Varga Mihály;megszorítások;forint árfolyam;

Friss megszorításokat irányzott elő Varga Mihály, be is esett a forint

Az infláció terén zajlik némi egymásra mutogatás a miniszter és Matolcsy György között.

Mint megírtuk, Varga Mihály pénzügyminiszter Egerben a 61. Közgazdász Vándorgyűlésen tartott felszólalásában újabb megszorításokat lengetett be: a kormány a költségvetési hiánycél felemelése mellett több „kiigazító intézkedést” is mérlegel vagy mérlegelhet. 

A pénzügyminiszter beszédét nem nagy meglepetést okozva a forint is megérezte: Éjszaka és kora reggel még 384 és 385 forint között mozgott egy euró ára, cikkünk írásakor azonban már 387 forint környékén billeg.

Beszédében Varga Mihály elismerte, hogy az inflációt növelték az 2022-es választások előtti kormányzati intézkedések: a béremelések, az szja-visszatérítés és a 13. havi nyugdíj visszaépítése. Ugyanakkor szerinte az infláció elleni harcért elsősorban a Matolcsy György vezette jegybank a felelős. Varga azt is elmondta, hogy a magas inflációért szerinte egyszerre volt felelős az energiaárak emelkedése, az 2022-es aszályos év, de ugyanilyen felelős volt a laza költségvetési politika és a laza monetáris politika is.

Ami a várható intézkedéseket illeti, a tárcavezető megemlítette, hogy újabb különadót kaphatnak a bankok, továbbá a kiadásokat csökkentendő, a kormány zárolhatja a minisztériumok kiadási kereteit, további beruházásokat állíthat le, illetve lelassíthatja a honvédelmi fegyverbeszerzéseket. Említette még a támogatott hitelek felülvizsgálatát, magyarul a leállítását, csökkentését.