Drámai kockázatvállalás, vagy minden rendben?

Kortárs magyar szerzők szájából sokszor elhangzik a panasz: színműveiket majdhogynem a fióknak írják, nem jutnak el a bemutatásig, vagy ha igen, csak nagy nehézségek árán, és többnyire akkor sem a nagyszínpadi előadásokig. Azonban ha megnézzük a színházak műsorterveit, mintha pozitív irányba kezdene elmozdulni ez a helyzet. Sőt több színház, társulat is előnyben részesítené a kortárs irodalmat. Van, amelyik kifejezetten bátran alakítja repertoárját, így Shakespeare, Molière, Brecht, Ibsen mellett egyre inkább ott vannak a kortárs történetek is.
Ugyanakkor nem lehet szó nélkül elmenni amellett, hogy a kortárs drámák számára nagy érvágást jelent a független társulatok ellehetetlenülése, kivéreztetése, hiszen az egyik fő platformjaik voltak. A még talpon maradt független társulatok, így a kortárs dráma fő bázisai jelenleg: a Jurányi, a Szkéné, az R.S.9 és a Trafó. Jó néhány ősbemutató fűződik nevükhöz, és jó néhány bemutatójuk nemzetközi karriert is befutott. Rettentő fontos az ő létük: inspirálója, keltetője, bölcsője a jelenünket feldolgozó színpadi szövegeknek. A kőszínházakra pedig némileg talán pluszfeladatot ró még inkább felkarolni, megtámogatni a mai magyar drámát. A közön­ségigény mindenesetre, úgy tűnik, megvan rá.

Nyitottság, kiéhezettség

„A műsortervezést, a darabválasztást nem az határozza meg, milyen társadalmi kérdések jellemzik környezetünket, azt minden esetben az előadás alkotóinak érintettsége, érdeklődése dönti el” – mondja Máté Gábor, a budapesti Katona József Színház igazgatója, aki a maga részéről előnyben részesíti a kortárs művek színpadra állítását, mert meggyőződése, hogy érvényesebben szólítják meg a ma emberét. Ezért is szeretné, ha a mai magyar színház többet foglalkozna kortárs művek színpadra vitelével. Színháza jelenlegi repertoárjának kétharmadát éppen ezért kortárs drámák adják: az idei tíz bemutatóból is nyolc kortárs vagy improvizációk alapján születő darab – talán a Térey János regénye alapján írt Káli holtak című előadásuk a legkapósabb ebben a pillanatban. „Feltételezésem és évek óta tapasztalatom is, hogy önmagában az, hogy kortárs, nem jelent kockázatot – mondja az igazgató. – A nyitottság érezhetően növekszik a nézőkben. A jól sikerült produkciók esetében »szájpropaganda« útján terjed, hogy érdemes megnézni. Ha kevésbé sikerül valami, akkor ugyanúgy nem találkozik az érdeklődéssel, mintha bármely klasszikus dráma előadása lenne kismértékben ambiciózus.”
Hasonló tendenciát lát a Radnóti Miklós Színház igazgatója, Kováts Adél is. „Az elmúlt években a korábban evidensnek hitt alapszabály – miszerint kortárs drámát bemutatni nagyobb rizikót jelent, mint egy klasszikus művet – megdőlni látszik. Ma a nézők éhezik az újat, és egy maira hangolt történet vagy téma ugyanannyira behozza őket a színházba, mint a jól ismert címek, sőt!” Határozottan érzik a nyitottságot a nézőkben, a vágyat, hogy még közvetlenebbül érintve és megszólítva érezzék magukat a színházban. Ezt bizonyítja, hogy több olyan kortárs dráma alapján készült produkció a repertoárjukon van, amelyeket telt házzal játszanak több évvel a bemutató után is, és néhány túl van már a századik előadáson. Székely Csaba 10 című darabja is ilyen Sebestyén Aba rendezésében – ez hozta a leglátványosabb sikert, alig lehet rá jegyet kapni. Idei bemutatóik nyolcvan százalékban kortárs drámák. A tavalyi évad pedig fokozottan is izgalmas és figyelemreméltó volt, mert a négy bemutató mindegyike kortárs volt, ráadásul ebből három magyar.
„Minden darabválasztásnál azt keressük, hogy melyik beszél azokról a húsba vágó problémákról, amik a környezetünket és minket, művészeket aktuálisan foglalkoztatnak – részletezi Kováts Adél –, lévén, hogy a színház jelen idejű műfaj, és ebben van a legnagyobb ereje is.”

