Lázár János;CPAC;

Lázár János szerint a rosszban mindig a liberálisok a legjobbak, Márki-Zay Péter pedig egy ügynök

Az építési miniszter a CPAC Hungaryn mondta, hogy Hódmezővárhely polgármestere alvó ügynök volt, aki felébredt, és elkezdte teljesíteni a valódi feladatát, azt, amiért hazaküldték annak idején. 

– Én vagyok az a bizonyos másik magyar fickó, aki legyőzte Soros Györgyöt tavaly, illetve annak magyar emberét. Méghozzá abban a „proxy háborúban”, amelyet a hálózatán keresztül tavaly a magyar választásokon folytatott – jelentette ki Lázár János építési és közlekedési miniszter a CPAC Hungaryn mondott beszédében.

„Az alvó ügynök felébredt”

Szerinte a magyar szuverenitás ellen vívott „proxyháborúnak” több frontvonala volt, a fő frontvonal az országos politika, sőt a magyar külpolitika területén húzódott, de volt egy vidéki frontvonal is, ez pedig épp az ő választókerületére esett,

„a hálózat éppen ott dobta le legújabb ügynökét”.

Lázár Márki-Zay Péterről – akinek a nevét nem mondta ki beszédében – úgy fogalmazott: miután megválasztották Hódmezővásárhely polgármesterének, minden megváltozott, „az alvó ügynök felébredt, elkezdte teljesíteni a valódi feladatát, azt, amiért hazaküldték annak idején Amerikából. Nem a helyi ügyeket vitte fel az országos politika fórumaira, hanem az országos vitákat hozta le hozzánk, helybe, hogy ezzel megossza a közösséget.”

És ezt jól csinálta, „a rosszban mindig a liberálisok a legjobbak”

– tette hozzá.

Legyen terepruhánk is

Úgy véli, Orbán Viktor legyőzte a liberálisokat országosan, ő pedig legyőzte az ügynököt helyben, tanulságként pedig kiemelte, hogy a liberális hálózat már nem csak globális, hanem lokális is. Ez pedig teljesítmény, amit meg kell érteni, ha védekezni akarunk a károk ellen, amiket okozhat – folytatta, hozzátéve, ezekre a felismerésekre építette fel választási kampányukat. Újabb tanulságként említette, hogy nyerni ugyan lehet felülről is, de győztes csak alulról maradhat a politikus.

„Ne csak öltönyünk legyen, hanem terepruhánk is”

– mondta, és kiemelte, ő már megtanulta, hogy öltönyből nem lehet választást nyerni.

„A békéhez is erőre van szükség”

Elmondta, hogy a konzervatívok is követtek el hibákat, itt az erő témáját említette. A német konzervatív vezetés lemondott a katonai hadiipari fejlesztésekről, a hadsereg megerősítéséről, az európai konzervatív vezetés feladta az egységes európai hadsereg projektjét, sőt különböző konzervatív kormányok a hátárvédelem kérdésében sem voltak mindig egységesek és támogatóak, pedig a problémát a magyar kormány jó előre jelezte.

Beszédjét azzal zárta: a békéhez is erőre van szükség, nem csak a magyaroknak, hanem egész Európának. A béke elérésére a szuverenista erők és kormányok szövetségében van esélyünk. „Háborút csak a liberális elitek akarnak. A tömegek Európában békét akarnak. Hiszen a háború drága: emberéletben, gazdasági fejlődésben, fogyasztói árakban mérhető ára van” – hangoztatta, hozzátéve,

„ezt az árat pedig nem vagyunk hajlandóak megfizetni mások helyett”.