a szakértői ajánlásokkal szemben. A tárcavezető akkor eléggé zokon vette a szivárogtatást, és azzal vádolta a Telexet, hogy ellopták a papírjait, pedig mint mondta, ő szívesen odaadja magától is, ha elkérik. A lap így is tett, Lázár pedig két hét elteltével ugyan, de állta a szavát, így megtudhatjuk a frissített lista tartalmát.

Ennek tanúsága szerint a tárcavezető mégsem kaszál el annyi projektet, mint eredetileg tervezte. A következő beruházások úszták meg a szelekciót:

A lajstrom továbbá olyan elemeket is tartalmaz, amelyeknek szakaszolható a tervezése, így azok szakaszhatárához érve függesztetik fel a tervezést. Ezek a projektek a következők:

Mindezek mellett ugyanakkor a lap megjegyzi, hogy a kukázott beruházások között maradt számos egyéb mellett Fürjes Balázs kedvenc projektje, a Városmajor megújítása, aminek ráadásul az NKK szakértői is a folytatását javasolták, mert annak azonnali lezárása a fel nem használt uniós forrás visszafizetési kötelezettségével járna. A lépés ugyanakkor annak fényében nem okoz nagy meglepetést, hogy a korábbi Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár és Lázár közismerten hosszú ideje rivalizálnak egymással. Fürjes a korábbi lista kiszivárgásakor úgy kommentálta a tárcavezető döntését: „Egyetlen miniszter írói munkásságát sem kommentálom. Szerettem Budapestért dolgozni Tarlós Istvánnal és Vitézy Dáviddal közösen, egy jó csapatban bármikor újrakezdeném. A politikában és a szerelemben pedig nincs se mindig, se soha, ahogy azt Antall Józseftől tudjuk” - utalt arra, hogy Lázár „SOHA! NEM!” széljegyzettel fújta le a beruházást.

Azokról a projektekről, amelyeknek befejezték a tervezését, rendelkezésre álló forrás esetén egyedi kormánydöntéssel határoznak majd.