Rizikófaktor

Számtalan kortárs (köztük több magyar) dráma része az Örkény István Színház jelenlegi repertoárjának. Viszont az is látható, ezek – jelenleg tizenkettő – inkább a stúdióban találják meg helyüket, a nagyszínpadon kortárs magyar darab például jelenleg nincs is, vagy maximum klasszikus mű alapján készült átirat formájában van jelen. „Igen, rizikó a bemutatásuk – mondja Mácsai Pál igazgató –, de a színházi munka egyik lényege épp a kockázat vállalása. Kortárs magyar drámát színpadra vinni művészileg nem kisebb kockázat stúdióban, gazdaságilag viszont esélyesebb. Ám a nagyszínpadon is rendszeresen játszunk kortárs magyar drámákat, elég csak a Boross Martin írta Kiváló Dolgozókra, a Kelemen Kristóf jegyezte A nemzet özvegyére gondolnunk vagy Térey János utolsó, nekünk írt drámájára, a Lótra”.
Egy színházi korszak életerejét nagyon jól mutatja, hogy mennyi kortárs szöveg van színpadon – vallja az igazgató, hozzátéve: a kortárs magyar dráma a színházi világ közös ügye.
És ő is úgy látja, nőtt az igény, a kíváncsiság a kortárs darabokra: ha a szöveg jó, nagyon is érdekli a nézőket. Az elmúlt húsz évben pedig nemcsak az újabb színházi stílusok, fogalmazásmódok bevezetésére törekedtek, hanem az érzékenyítés, a „közös ügyeink”, az aktuális társadalmi kérdések megjelenítésére is.

Etikai szegmens

Régebben több magyar dráma ősbemutatója is a legnagyobb nézőtérrel rendelkező Vígszínházban volt. Ma ez nem jellemző. A kortárs magyar művek is a kis befogadóterű Házi Színpadra szorultak. Mi ennek az oka? A Vígbe látogatók inkább más világba akarnak csöppenni? Netán a társadalmi megosztottság is ott áll a háttérben?
„Dúlt jelenünkben minden percben történik valami fájdalmas, valami felkavaró. Ezekről tudnunk kell beszélni – mondja Rudolf Péter igazgató –, de azt is tudnunk kell, hogy az emberekben az is egy érthető vágy, hogy elmeneküljenek ez elől a fájdalom elől. Felejteni szeretnének. Ezt egy Vígszínház léptékű színház esetében (a nagyszínpadon több mint ezer, a Pesti Színházban ötszáznál több nézőt kell leültetnünk estéről estére) figyelembe kell vennünk.”
„A Vígszínház történetében mindig fontos szerepe volt a kortárs magyar darabok bemutatójának. Egy nagyon más történelmi és társadalmi helyzetben, a polgári színház kibontakozásakor, házi szerzőként foglalkoztatta az adott korszak legnagyobb íróit Molnár Ferenctől Szép Ernőn át Szomory Dezsőig. Majd rendre ott voltak a színpadainkon Sarkadi, Örkény, Csurka, Korniss, Spiró darabjai – sorolja az igazgató, és azt is megjegyzi: – Nyilván akkoriban más hagyománya volt a színházba járásnak. S nem kellett ennyiféle impulzussal versenybe szállni, mint ami a XXI. századot jellemzi. Épp ezért inkább büszke vagyok arra, hogy a Vígszínház Házi Színpadának műsora most is javarészt kortárs magyar darabokból áll. Ám minden kortárs darabbal rizikót vállalunk, hiszen nincs »múltja«, így nincs meg az a mágnes, ami egy bejáratott címnél magától értetődő. Ettől függetlenül folyamatosan keressük a kapcsolatot a kortárs szerzőkkel, így bízom benne, hamarosan »kezünkbe kerül« egy olyan mű, amit színpadra állíthatunk. Azt is tekintsük átmeneti időszaknak, hogy most épp nincs Spiró-mű a színpadon.”
Rudolf Péter szerint azonban nemcsak szakmai, hanem etikai kérdés is, hogy az állampolgárok pénzén fenntartott intézményt érdekli-e, hogy az állampolgár mit szeretne. Őt mindenesetre érdekli és hisz abban, hogy a színháznak, a kultúrának így kell működnie: „A társadalmi megosztottság mint téma pedig fontos. A mindennapjaink része. De mindenképp érzékenyen kell ehhez a témához nyúlni. Úgy, hogy maga az előadás ne megosztó legyen, hanem éppen arról szóljon, hogy ez a megosztottság elviselhetetlen.”

