riport;Nyírmártonfalva;lombkoronasétány;

Fideszes kiskirályság lapul Hajdú-Biharban a világhírű lombkoronasétány mögött

Nyírmártonfalva neve Filemon Mihály polgármester lombkorona nélküli lombkoronasétányáról híresült el, de a faluban vannak ennél nagyobb gondok is. Elfedi a botrány a község megannyi súlyos baját.

Fiatal férfi pattan ki az autóból. Odaáll a mező szélére, könyökét behajlítva két karját a magasba emeli, és diadalittas mosollyal pózol, miként a turisták, ha egy nevezetesség mellett akarják megörökíteni ottlétüket. Csak hogy nem Yorkban vagyunk, nem is Párizsban vagy Budapesten, hanem Hajdú-Bihar megyében, egy 1700 lelkes falu külterületén, mezőgazdasági földön.

A „nevezetesség” a Nyírmártonfalva határában, Filemon Mihály polgármester által épített lombkorona nélküli lombkorona sétány, amelynek minden egyes méterre 644 ezer adófizetői forintba került. Amikor a közel 60 millió forintos uniós támogatást elnyerte a beruházásra, még nem volt a település polgármestere, mikor azonban tarra vágta a területen levő több terebélyes nyárfaligetet, már igen.

– Így lehet egy medvéről három bőrt lehúzni – fogalmazott lapunknak a monstrumot szemlélve Pálfi Zoltán, helyi lakos, azon kevesek egyike a kis településen, aki nyíltan bírálni meri az első számú fideszes vezetőt. Ő korábban húsz évig Svédországban élt, az állampolgárságot is megszerezte, felesége kedvéért települtek később haza. Nem függ a polgármester „kegyeitől”, így nem is fél tőle. Nem sok vele hasonlóval találkoztunk később a faluban, akiket megszólítottunk, többnyire sietve továbbálltak, csak annyit mondtak, nem érdekli őket a politika, és amúgy sincs ínyükre, hogy békés kis településük ilyen dolgokról híresült el. Pálfi Zoltán a medve hasonlatot kifejtve így folytatta: a letermelt erdőt jó pénzért faanyagként el lehetett eladni, az újratelepítésért pedig a polgármester szintén felcsíphette az uniós támogatást.

Szóba elegyedünk a mező szélén pózoló fiatal férfivel is, aki feleségével együtt a szomszéd faluból, Nyíracsádról autózott idáig, hogy megörökítse a fából készült „nevezetességet”. Szüleiket látogatták itt meg, egyébként már évek óta Sopronban élnek, a fiatalember kamionsofőrként dolgozik Németországban, három hétig úton van, egy hétig otthon. Azt mondja, jobb’ szerettek volna a szülőföldjükön maradni, de a elegük lett az ügyeskedésekből, a minimálbéres bejelentésekből, az uram-bátyám viszonyból, aminek szerintük fényes példája mutatkozik meg a gyomos mezőn virító faszerkezetben.

Pedig Nyírmártonfalván vannak a sétánynál nagyobb gondok is.

Filemon Mihály 2019-ben szoros küzdelemben 568 voksot besöpörve előzte meg a korábban több cikluson át regnáló független Kövér Mihály Csabát, aki 549 szavazatot kapott. Mióta új, fideszes vezetése van a településnek, sorra borulnak ki a bilik, olyannyira, hogy a legutóbbi önkormányzati ülésen már a polgármester visszahívását kezdeményezték, igaz, a hozzá lojális képviselők végül ezt leszavazták.

– Az a probléma, hogy most már a falu is szenvedi Filemon Mihály autokratikus döntéseit, mert anyagi veszteséget okoz azzal, hogy hozzá nem értő módon irányítja a polgármesteri hivatalt

 – mondta Pálfi Zoltán. Szavai szerint a polgármester egyik ilyen intézkedése az volt, hogy elküldte a korábbi jegyzőt, arra hivatkozva, hogy nem tud vele együtt dolgozni. Az elbocsátott szakember munkaügyi bírósághoz fordult, a pert meg is nyerte, állítólag több, mint tízmillió forint kártérítést kell neki kifizetni. Hasonló történt a közkedvelt, nyugdíjas háziorvossal is, akivel a praxisszerződést mondták fel jogtalanul, ő is megnyerte a pert, úgy hírlik, neki több tíz millió forintos kártérítés jár. Az utóbbi hónapokban két ingatlant is eladott az önkormányzat, talán így próbálják befoltozni a költségvetésben emiatt keletkezett lukakat – vélték a helyiek.

A korábban méhészkedéssel foglalkozó Pálfi Zoltán számára azért is különös, ami ebben a faluban történik, mert egy olyan skandináv országból költözött haza, ahol másképp működtek a dolgok. – Az EU által adott pénz nem olyasmi, amivel egy pályázó szabadon garázdálkodhat, legfőképpen arra koncentrálva, miként tudja annak nagy részét ellopni, számlákkal lepapírozni. Ez mindannyiunk közös pénztárcája, igyekezni kellene jó gazdaként elkölteni, minél takarékosabban, ami pedig megmarad egy beruházás után, vissza kellene utalni, hadd boldoguljanak mások is – mondta. Hozzátette, tudja, hogy ezzel a nézettel nem sokan azonosulnak a mai Magyarországon, de szerinte ennek legfőképpen a kormányzati propaganda az oka, ami elhitetni az emberekkel, hogy „jól van ez így…”.

