Doros Judit;
Kína;beruházás;Debrecen;Szijjártó Péter;akkumulátorgyár;Eve Power;CATL;
2023-05-10 06:30:00
Budapest legalább kilenc hónapig működne annyiból, amennyit vitatott kínai üzemekre költ a kormány.
Miközben sokan tartanak Debrecenben a már épülő kínai CATL akkumulátorgyár környezeti hatásaitól, a kormány váratlanul újabb akkuüzem építését jelentette be tegnap. Megint egy kínai cég érkezik, az Eve Power 400 milliárdos létesítménye az itt épülő BMW-gyárat szolgálja majd ki. A kormány ezúttal is bőkezűen támogatja a kínai beruházást, 14 milliárdot tesz hozzá. Ezzel legalább 289 milliárdra nő az az összeg, amit kínai akkugyárra költ a kabinet Debrecenben. A CATL-nél 100 milliárdos nagyságrendet ismertek el, és 175 milliárdért fejlesztik az üzemek miatt a víz- villany- és vasúthálózatot. Viszonyításképpen: 289 milliárdból Budapest több mint kilenc hónapig működne.
– Váratlan, megdöbbentő, érthetetlen. A debreceniek haragját biztosan ki fogja váltani, hiszen még a déli övezetbe tervezett CATL ügyét sem nyelték le, s máris nyakukba kapták az újabb, cseppet sem kívánatos akkuberuházás hírét – mondta Gondola Zsolt, a Civil Fórum Debrecen Egyesület önkormányzati képviselője utalva arra, hogy már az első gyárat is sokan ellenzik.
Szijjártó Péter külügyminiszter a tegnapi bejelentésen arról is beszélt: – Az az ország, amelyik magához tudja vonzani az elektromos akkumulátorgyárak építését, hosszú távú garanciát kap arra, hogy a gazdasága növekedni fog. Ezzel szemben Győrffy Dóra közgazdász-professzor, az MTA doktora lapunknak korábban azt mondta:
Kitért arra is: az akkumulátorgyártás energiafaló ágazat, Magyarország pedig energiaszegény ország, vagyis a hiányzó energiát importálni kell.
Szijjártó Péter külügyminiszter a keddi bejelentésen arról is beszélt , hogy a debreceni embereknek az elektromos akkumulátorgyárak építése miatt „semmi félnivalójuk nincsen”, mert Magyarországon „az európainál jóval szigorúbb környezetvédelmi előírásokat alkalmazunk." Arról már nem beszélt, hogy épp a másik debreceni akkugyár, a CATL-üzem engedélyeztetési eljárása is csak növelte a fenntartásokat. Lapunk írta meg például azt, hogy a Hajdú-Bihar megyei kormányhivatal igyekezett megnehezíteni azok dolgát, akik az egyik engedélyt meg akarták nézni. Tudósítottunk arról is: az ügyben tartott közmeghallgatásokat úgy szervezték, hogy korlátozzák a résztvevők számát. A 24.hu pedig arról írt, hogy eltüntettek egy kormányhivatali portálról egy olyan szakértői véleményt, amely az akkugyárak óriási vízigénye miatt aggódók érveit erősítette. A Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság vezetőjét nem sokkal azután rúgták ki, hogy kritikus szakvéleményt írt a gyár vízigényéről.
A külügyminiszter az újabb gyárépítés kapcsán arról is beszélt: „Magyarországon kevés kérdésben van olyan széles körű konszenzus, mint a környezetvédelem fontosságát illetően.” Ez talán így van, de abban biztosan nincs konszenzus Debrecenben sem, hogy az akkugyárak helyben a környezetvédelmet erősítenék. Az, hogy mekkora a konszenzus erről, kiderülhetett volna egy, a kormány számára máskor oly fontos konzultáció során, de ezt most nem tartották szükségesnek, a népszavazási kezdeményezéseket pedig rendre lesöpörték. A helyi tiltakozások és az, hogy többen bírósághoz fordultak az ügyben, arra utalnak: nagyon is vitatott az akkugyár megítélése. Jávor Benedek, a Párbeszéd – Zöldek európai parlamenti listavezetője már tegnap jelezte:
Gondola Zsolt, a Civil Fórum Debrecen egyesület önkormányzati képviselője szerint tavaly tavasszal már elterjedt a városban, hogy az Eve Power akkumulátorgyárat építene, de akkoriban a település jobboldali vezetői elhessegették, és hamisnak nevezték az erről szóló híreket. Az ellenzéki önkormányzati képviselők ugyanúgy csak a sajtóból értesültek az újabb beruházásról, mint a debreceniek, semmilyen előzetes információt nem osztottak meg velük. Furcsállják, hogy immár egy második kínai cég is akkumulátor gyárat építene Debrecenben, ezúttal annak nyugati ipari övezetében arra hivatkozva, hogy a BMW-t kell ellátni ilyen alkatrészekkel, hiszen ugyanezt mondták annak idején a déli iparterületen építkező CATL-ról is.
– mondta az önkormányzati képviselő.
Hozzátette: úgy tűnik a kormány semmilyen politikai árat nem sajnál azért, hogy „teleszórja az országot” akkumulátor-gyárakkal, s láthatóan az sem érdekli, ha emiatt a jövőre esedékes önkormányzati választásokon ezekben a városokban elveszíti a hatalmát, vagy ha az emberek utcára vonulnak tiltakozásul.
Szijjártó Péter debreceni vízellátást érintő, megnyugtatónak szánt szavairól az ellenzéki képviselő azt mondta: ezeket a „vízügyi” beruházásokat még csak beígérték, nem lehet tudni, valójában mikor valósulnak meg. Szavai szerint az akkumulátorgyárak ügyében nemcsak az a probléma, hogy hatalmas a vízigényük,
A már korábban bejelentett CATL-gyárban 3 ezren dolgoznak majd, s a helyiek szerint már ennyi álláshelyet sem tud ellátni a regionális munkaerőpiac, nemhogy további ezret. Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő kedd reggel, néhány órával az újabb akkugyár bejelentése előtt ismételte meg Orbán Viktor kormányfő szavait: „Minden munkahely elsőrendűen a magyarokat illeti meg, majd a határon túliakat, és utána jönnek csak a többiek.”