Magyarország;látogatás;Ferenc pápa;2023;

2023-04-29 07:39:00

Ferenc pápa: Az ember nem attól lesz nagy, hogy mások fölé emelkedik, hanem attól, hogy másokhoz leereszkedik - Percről percre a katolikus egyházfő szombati programja

A Szentatya menekültekkel, szegényekkel, fiatalokkal találkozott 41. apostoli útja második napján.

A katolikus egyházfő 41. apostoli útjának szombati programja

Ferenc pápa reggel magánlátogatást tesz a vak gyerekeket gondozó Boldog Batthyány-Strattmann László Otthonban.

Az egyházfő ezt követően a budapesti Rózsák terén található Árpád-házi Szent Erzsébet-templomban szegényekkel és menekültekkel találkozik, majd átmegy a szintén a téren lévő Istenszülő oltalma-templomba a görögkatolikus közösséghez.

Szombat délután a Papp László Budapest Sportarénában fiatalokkal találkozik. A tervek szerint Ferenc pápa golfkocsival jár majd körbe a fiatalok között.

Az egyházfő este magántalálkozón fogadja a magyarországi jezsuita közösséget szálláshelyén, az Apostoli Nunciatúrán.