Debrecen;Szijjártó Péter;bejelentés;párbeszéd;Szabó Rebeka;akkumulátorgyár;Eve Power;

2023-05-10 14:55:00

Az Európai Bizottsághoz fordul a Párbeszéd, a párt szerint az új debreceni akkugyár vízfelhasználása sérti az uniós keretirányelvet

Szabó Rebeka videóbejegyzésében részletesen meg is indokolta, hogy miért.

A Párbeszéd az Európai Bizottsághoz fordul, mert meglátásuk szerint a Debrecenbe tervezett új akkumulátorgyár vízfelhasználása sérti az uniós keretirányelvet – közölte a párt társelnöke szerdán online sajtótájékoztatón.

Szabó Rebeka emlékeztetett, kedden Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter bejelentette, mintegy 400 milliárd forintos beruházással a hajdú-bihari városban építi fel első európai üzemét a világ kilencedik legnagyobb elektromosakkumulátor-gyártója, a kínai Eve Power.

Az ellenzéki politikus videóbejegyzésében részletesen megindokolta, pontosan mi is a probléma azzal, hogy az Orbán-kormány telepakolja akkumulátorgyárakkal Magyarországot. Szabó Rebeka szerint rettenetesen cinikus, amikor Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter azzal érvel, hogy a kormány a magyarok környezetvédelem iránti vágyainak akar megfelelni, mert ha ez így lenne, akkor nem azon munkálkodna a kabinet, hogy kiszárítsák a magyar földet. Az akkugyárak ugyanis rettenetesen sok vizet használnak fel, és erre az sem magyarázat, hogy ennek nagyrésze szürkevíz, hiszen korábban a szürkevíz is ivóvíz volt, ezt a vizet pedig elpárologtatják a gyártási technológia során, így az hiányozni fog Debrecen vízrendszeréből.

Szabó Rebeka ostobaságnak minősítette Szijjártó Péter azon kijelentését is, miszerint csak felszíni vizeket fognak használni, mivel egyrészt Debrecen vízellátása jelenleg is negyedrészben felszíni vízből, a maradék részben pedig rétegvízből származik. Másrészt pedig - mint fogalmazott - a vízrendszer összefügg: ha valamilyen vizet akár a felszínről elhasználunk, az előbb-utóbb a lentebbi rétegekből is hiányozni fog. Ezért Szijjártó érvelése a politikus szerint körülbelül olyan, mintha Budapesten azt mondanánk, hogy nem baj, ha kiszárad a Duna, mert úgyis a csapból isszuk a vizet. Nyilvánvaló, hogy az a víz, ami a vízvezetékben van és amit megiszunk, az is a természetes vízkörforgásból származik, és ha innen több ezer köbméter vizet elpárologtatnak naponta, az a rendszerből hiányozni fog - tette hozzá.

A Párbeszéd társelnöke kitért arra is, hogy geofizikusok megállapítása szerint - más alföldi városokhoz hasonlóan - Debrecen évente több millimétert süllyed, épp a rétegvizek elhasználása miatt, mindez pedig súlyos problémát fog jelenteni a lakosságnak, hiszen veszélybe kerül a mezőgazdaság és az élelmiszertermelés. Ráadásul - tette hozzá Szabó Rebeka - a gödi akkumulátorgyár példáján is láthatjuk, hogy az Orbán-kormány nem támogatja a környezetvédelmi előírások betartását, a Samsung sorra szegi meg ezeket, az 1-2 millió forintos büntetéseket röhögve kifizetik és ott folytatják a szabályszegést, ahol abbahagyták.

Ezért a párt nevében Szabó Rebeka tiltakozásának adott hangot. Véleménye szerint ez a helyzet mindenki számára ébresztő kellene legyen, mert az országot kiárusítják, gyarmatosítják az ebben érdekelt távol-keleti hatalmaknak, pusztán Szijjártó Péter és a kormánytagok érdekei mentén. Az ellenzéki politikus végezetül bejelentette, hogy az Európai Bizottsághoz fordulnak, hiszen a beruházásokkal a kormány az uniós vízkeret-irányelvet is megsérti, márpedig a víz stratégiai erőforrás, meg kell akadályozni, hogy kiszárítsák az Alföldet. Hozzátette, az az érv is hazugság, hogy mindez magyar munkahelyet teremt, hiszen még Orbán Viktor is elismerte, hogy 300 ezer külföldi vendégmunkásra számít.

Ahogyan arról beszámoltunk, az ellenzéki önkormányzati képviselők ugyanúgy csak a sajtóból értesültek az újabb beruházásról, mint a debreceniek, semmilyen előzetes információt nem osztottak meg velük. Gondola Zsolt, a Civil Fórum Debrecen egyesület önkormányzati képviselője szerint ugyan tavaly tavasszal már elterjedt a városban, hogy az Eve Power akkumulátorgyárat építene, de akkoriban a település jobboldali vezetői elhessegették, és hamisnak nevezték az erről szóló híreket. 

Szijjártó Péter debreceni vízellátást érintő, megnyugtatónak szánt szavairól az ellenzéki képviselő azt mondta: ezeket a „vízügyi” beruházásokat még csak beígérték, nem lehet tudni, valójában mikor valósulnak meg. Szavai szerint az akkumulátorgyárak ügyében nemcsak az a probléma, hogy hatalmas a vízigényük, de energiafalók, ráadásul a szén-dioxid kibocsátásuk is magas, tehát ha a vízellátásuk netán meg is oldódna, a többi velük kapcsolatos probléma akkor is megmarad a jövőben.