Egy nagyobb városban élő embernek nehéz elképzelni azt a kiszolgáltatottságot, amelyet egy isten háta mögötti faluban az emberek egy öntörvényű vezetőtől elszenvednek. 

Ráadásul előfordul, hogy a településvezető rokonsága afféle kiterjesztett karként további befolyást gyakorol: Filemon Mihály több közeli hozzátartozója is helyi közintézményben vagy éppen a hivatalban dolgozik. Egy törékeny közmunkás, Magyar Petra példája is jól mutatja, milyen fenyegetettséget élnek át a polgármesterrel alárendelt viszonyban lévők. A kisfiát egyedül nevelő, édesanyjával élő nő „bűne” az volt, hogy nevető smiley-t biggyesztett egy a lombkorona sétányt ábrázoló fénykép alá, amit ismerőse tett közzé a közösségi oldalán. Nem sokkal később telefonhívást kapott a falu vezetőjétől, miszerint le kéne azt a jelet törölni, s később be is hívatta őt a hivatalba. Miután az asszony nem törölte a nevető jelet, elkezdődött a vegzálása. Közmunkásként az a feladata, hogy a helyi időseket segítse, bevásároljon, postára menjen vagy gyógyszerért, de előfordul, hogy akár ki is takarít, rendet tesz, ha a rászoruló arra képtelen. Végezhetné ezt a munkát rendes főállásban is, hiszen szociális gondozó szakmunkás bizonyítványa van, ennek ellenére évek óta közmunkásként alkalmazzák, úgy, hogy átlag hathavonta hosszabbítják a szerződését. Nyolc órában dolgozik, korábban reggel nyolckor kezdődött a nap, de nemrég a polgármester önkényesen megváltoztatta a közmunkások időbeosztását, és reggel hét órára tette a kezdési időpontot. Ez azért fontos, mert Magyar Petrának van egy kisiskolás korú fia, aki beszédzavarral küzd, nehezen olvas, nehezen ír, ezért sajátos nevelési igényű (SNI) gyerekként tartották nyilván a helyi általános iskolában. Ő kérte, hogy a fia mellé biztosítsanak logopédust, fejlesszék, hogy sikerrel vegye az akadályokat, de ezt a helyi iskola szavai szerint nem tudta megoldani. A nő ezért a szomszédos Nyíracsádra vitte át a gyerekét, ahol szeptemberben újból kezdte az első osztályt. Mivel autója nincs, ezért busszal kell átvinnie a kisfiút minden nap, csakhogy a reggel 7 órás kezdés emiatt számára megoldhatatlan.

– Csak arra tudok gondolni, hogy így akarták ellehetetleníteni a munkámat, így akartak fogást találni rajtam, hogy aztán kirakhassanak még a közmunka programból is – mondta az asszony. A polgármesterrel vívott csörte lelkileg megviselte, táppénzen van, de még így is történnek vele furcsa dolgok. A napokban pszichiátriai vizsgálatra át kellett mennie a szomszédos településre, Vámospércsre, ahol az ottani szakorvos azzal kezdte a rendelést: vajon az ő beszélgetésüket is magnóra fogja-e rögzíteni, miként azt a polgármesterrel tette, illetve hogy nem lenne jobb neki, ha Debrecenben keresne munkát, mert a környéken úgy sem fog találni alkalmasat.

Kerestük Filemon Mihály polgármestert többször, több módon, telefonon, levélben, és a helyszínen járva is jeleztük a titkárságán, készen állunk egy vele való beszélgetésre, de nem reagált.

– Érzem a szolidaritást a falubeliektől, még akkor is, ha az utcán nem mindenki mer velem mostanában szóba állni – fogalmazott Magyar Petra. A környékbeli falvakból is több támogató üzenetet kapott, kitartásra, ellenállásra buzdították. Azt mondja, nem fog megfutamodni, egy kis vályogházban élnek, édesanya már nyugdíjas, ő is időseket gondoz, ha minden kötél szakad, abból a bevételből eléldegélnek hármasban. Magyar Petra szerint ő nem tett semmi olyat, ami miatt pellengérre kellene állítani. A munkáját soha nem érte kifogás, nem kapott sem szóbeli, sem írásbeli figyelmeztetést, hogy valamit nem csinál jól. Ezért is gondolta úgy, hogy amikor nemrég megüresedett a faluban egy rendes, nem közmunkás szociális gondozói állás, alkalmas lenne ő is annak betöltésére. A neve azonban fel sem merült, szavai szerint egy olyan asszonyt hoztak ide máshonnét, aki nemrég még egy konzervgyárban dolgozott, igaz, a gondozói végzettsége legalább neki is megvan. Közmunkásként egyébként Magyar Petra havi hatvanötezer forintot kap, míg szociális gondozóként ennek legalább a négyszeresét keresné.