Más a rendszer

De vajon mi a helyzet a fővároson túl? Ott nagyobb rizikót jelent-e egy-egy kortárs magyar dráma nagyszínpadi bemutatása? Vagy épp hogy könnyebben elfér/becsempészhető a repertoárba a sok bemutató és bérleti rendszer miatt?
„Nem gondolom, hogy nagyobb rizikó lenne, mint Budapesten. Sőt, egyáltalán nem tartom rizikónak, ha a mű minősége, történetének egyedisége, megvalósíthatósága bemutató után kiált. Színházunk rendszeresen tűz műsorra kortárs magyar műveket is – mondja Lipics Zsolt, a Pécsi Nemzeti Színház igazgatója. – Mindig mutatkozott és napjainkban is mutatkozik érdeklődés a progresszív, elgondolkodtató mai magyar művek iránt.” Mint mondja, Nemzeti Színházként kötelességük is kortárs műveket műsorra tűzni, ez fenntartói elvárás, ami egyezik az ő szándékaikkal. A kiválasztás fő szempontja pedig a mű minősége mellett a megvalósíthatósága. Az utóbbi években Egressy Zoltán Sóska, sült­krumplija és Háy János Utánképzés ittas vezetőknek című műve volt óriási siker, amit hamarosan ismét műsorra is tűznek. Egy pécsi orvos-író, Sárosi István Otthol, édes otthol című különleges művét is bemutatták. Az Enyedi Éva által jegyzett Ö.K.Ö.R. (Ö.sszes K.Ö.telező R.öviden – irodalmi osztálykirándulás) I. és II. pedig kifejezetten az ifjúsági közönséget célozta, és szintén nagy sikerrel futott. És a következő évadban ismét bemutatnak egy új Háy-darabot, amelyet a szerző a felkérésükre írt.
Rizikós is, meg nem is a kortárs dráma bemutatása Barnák László, a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatója szerint. A közönség és a társulat színészei számára is mindenképp vonzerő, ha egy ősbemutató készül, ami először az ő színházukban vagy éppen a szabadtéri játékokon (mint az Ezeregy éjszaka című world musical) látható. A színház ezért az elmúlt években is törekedett arra, hogy kortárs magyar drámái egyúttal ősbemutatók is legyenek, ezáltal lehetőséget biztosítva magyar szerzőknek, hogy a társulat számára új műveket írjanak. Ennek kiemelkedő eredménye Székely Csaba Mária országa (r.: Alföldi Róbert). Ezzel együtt annyiban rizikó, hogy nem tudnak „biztosra menni” a címmel, hiszen nincs előélete, korábbi sikere, amire az érdeklődést alapozhatják. Ám ha a visszajáró/bérletes nézők többször találkoznak a magyar darabokkal, ősbemutatókkal, akkor kialakul a kíváncsiság olyan darabok iránt, amelyekben a saját közéleti viszonyaikra, társadalmi anomáliáikra ismerhetnek rá, hiszen ezek a történetek sokkal ismerősebbek lehetnek számukra, mint a külföldi darabok.

