Lengyelország;Donald Tusk;Kaczynski;

Bojkottálta a lengyel ellenzék a Tusk-bizottság tagjait delegáló ülést

Többségük nem is vett részt rajta, de a Konfederacja jelen volt, és a bizottság mind a kilenc tagjára nemet mondott.

Az ellenzéki pártok többsége nem vett részt a csak Lex Tusk-ként emlegetett, az orosz befolyást vizsgáló különleges bizottság tagjait delegáló ülésen szerda este a szejm, a liberális kispártok szövetsége, a Konfederacja jelen volt és a bizottság mind a kilenc tagjára nemet mondott.

A lengyel ellenzék szerint ugyanis a tiltakozásuk ellenére elfogadott törvény egyértelműen a hatalmon lévő Jog és Igazságosság Pártja, a Kaczynski vezette PiS kampánycéljait szolgálja és Donald Tusk ellenzéki vezető ellen irányul, ezért nem is jelöltek tagokat a bizottságba. A koalíció tagjelöltjei a hatalomhoz közel álló történészek közül kerültek ki.

Lengyelországban október 15-én rendeznek parlamenti választásokat. A törvény értelmében e nyomozó bizottság előtt kell megjelenniük a korábbi politikusoknak, akik a PiS szerint orosz érdekeket szolgáltak. Eddig azonban még nem tűzték a parlament napirendjére az ügyet, kihallgatásokat már biztosan nem tartanak a választás előtt, mert a tagok beiktatása több hetet vesz igénybe, de maga a bizottság ügye a kormányzati propaganda egyik központi eleme marad. A bizottság dönthet úgy, hogy adott politikus „orosz befolyás alatt” cselekedett, ezért közérdekű tevékenység végzésére alkalmatlannak minősíthetik.