Orbán-kormány;Magyarország;szélerőmű;megújuló energiaforrások;tilalom;

2023-04-24 06:15:00

Március végéig fel kellett volna oldani a szélerőművek trükkös tilalmát, de az Orbán-kormány inkább több ezer milliárd forintot kockáztat

A kabinet az önmagára szabott határidőig sem módosított szélerőműellenes szabályain. Ez nem csak az energiaellátásnak rossz, de az uniós ezermilliárdok érkezését is fékezi.

Bár az Orbán-kormány március 31-ben határozta meg a hazai szélerőműépítésekre vonatkozó, gyakorlati tilalom feloldását, az ügyben eddig nem történt érdemi előrelépés – erősítette meg lapunk megkeresésére Lendvay Péter, a Magyar Szélenergia-ipari Társaság (MSZIT) elnöke.

Hazai szélerőművek telepítését eddig csak a szociálliberális időszakban pályáztatták. Ennek nyomán, főképp a leginkább szélfútta Kisalföldön, összesen 330 megawatt (MW) teljesítménnyel, 172 turbina létesült. Az utolsó engedély 17 éves. A legfiatalabb beruházást 12 éve adták át. Az Orbán-kormány 2010-es hatalomra kerültekor először lefújta az épp akkor zajló, következő kiírást. Majd 2016-ban, nyílt tilalom helyett, trükkösen, a településhatártól számított védősávot 12 kilométerre növelték, miközben ilyen hazai terület nincs. A kormány – és különösen Orbán Viktor – ezt követő megnyilatkozásai a szélerőművekkel szembeni határozott, bár szakmailag rendre cáfolt ellenérzéseket tükröztek.

Az ellenállás ugyanakkor tavaly, a korábbi Ipari és Technológiai Minisztériumot irányító Palkovics László némely megjegyzése kapcsán, már repedezni látszott. Távozása után, a tárcájából tavaly decemberben alakult Energiaügyi Minisztérium (EM) új vezetője, Lantos Csaba parlamenti bemutatkozásakor világossá tette a tilalomtörlés iránti szándékát. Igaz, a szélerőműveknek csak körülbelül ezer MW-nyi, „kiegészítő” szerepet szán. A kormányt mégsem feltétlenül a szakmai észérvek győzhették meg. Mint ugyanis kiderült, Brüsszel több ezer milliárd forint támogatás folyósítása fejében többek között a trükkös szélerőmű-tilalom érdemi feloldását kéri. Ezt a kabinet némiképp vonakodva vette tudomásul. Míg Orbán Viktor változatlanul a szélerőművek vélt-cáfolt hátrányait sorolta, addig Gulyás Gergely kancelláriaminiszter is inkább az uniós kérés végrehajtására helyezte a hangsúlyt. A szükséges döntéseket a kormány március 10-i határozata az év első negyedére ígérte. Bár az energiatárca március 31-én be is jelentette egy másik, hasonló uniós feltétel teljesítését, szélerőművekről nem ejtettek szót.

Tavaly decemberben az EM bekérte a szakmai szervezetek javaslatait. Bár a lehetőséggel élt az MSZIT is, érdemi visszajelzés azóta sem érkezett – közölte lapunkkal Lendvay Péter. A kormányhatározatban kijelölt határidő kétségkívül lejárt. Nem hivatalosan annyit hallottak, hogy a tárcánál „dolgoznak”. A kormány mindmáig nem indokolta a csúszást. Igaz, amíg Magyarország nem teljesíti az Unió feltételeit, nincs pénz. Mivel az iparágat 13 éve partvonalra helyezték, további néhány hónapos csúszás, ha ez növeli a szabályozás színvonalát, nem oszt és nem szoroz – fogalmazott lapunknak az érdekképviseleti vezető.

Védősáv tekintetében fél-egy kilométert javasolnak. Ilyen távolságra meggyőződése szerint nem hallatszik el az egységek – többször emlegetett – „surrogása”. A helyszínre több más kötöttség is vonatkozik. Így a Natura 2000-es területek és a madárvonulási útvonalak is kizártak.

Lendvay Péter szerint a hazai villamosenergia-rendszer, jelen állapotában, legalább 2000-3000 MW-nyi szélerőmű – körülbelül ezer egység - zavartalan befogadására alkalmas. Ez nem igényli azokat a fejlesztéseket, amelyek hiányára hivatkozva a kormány tavaly év végétől további napelemek hálózati csatlakozását megtiltotta. A szükséges hálózati bővítések amúgy is mindig az egyedi beruházások részei. Szerinte egyébként a lehetőségért a magánbefektetők saját üzleti kockázatukra is sorban állnának. A jelenlegi, kilowattóránként (kWh) 200-300 forintos áram-eladási ár mellett állami támogatási igény szóba se kerül. (A megújuló-alapú beruházások a kormány által régebben biztosított, kWh-nként 32, utóbb pedig 20 forintos áramátvételi árral is megtérültek.)

A megújulók rendszertelen termelését illető aggályok kapcsán az elnök kifejtette: a szélerőművek gyakorta épp kiegészítik a napelemeket. Amikor ugyanis nem süt a nap, gyakorta fúj a szél és fordítva. Ez nemcsak 24 órán, de az éven belül is érvényesül. Az egymás közelébe telepített nap- és szélerőművek tehát kiegyensúlyozzák a termelést. Ráadásul, míg a hazai napelemek éves kihasználtsága körülbelül 1300, addig a szélerőműveké mintegy 2600 óra. Azt ugyanakkor sosem állították, hogy például a „sötétszélcsendek” nem igényelnének időjárás-független erőműveket. Ugyanakkor minden kWh, megújuló forrású „ingyenáram” sok más mellett anyagi, ellátási, környezetvédelmi és energiafüggetlenségi nyereség - szögezte le Lendvay Péter.

Bár a szélturbinák teljesítménye és mérete egyre nő, az MSZIT egyik korlátozását sem támogatná. Az iparági fejlesztések épp a Magyarországhoz hasonló, közepes adottságú térségek szélhasznosítására összpontosítanak. Itt viszont az áramlás a magasabb rétegekben erősebb és egyenletesebb. Az új egységek olyannyira illeszkednek a hazai adottságokhoz, hogy nagyobb fuvallatra le is kapcsolnak. Az elnök cáfolta azt a korábbi kormánysugalmazást, hogy Magyarország területe a Kisalföldön kívül alkalmatlan lenne a gazdaságos hasznosításra.

A szélerőműveket illető, egyéb aggályok kapcsán kifejtette: a madarak vonulási útvonalait a telepítések és a működtetés során is figyelembe veszik, amiként ma már denevérriasztókat is alkalmaznak. Balesetek pedig minden üzemben előfordulnak. Az esztétikai, illetve zajkérdések kapcsán úgy véli: egy gyárkémény vagy egy hagyományos erőmű sem feltétlenül szebb, amiként egy autóút vagy bármilyen gyár sem halkabb. E hatások egy szélerőmű közelében sem élesebbek, mint egyéb ipari létesítmények esetén. Fél-egy kilométer távolságból a szélkerekek hangja az alapzajba illeszkedik – szögezte le Lendvay Péter.