Szép lassan együtt az úton

Már az is siker, ha bemutatásra, a nézők elé kerül egy-egy darab – jegyzi meg a Szombathelyi Weöres Sándor Színház művészeti tanácsának tagja, Tóth Réka Ágnes, aki szerint a rizikóvállalás nem csak a kortárs darabok esetében áll fenn. Vidéken éppúgy igény van kortárs drámák megismerésére, játszására – mondja –, mindamellett, hogy a repertoárnak szélesebb igényt kell kiszolgálnia, mint egy fővárosi művészszínháznál. Talán kisebb kockázatot vállalnak egy Hegedűs a háztetőn- vagy Óz, a csodák csodája-bemutatóval, mint egy Légrádi Gergely-darabbal, ám a szombathelyi közönség ugyanolyan érdeklődéssel fordul a kortárs szövegek felé is – lásd például a fiatalkorúak börtönében játszódó Kutyabaj és a mindennapi boldogulásukért küzdő kisembereket megjelenítő Egy kanál víz című előadások sikerét. „Ezekre a történetekre mindenkinek igénye van. A kortárs darabok fogalmazásmódja, stílusa, szövegkontextusa másképp hat ugyan a nézőkre, mint egy veretes századelős szöveg, de az univerzális igény a történetekre ugyanúgy utat talál bennük. Egy száz évvel ezelőtti Móricz-regényből készült színpadi szöveg is hasonlóan kortárs darabként definiálható, a Kivilágos kivirradtigban például az alkotók az aktuális helyzetükből fogalmazták meg a szöveghez való viszonyukat.” Az idén ősszel bemutatott Énis, teis a #metoo kérdését járja körül, nem csak egy válaszlehetőséget felmutatva. „Az egymás felé nyitás, a személyes kapcsolódás talán sosem volt ennyire fontos, mint jelenleg. A legnagyobb siker is épp ezért az, ha az adott bemutató elindíthat egy párbeszédet a közönség között, egyszóval ha a színház falain túllép” – vallja Tóth Réka Ágnes.
„Nálunk csupán évi hat bemutató van, éppen ezért egy esetleges fiaskónak nagyobb a hord­ereje, mint a szélesebb repertoárú színházakban” – ad rálátást a tatabányai Jászai Mari Színház helyzetére Guelmino Sándor művészeti vezető. Ugyanakkor önmagában az, hogy kortárs magyar darabot tűznek műsorra, nem jelent kockázatot. Úgy látja, Tatabányán is nagy a fogékonyság a nézők részéről az „itt és most” élményére, elvárják, hogy olyan helyzeteket, sorsokat lássanak a színpadon, amelyekre rezonálni tudnak, és amelyek az aktuális problémákra is reflektálnak. Az abszolút favorit – könnyed vígjáték lévén – Mohácsi István Francia rúd­ugrása volt, de kiemelkedő sikert aratott Pintér Béla Szutyok című darabja és Székely Csaba 10-e is. Remélik, az idei évadban Dragomán György Kalucsnija szintén kedvező fogadtatásra talál.
„Tíz éve találtuk ki és azóta is igyekszünk megfelelni a »Vörösmarty Színház – az írók színháza« szlogennek. Aki végignézi színházunk elmúlt évekbeli repertoárját, az láthatja, hogy ez nem blöff, hanem egy tudatosan vállalt irodalomorientált kulturális szerep – hangsúlyozza Szikora János, a székesfehérvári intézmény igazgatója, hozzátéve: – Annak az eltökéltségnek köszönhetően, hogy kortárs darabok bemutatását nem elvétve és suttyomban, hanem minden évadban és hangsúlyozottan vállalunk, közönségünk is szép lassan jött velünk ezen az úton. Ezért is mertük megkockáztatni Esterházy Péter Mercedes Benz című darabját a nagyszínpadon bemutatni és bérletben játszani. Nem lett belőle botrány, a közönség szerette az előadást, de az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy ezt csak a 6. évadunkban mertük meglépni. Szinte biztos vagyok abban, ha az első évadunkat ezzel nyitjuk, fejre állunk. Tehát kellett az az 5-6 esztendő, de megérte.” A „közönségépítés” őket igazolta: legnagyobb sikerük egyértelműen a Darvasi László–Márton László–Tasnádi István–Závada Pál írói négyes fogat Tragédia 2.0 darabja volt. „Féltünk tőle, mint a tűztől, de voltak előadások, ahol a végén a közönség állva tapsolt” – idézi fel az igazgató.
„Akkor fog élni, fejlődni és gyarapodni a magyar dráma, ha a drámaírók nem a fióknak írnak, hanem be is mutatják azokat.
A színházaknak igen is be kell vállalniuk azt a rizikót, ami ezzel jár” – állítja Berzsenyi Bellaagh Ádám, a Budaörsi Latinovits Színház igazgatója. Szerinte óvatosabbak a színházak ebben a tekintetben, mint amilyennek lenniük kellene. Magukat is beleértve. „Pedig nagyot is lehet vele nyerni, ha jól sül el, és rá tud tapintani egy nagyon aktuális témára. Mert a nézői érdeklődés egyértelműen nőtt, sőt még nagyobb is, mint amit gondolunk és kiszolgálunk. Amikor kortárs darabot mutattunk be, mindig volt egy nézőréteg, amelyik ráugrott, és az elejétől nagy érdeklődéssel követte a folyamatot. Székely Csaba Öröm és boldogság című drámája Alföldi Róbert rendezésében kimondottan nagy sikert aratott. Nyilván nagyon fontos szelektálni, jó műveket választani, de az a jó, ha úgy kortárs a darab, hogy valóban mer aktuális kérdésekkel foglalkozni.”