Lázár János;fakivágás;budapesti körvasút;László Imre;

2023-03-24 09:00:00

Ezer fát akarnak kivágni Lázár János terve miatt, de Újbuda nem hagyja

Aligha lehet a Hamzsabégi sétány tönkretétele az újbudaiak érdeke – üzente a XI. kerület polgármestere Lázár János építési és közlekedési miniszternek.

– Ha ezer fa kivágásának megakadályozása, több ezer ember tiltakozásának figyelembe vétele populizmus, akkor populista vagyok – szólt vissza Lázár János építési és közlekedési miniszternek László Imre Újbuda polgármestere. A tárcavezető a Mandinernek azt mondta, hogy a Budapesten élők életét is szeretné megkönnyíteni, például a hévvonalak fejlesztésével vagy azzal, hogy még a „saját polgármestereik populizmusától is igyekszik megvédeni a déli körvasút projektet”.

A beruházás keretében Kelenföld és Ferencváros állomások között a meglévő két vágány mellé egy, rövidebb szakaszokon két új vágány épülne. A bővítésnek köszönhetően az elővárosi vonatok 10-15 percenként indulhatnak majd, átszállás nélküli kapcsolatot teremtve az agglomerációval. A vonalat azonban tehervonatok is használnák.

László Imre a Népszavának azt mondta, hogy aligha lehet az újbudaiak érdeke a Hamzsabégi sétány tönkretétele,

Márpedig egy polgármesternek az a dolga, hogy a helyiek érdekeit védje. Tiltakoznak a Miniszterelnökség legújabb döntése ellen is, miszerint rozsdaövezetté nyilvánítanák a Temesvár utca 20. szám alatt található ingatlant. Az átsorolással ugyanis lehetővé válna, hogy az egyébként is jelentős humánterhelésnek kitett területen újabb építkezés kezdődhessen el, amelynek hatásait a környéken élők szenvednék el.

„Egy 35 oldalas okmánycsomagból 7 tetszőlegesen kiemelt oldalt küldött el a kerületnek a Rozsdaövezeti Bizottság véleményezésre, amelyből kiderül, hogy összesen 17 ezer négyzetméteren építenének lakásokat, miközben a Újbuda Önkormányzata a telítettség miatt korábban változtatási tilalmat rendelt el. Az viszont nem derül ki az iratokból, hogy mennyi zöldfelület marad, hány lakás épül. A rozsdaövezetté történő átminősítéssel egyúttal kiemelt beruházássá tennék a projektet, amelyre így nem vonatkoznának a helyi építési szabályok” – háborgott László Imre, aki emlékeztetett arra, hogy Lázár János a parlamenti meghallgatáson a kiemelt beruházások visszaszorítását ígérte, hangsúlyozva, hogy lakás célú projektek egyáltalán nem kaphatnak a jövőben ilyen minősítést.

Az újbudai testület a tartózkodó fideszes képviselők kivételével csütörtöki ülésén határozatban utasította el a Miniszterelnökség javaslatát. Véleményük szerint egy olyan beruházás esetén, ahol a kerület nem tud részt venni az előkészítési folyamatban, az ott lakók, dolgozók életminősége veszélybe kerül, hiszen az önkormányzat önerőből nem tudja finanszírozni a megnövekedett igények miatt jelentkező infrastrukturális fejlesztéseket, mint például a bölcsődei, óvodai férőhelyeket, egészségügyi alapellátásokat, kerékpárutakat, játszótereket, megfelelő nagyságú zöldfelületeket.

Az ellenzéki többség viszont határozott nemet mondott az állami átvételre – jelentette ki László Imre. A főigazgatóság ugyanis semmilyen információt és garanciát nem adott nekik arra vonatkozóan, hogyan növelné a központosítás, a szakellátási feladatok hatékonyságát. Ahogyan arról sincs tudomása a testületnek, hogyan garantálják a foglalkoztatottak (ideértve a nyugdíj mellett dolgozók) jelenlegi jövedelmi szintjének és munkafeltételeinek megőrzését.

Ráadásul Újbuda Önkormányzata az elmúlt 3 évben mintegy 2 milliárd forinttal támogatta a szakrendelő fejlesztését, lévén kiemelkedően fontosnak tartja a járóbeteg szakellátás hatékonyságának növelését és a várakozási idő csökkentését. A szakdolgozók megbecsülése és megtartása érdekében, évente 180 millió forint összegben biztosít „újbudai egészségügyi pótlékot”. A testület szerint az állam azokat a közszolgáltatásokat sem tudja hatékonyan működtetni, amelyeket eddig önkényesen elvett az önkormányzatoktól. Mindezeket figyelembe véve, továbbá különös tekintettel az egészségügyi szektorban látott feszült helyzetre, és az országosan tapasztalható instabilitásra, Újbuda álláspontja szerint a lakosság érdekeit egyértelműen az szolgálja, ha a járóbeteg-szakellátást továbbra is az önkormányzat működteti.