Akku kontra ivóvíz: precedenst teremt a debreceni eset

A kiugróan magas vízigényű iparág ezúttal – a legnagyobbra tervezett magyarországi akkugyárnak, a kínai CATL-üzemnek otthont adó – Debrecenben ütközött bele abba a problémába, hogy még papíron sem igazolták: a gyártás nem fog zavarokat okozni a második legnépesebb magyarországi város ivóvizének biztosításában.

A gyár környezethasználati engedélyét – a többi között a vízproblémára hivatkozva – magánszemélyek, civil szervezetek és ellenzéki pártok is megpróbálták megtámadni, a közelmúltig eredménytelenül.

Amint a Népszava korábban már beszámolt róla, a környezetvédelmi hatóság szerepkörében eljáró hivatalok azzal a trükkel igyekeztek láthatatlanná tenni a vízellátási kockázatot, hogy elfogadták: az engedélyezési dokumentáció a három ütemben épülő üzem esetében csak az első ütem vízigényét konkretizálta – egyes szakértők szerint azt is jelentősen alábecsülve. A papírokba így is bekerült, hogy az első ütem után jelentős fejlesztésekre lesz szükség – mivel az ipari park és a város együttes vízfogyasztása megegyezik majd a jelenleg rendelkezésre álló kapacitásokkal –, a hatóságok azonban mérlegelés nélkül kiadták az engedélyt, és ebben a Debreceni Törvényszék sem talált kivetnivalót. Nemrégiben azonban, ahogyan már megírtuk, a Fővárosi Ítélőtábla megsemmisítette a törvényszéki döntést, és (többek között a hatályos környezetvédelmi törvény előírásainak megfelelően) olyan új eljárás lefolytatására utasította az elsőfokú bíróságot, amelyben egyrészt pontosan meghatározzák a várható vízigényt, másrészt bizonyítják, hogy ennek kielégítésére a város ellátásának veszélyeztetése nélkül is van lehetőség.

Az ítélőtábla tehát elvetette azt a megközelítést, hogy a bíróság az érintett cég bemondása alapján, ráadásul kizárólag az első ütemmel kalkulálva fogadta el a majdani vízhasználat mértékét. Az ítéletben úgy fogalmaztak: „Az elsőfokú bíróság nem végezte el Debrecen csúcsidőszakban történő vízellátásának ellátásbiztonsága közvetlen veszélyével kapcsolatos mérlegelést”, amit most az új eljárásban, utólag kell megtenni.

Ha az ezután érkező akkugyárakkal szemben fennmarad a mostanában tapasztalt ellenállás, és a tiltakozók kihasználják a jogi utat, az Ítélőtábla döntése a további tervezett beruházásokra is hatással lehet. A szükséges vízmennyiség ugyanis máshol, így például Komáromban és Győrszentivánban is legfeljebb papíron áll rendelkezésre, és számítani lehet rá, hogy a bíróság ezekben az esetekben is megköveteli majd az alaposabb, számításokkal is alátámasztott mérlegelést, legalább másodfokon. Ugyanis, bár Magyarországon nincs precedensjog, a másodfokú bíróságok igyekeznek egységes jogi megközelítésre jutni azonos tartalmú ügyekben, Emellett egy esetleges későbbi perben is érv lehet, hogy Debrecen kapcsán bírósági ítélet mondta ki: az ivóvízellátást érintő kockázatok reális és alapos elemzése nélkül nem lehet megalapozottan dönteni a környezetvédelmi engedélyezésről.

További lehetőséget kínál az akkugyár-építési hullám fékezésére, hogy az üzemek áramellátásával illetve hulladékkezelésével kapcsolatban is ugyanilyen indokolt kérdéseket lehetne feltenni. Az engedélyező hatóságnak – vagy, ha nem teszi, a bíróságnak – a mostani analógia alapján azt is mérlegelnie kell, teljesíthetőek-e Magyarország klímaügyi vállalásai, ha új gázerőművek építésével akarjuk az akkugyártás áramigényét fedezni, illetve nem okoz-e súlyos környezeti krízist, ha elkezdenek visszaérkezni az országba az itt gyártott, és a kiterjesztett gyártói felelősség elve alapján használat után ugyanide visszakerülő, hulladékká vált akkumulátorok, évente százezer tonnás nagyságrendben.