Közel-Kelet;kórház;Izrael;háború;Hamász;Gázai övezet;Joe Biden;látogatás;

Forrong az iszlám világ, drámai eszkaláció fenyegeti a Közel-Keletet a gázai kórházat érő támadás után

A helyzet súlyát jelzi, hogy az arab vezetők lemondták csúcstalálkozójukat tel-avivi és ammáni látogatásra érkező Joe Biden amerikai elnökkel. Nem zárható ki teljességgel a provokáció sem.

Az egész Közel-Kelet a háború szélére sodródott a gázavárosi al-Ahli Arab baptista kórházban történt detonáció következtében, amelyben mintegy 475 ember vesztette életét. A 2007 óta a Gázai övezetet uraló Hamász minden bizonyíték nélkül közölte, hogy izraeli rakétatámadás okozta a tragédiát, amire az iszlám országok vezetői, köztük az Izraellel diplomáciai kapcsolatot létesítő vagy arra készülők is, szinte azonnal háborús bűnnel vádolták meg az izraeli hadsereget, nemzetközi fellépést sürgettek a „megszálló” ország ellen. Precedens nélküli módon Abdullah jordán király, Abd el-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök és Mahmúd Abbász palesztin elnök lemondta nyilvánosan meghirdetett, szerdára tervezett ammani csúcstalálkozójukat Joe Biden amerikai elnökkel.

A térségbeli feszültség évtizedek óta nem tapasztalt magasságokba emelkedett. Dühödt tömeg támadtak már kedden este Izrael jordániai nagykövetségére, szerdán már a libanoni amerikai nagykövetséget is megostromolták a tiltakozók. Izrael elleni tiltakozó akciók zajlanak azóta is, mind a Palesztin Hatóság igazgatta Ciszjordániában, mind más arab országokban.

A veszélyt fokozza Irán és a libanoni a Hezbollah fenyegetése, a síita terrorszervezet is beavatkozhat a konfliktusba. A Hezbollah „harag napját” hirdetett és szerdán is indított támadásokat Libanonból, Irán nemzetközi szankciókat sürget a zsidó állam ellen.

A kórház elleni támadást a világ szinte minden vezetője elítélte, a nyugati keresztény országok elöljárói azonban óvakodtak azonnal megnevezni bárkit is bűnösnek, főkémt annak fényében, hogy az izraeli hadsereg már kedd este jelezte, hogy az IDF a tragédia óráiban nem hajtott végre semmiféle támadást Gázai övezet ellen, és az Iszlám Dzsihád nevezte meg felelősként, mondván, a szélsőséges palesztin szervezet egyik levegőben felrobbant rakétája csapódott a kórház épületbe. Szerda hajnalban az IDF mindezt  bizonyítékokkal támasztotta alá.

Függetlenül attól, hogy ki lőtte ki a gyilkos rakétát, több száz ártatlan ember halála azzal fenyeget, hogy az egész világot az erőszak spiráljába taszítja, egyfajta zsidó/keresztény – muszlim civilizációs háborúba.

Nem zárható ki teljességgel a provokáció sem annak fényében, hogy ismert volt, szerdán az Izrael mellertti kiállás jeléül Joe Biden  amerikai elnök Izraelbe látogat. Az amerikai elnök diplomáciai erőfeszítései arra irányultak, hogy megpróbálja megakadályozni a háború továbbterjedését. Külügyminisztere, Antony Blinken napok óta a térség államaiban tárgyal a konfliktus eszkalációjának elkerülése érdekében.

Joe Biden vizitje az arab vezetőkkel a jordán fővárosba tervezett csúcstalálkozó lemondása után csak Izraelre korlátozódott. Benjamin Netanjahu miniszterelnökkel tartott közös sajtótájékoztatóján az amerikai elnök azt mondta, „mélyen elszomorította és felháborította” a gázai kórháznál történt robbanás, de a ma látott információk alapján úgy tűnik, hogy ezt egy eltévedt rakéta okozta, amelyet egy terrorszervezet lőtt ki Gázában”. Kiemelte szem előtt kell tartani, hogy a Hamász nem képviseli a teljes palesztin népet, és csak szenvedést hozott nekik. Hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok egyértelműen kiáll a civilek életének megóvása mellett a konfliktusokban, és figyelmeztette Izraelt a humanitárius elvek tiszteletben tartására. Mint mondta, arra kérte az izraeli háborús kabinetet, engedélyezze a humanitárius segélyszállítmányok beengedését Gázába, ha ezeket átvizsgálják, és csakis a civilekhez juthatnának el.

Az amerikai elnök azt is megígérte, soha nem látott mértékű védelmi támogatás elfogadását kéri majd az amerikai kongresszustól és bejelentette, az Egyesült Államok  100 millió dollárt fordítana humanitárius segélyekre a Gázai övezetben és Ciszjordániában, de szankciókat vet ki a Hamász ellen.

Az Egyesült Államok szilárd kiállása Izrael mellett nem csitítja az indulatokat, ugyanakkor egyértelmű üzenet azoknak, akik a gázai háborút könnyen regionális háborúvá szélesedhetnek – Iránnak és szövetségeseinek. 

Ki mit mond a támadásról?

Daniel Hagari, az IDF szóvivője szerda reggeli sajtótájékoztatóján ismertette az izraeli hadsereg kivizsgálásának következtetéseit. Eszerint: a tragédia idején a térségben nem volt izraeli támadás sem a tengeren, sem a levegőben, sem a szárazföldön. A kórház közelében lévő területről viszont rakétaindításokat észlelt az IDF. 18,59-kor a Palesztin Iszlám Dzsihád rakétákat lőtt ki a kórház melletti temetőből, de az indítás sikertelen volt. Ezt két videó is igazolja (egyik épp az al-Dzsazíra élő adásának képei), de ezt mutatják a drónfelvételek is. A kórház előtti parkolóban tűz keletkezett, de az épületben szerkezeti károk nem keletkeztek. A környéken nincsenek az izraeli rakéták becsapódására jellemző kráterek.

