Oroszország;NATO;nukleáris fegyverek;atomfegyverek;

Oroszország egyelőre nem készül atomfegyver bevetésére a NATO szerint

Azért kapott egy figyelmeztetést a Kreml: nem szabad megvívni egy nukleáris háborút. 

Az Észak-atlanti Szerződés Szervezete (NATO) nem látja annak jelét, hogy Oroszország álláspontja bármit is változott volna a nukleáris fegyverek bevetését illetően - jelentette ki a szervezet főtitkára egy csütörtöki interjújában az Independent szerint. 

Jens Stoltenberg ezzel a fehérorosz diktátor egy friss nyilatkozatára reagált. Aljakszandr Lukasenka azt hangoztatta, agresszió esetén nem habozna elrendelni az országában elhelyezett orosz taktikai nukleáris fegyverek bevetését. Vlagyimir Putyin elnök egyébként azt mondta, hogy ezeket a jövő hónapban kezdik el telepíteni, és továbbra is Moszkva kizárólagos ellenőrzése alatt fognak állni. 

„Természetesen szorosan figyelemmel kísérjük, hogy mit tesz Oroszország. Eddig nem láttunk olyan változást ebben a kérdésben, amely miatt változtatni kellene álláspontunkon” - jelentette ki Stoltenberg. Ugyanakkor azt megjegyezte, Oroszország nukleáris retorikája veszélyes és vakmerő. 

„Oroszországnak tudnia kell, hogy egy nukleáris háborút nem lehet megnyerni, és soha nem szabad megvívni”

- hangoztatta a főtitkár. 

Kitért arra is, hogy Moszkva jelentős összegeket invesztált tömegpusztító fegyvereinek fejlesztésébe, emellett a NATO-határok közelében új nukleáris fegyvereket helyezett el - például az északi területeken. 

Mint korábban hírt adtunk róla, az orosz elnök az év elején jelentette be, hogy Belaruszba több ilyen fegyvert tervez telepíteni. Utóbbit a Nyugaton egyértelmű figyelmeztetésként értékeltek. Putyin pénteken találkozott Lukasenkával, ahol beszámolt arról is, hogy az előkészítő munkák július 7-8-ig befejeződnek, s ezt követően maguk a robbanószerkezeteket hamar oda tudják szállítani.