Tovább trükközik az Orbán-kormány, hogy az oroszoké maradjon a paksi bővítés

Amint arról a Népszava már korábban beszámolt, a bővítési projekt 80 százalékát hitelező Vnyesekonombank neve szerepel azon a szankciós listán, amely a korlátozásokkal sújtott orosz pénzintézeteket felsorolja. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a magyar állam nem teljesíthet utalásokat a bank számlájára, mivel az definitíven a szankciók megsértését jelentené. Arra a korábbi kérdésünkre, hogy ilyen körülmények között hogyan zajlik a hitel törlesztése, kormányzati részről máig nem érkezett válasz.

Mint emlékezetes, az Orbán-kormány mindeddig azt a gyakorlatot követte, hogy az euróban fölvett, relatíve magas (4-5 százalékos) kamatozású hitelrészleteket azonnal törlesztette. A hitelszerződés módosítását az orosz hivatalos közlönyben észrevevő Portfolio írásából arra lehet következtetni, hogy ez jelentős akadályt képezhetett. Egyfelől ugyanis olyan kötbérek halasztott kifizetését teszi lehetővé a szerződésmódosítás, mint a magyar fél nemfizetéséből. Másfelől olyan rendelkezések is bekerültek a szerződésbe, amelyek képesek kezelni azt a helyzetet, ha Magyarország az előzetesen elfogadott ütemezéshez képest kevesebb hitelt hív le. Ez arra utal, hogy a felek számítanak rá, esetleges újabb szankciók nyomán a beruházás folytatása és/vagy a hitelfolyósítás is ellehetetlenülhet. Némi körülírással pedig megpróbálnák kibújni a szankcióknak a törlesztésre vonatkozó előírásai alól: eddig a szerződés megszabta, hogy annak a pénzintézetnek (vagyis a Vnyesekonombanknak) a számlájára kell törlesztenünk, amely a hitelt nyújtotta, de a módosított szöveg értelmezhető úgy is, hogy a más intézmény számlájára történő utalást is megengedi.

A változtatásokból több következtetés is levonható. A legnyilvánvalóbb, hogy a szankciók igenis hatnak, és komolyan érintették a paksi beruházást. Az is látszik, hogy a projekt zavartalan folytathatóságát sem a magyar, sem az orosz kormány nem veszi biztosra. Az Orbán-kormány pedig legfeljebb a szankciók betűjét hajlandó betartani, a szellemét sokkal kevésbé – hiszen azért trükközik, hogy változatlanul igénybe vehesse a szankciókkal sújtott orosz bank hitelét.

A fentiek részben azt is megmagyarázzák, miért nem hajlandó a kabinet többszöri ígéretei, illetve a teljes szerződéscsomag nyilvánosságát kimondó bírósági ítélet ellenére hónapok óta nyilvánosságra hozni a Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter áprilisi moszkvai tárgyalásai nyomán módosított szerződések szövegét. Előbb úgy érveltek, hogy meg kell várni, amíg a módosítások „véglegessé válnak”, majd azt mondták, hogy az Európai Bizottság jóváhagyására várnak.

Sajtóinformációk szerint immár az utóbbi is több mint másfél hónapja megtörtént. A jogerős bírósági döntés szerint közérdekből nyilvános szerződéseket azonban mindmáig nem ismerhette meg meg nemhogy a közvélemény, de még a parlament sem: időközben úgy módosították a vonatkozó jogszabályt, hogy immár nem az Országgyűlés, hanem csupán Varga Mihály pénzügyminiszter jóváhagyása, illetve Szijjártó Péter egyetértése szükséges a változtatások elfogadásához.

Maga a bővítés a finanszírozási bizonytalanságoktól függetlenül is egyre kilátástalanabb. A hazai elektromos ellátórendszer egyre kevésbé tud mit kezdeni a meglévő atomerőmű azon jellegzetességével, hogy éjjel-nappal folyamatosan azonos mennyiségű áramot termel. Az elmúlt hetekben többször is negatív áramár alakult ki a magyar azonnali piacon: mivel a termelt áram ebben a nagyságrendben nem raktározható, a napelemek és a szélerőművek együttes csúcsra járása idején azoknak fizetnek, akik hajlandóak átvenni az elektromos energiát. A kormány minden erővel igyekszik fékezni az időjárásfüggő megújulók terjedését – ezt a célt szolgálja az ígéretek ellenére továbbra is hatályban tartott szélerőmű-tilalom, valamint a napelemadó és az új napelemek hálózatra kapcsolásának leállítása –, de Paks 1 a meglévő zöldenergia-kapacitással együtt így is időről időre megoldhatatlan helyzeteket okoz. Ha a régi atomerőmű mellé az annak tényleges termelését másfélszeresen meghaladó Paks 2 is belépne, az még akkor is krónikus hálózati problémákkal járna, ha időközben az áramigény jelentősen megemelkedne. Ráadásul az áramárak mára a tavaly augusztusi csúcsérték töredékére estek: a jelenlegi árszint mellett Paks 2 még abban a valószínűtlen esetben is veszteséges lenne, ha az építőanyagárak és a munkabérek megtöbbszöröződése ellenére sikerülne a 2014-ben aláírt szerződésben szereplő áron felépíteni. Hogy ebben bízik-e még a kormány, az a hitelszerződés szövegéből talán kiderül, ha majd egyszer nyilvánosságra hozzák.