London;árnyékkormány;Brit Munkáspárt;DK;tárgyalások;parlamenti képviselők;Dobrev Klára;

Dobrev Klára Londonban találkozik a brit árnyék-miniszterelnökkel

A delegáció útjának egyik fő célja, hogy Magyarország ismét „erős nyugati szövetségeket” építsen.

Kétnapos hivatalos látogatáson vesz részt szerdától a DK árnyékkormánya Londonban, ahol a brit árnyékkormánnyal folytat kétoldalú tárgyalásokat – áll az ellenzéki párt Népszavához eljuttatott közleményében. kiemelve, hogy a nagy-britanniai útjuk fő eseménye az lesz, amikor Dobrev Klára pártjának árnyék-miniszterelnöke találkozik Keir Starmerrel. A brit árnyék-miniszterelnökkel kapcsolatban megjegyezték, hogy ő „a közvéleménykutatásokban toronymagasan vezető Munkáspárt” elnöke, aki mellett helyettese Angela Rayner is részt vesz a tárgyaláson.

A közlemény szerint a két árnyékkormány tagjai külön-külön is találkoznak, így a magyar ellenzéki politikusok közül Molnár Csaba, Arató Gergely, Vadai Ágnes és Rónai Sándor tárgyal majd a hasonló szakterületeket képviselő brit ellenzéki politikusokkal. 

– Az egyeztetések központi témáit képezik többek között a legfontosabb kül- és biztonságpolitikai kérdések, az Egyesült Királyság és Magyarország jövőbeni együttműködése, valamint a Nagy-Britanniában élő magyar állampolgárok helyzete. Mára az árnyékkormány jelenti Magyarország egyetlen reményét arra, hogy ismét erős nyugati szövetségeket építsünk, visszaszerezzük a bizalmat a magyar gazdaság iránt és megvédjük a magyar emberek érdekeit Nagy-Britanniában és Európa többi államában is – hangsúlyozta Kálmán Olga, a DK-s árnyékkormány szóvivője.