főigazgató;Ókovács Szilveszter;Magyar Állami Operaház;

- Itt a bejelentés, Ókovács Szilveszter maradt a Magyar Állami Operaház főigazgatója

Megismételt pályázatot nyert.

Az utolsó pillanatra időzített bejelentéssel pénteken újabb öt évre a jelenleg is regnáló Ókovács Szilvesztert nevezte ki a Magyar Állami Operaház főigazgatójának Csák János. Döntéséről a kulturális miniszter Facebook-posztban számolt be.

Az, hogy Ókovács Szilveszter maradhat a posztján, két okból is kelthet némi meglepetést. Az egyik, hogy az őszi pályázati fordulót a túl kevés, szám szerint hét jelöltre hivatkozva megismételték, ami azt sugallta, hogy Csák János változást akar. A másik az, amit az Index szellőztetett meg, vagyis hogy a szakmai bizottság a pályázók közül nem Ókovács Szilvesztert, hanem egyhangú szavazattal Kesselyák Gergely karmestert, illetve  Miklósa Erika operaénekest és Vadász Dániel kulturális menedzsert javasolta a főigazgató tisztségre. 

Ókovács Szilveszterrel nemrég interjút, a Magyar Állami Operaház működéséről körképet készítettünk. 

Nagyszebenből egy különleges előadással érkeztek a Színházi Olimpiára: A megesett hercegnő történetét egy 19. századi japán darab alapján írta meg Silviu Purcărete. A világhírű román rendező a Népszavának arról is beszélt, miként lehet a borzalomban megtalálni a fenségességet.