háború;Göd;veszélyhelyzet;Samsung gyár;közmeghallgatás;

Hangpostán és e-mailen tartották meg az első köz nélküli közmeghallgatást Gödön

Az ukrajnai háborúra hivatkozva a kormány úgy döntött, hogy nem szeretné meghallgatni az „akadékoskodó” helyiek véleményét. 

Az első adandó alkalommal a lakosság jelenléte nélkül tartottak közmeghallgatást Gödön június 19-én a Samsung akkumulátorgyárának újabb bővülése kapcsán. 

Mint a Mérce cikkéből kiderül, sikerült megtalálni annak a módját, miként bonyolítsák le az eseményt úgy, hogy lehetőleg ne kelljen szembenézni a helyi lakók kellemetlen kérdéseivel. 

A közmeghallgatás részleteit kitűző Pest megyei önkormányzat hirdetménye egészen szürreális:

„Kérjük, hogy véleményét maximum 3 percben foglalja össze, ezt követően a hangposta automatikusan megszakítja a hívást. Amennyiben 3 percnél több ideig szeretne véleményt nyilvánítani vagy kérdést feltenni, akkor hívja újra a számot” 

Még emailen keresztül is lehet küldeni kérdéseket a vármegyei önkormányzatnak. Azt ígérték, hogy június 26-án, délelőtt tíz órától egy élő YouTube közvetítésben fognak rá válaszolni. 

Az eseményre most azért volt szükség, mivel a gödi Samsung gyár jelenleg érvényes katasztrófavédelmi engedélye egy tavaly novemberi biztonsági dokumentáción alapszik. Ám mostanra megépült egy új egység, amelyet szeretnének használatba venni, ehhez pedig szükség van egy új engedélyre.

Mint korábban mi is beszámoltunk róla, egy nemrégiben megjelent rendelet szerint az Ukrajnában zajló háború miatt nem szükséges az érintettek személyes megjelenése a közmeghallgatásokon. A rendelet az önkormányzatokra is érvényes, ennek értelmében az esemény„a helyi lakosság, valamint a helyben érdekelt szervezetek képviselőinek személyes megjelenése nélkül is megtartható”.