A szóvivő hangsúlyozta, hogy különben is lehetetlen olyan gyorsan tudni, mi történt, mint ahogy azt a Hamász állította. Hangsúlyozta, az izraeli hírszerzés szerint a Hamász ellenőrizte a jelentéseket, és teljes bizonyossággal tisztában volt a részletekkel, ennek ismeretében indította el a globális kampányt. Bemutatott egy terroristák közötti beszélgetést is, amely egyértelműen bizonyítja, hogy a Hamászban is tisztában voltak azzal, hogy a robbanást az Iszlám Dzsihád temető területéről indított rakétaindítása okozta.

Az IDF szerint a gázai háború október 7-i kezdete óta mintegy 450, helyi terrorszervezetek által indított rakéta landolt Gázában. A rakéták jelentős részét lakott területekről lövik ki, beleértve „kórházakat, ENSZ-iskolákat, mecseteket, éttermeket, diplomáciai épületeket és szállodákat”. A kórháztragédia napján, kedden a Gázából indított rakéták 12,71 százaléka sikertelen volt.

A két Hamász-terrorista lehallgatott beszédének bemutatott részlete

–Mondom nektek, ez az első alkalom, hogy láttam egy rakétát így leesni.
– Ezért mondom, hogy ez egy Iszlám Dzsihád rakéta.
– Ez a miénk?
– Úgy néz ki.
– Ki mondja ezt?
– Én azt mondom, hogy a repeszek nem izraeli eredetűnek tűnnek.
– Mit akarsz ezzel mondani?
 – De nem találtak más helyet a támadáshoz?
– Nem számít, a kórház mögötti temetőből lőtték ki.
 – A kórház mögötti temetőből lőtték ki, rosszul lőtték ki, és rájuk esett.
–Van egy temető a kórház mögött?
– Igen, közvetlenül a tábor mellett van. (...) A kórház a temetőtől jobbra van.

Az Iszlám Dzsihád az al-Dzsazíra által ismertetett közleményében visszautasította az izraeli vádakat, miszerint ő a felelős a robbanásért. „A cionista ellenség a szokásos hazugsággyártásával és a palesztinai Iszlám Dzsihád mozgalomra való mutogatással igyekszik elhárítani a felelősségét a brutális mészárlásért, amelyet a gázai Baptista Arab Nemzeti Kórház bombázásával követett el. Ezért megerősítjük, hogy az ellenség által felhozott vádak hamisak és alaptalanok.” A pánarab hírtelevízió egyik munkatársa megjegyezte, hogy voltak szakértők, akik megkérdőjelezték az izraeliek állításait, és rámutattak, hogy Izrael korábban is tévesen tulajdonított saját erői által elkövetett cselekményeket fegyveres palesztin csoportoknak. – Vegyük például kollégánk, Shireen Abu Akleh megölését. Annak a jelentésnek a kezdeti szakaszában az izraeliek a dzsenini táboron belüli harcosokat tették felelőssé a haláláért. Csak később ismerték el, hogy az egyikük volt – emlékeztetett.

Európai Parlament: Meg kell semmisíteni a Hamászt

Az Európai Parlament (EP) elfogadás előtt álló ötpárti állásfoglalása a lehető leghatározottabban elítéli az Izrael ellen elkövetett “aljas terrortámadásokat”, kifejezi támogatását Izrael Állam és népe iránt és hangsúlyozza, hogy a Hamász terrorszervezetet meg kell semmisíteni. Elismeri Izrael önvédelemhez való jogát, amit azonban csak a nemzetközi humanitárius joggal összhangban szabad gyakorolnia. Aláhúzza, hogy különbséget kell tenni a palesztin nép és törvényes törekvései, valamint a Hamász terrorszervezet és cselekedetei között.

A csütörtöki szavazásra bocsátott szövegben a képviselők “nagyon aggódnak” a Gázai övezetben gyorsan romló humanitárius helyzet miatt. Sürgetik a humanitárius segélyek növelését és gyors eljuttatását a civileknek, szorgalmazzák továbbá az átkelőhelyek megnyitását. Elítélik a Libanonból és Szíriából Izrael ellen indított rakétatámadásokat. Bírálják Iránt, amely szítja az erőszakot a régióban. Megismétlik korábbi felhívásukat, hogy az EU vegye fel a terrorista szervezetek listájára az Iszlám Forradalmi Gárdát, valamint a Hezbollahot, és vizsgálja ki, hogy például Katar és Oroszország milyen szerepet játszik a terrorizmus finanszírozásában. Figyelmeztetnek a konfliktus továbbterjedésének a veszélyeire is.

A kereszténydemokraták, szocialisták, liberálisok, zöldpártiak és euroszkeptikusok által előterjesztett határozati javaslatban az EP kiáll amellett, hogy két állam, Izrael és Palesztina békében és biztonságban éljen egymás mellett az 1967-es határok alapján. Felkéri az Unió külügyi szolgálatát, hogy dolgozzon ki kezdeményezést az ehhez vezető folyamat újraindítása érdekében.

A parlament aggódik az antiszemita megnyilvánulások erősödése miatt is, ezért felszólítja az Európai Bizottságot és a tagállamokat, tegyenek meg mindent az európai zsidó polgárok biztonságának garantálásáért, biztosítsák például az iskolák és imahelyek azonnali védelmét. A képviselő-testület intézkedéseket szorgalmaz a káros tartalmakat terjesztő online platformokkal szemben, mint Meta, az X és a Tiktok. Halmai Katalin (Brüsszel)