Magyarország;kábítószer;Írország;Dublin;heroin;

Elismert, nyugalmazott magyar vadászpilóta vezethette azt a kisrepülőt, amin hatvan kiló heroint találtak Írországban

A bíróságon azt állította, ő úgy tudta, hogy speciális mikrochipek készítéséhez szükséges anyagot szállítanak.

Megnevezte a pénteki, 8 millió euró értékű heroinszállítmány lefoglalásakor elfogott két magyar férfit az egyik ír lap, a The Journal. A cikk szerint a bíróság a 62 éves N. Zoltánt és a 49 éves A. Ignácot hallgatta meg, akiket a kábítószer-kereskedelmet tiltó törvény alapján tartanak őrizetben. Később a hvg.hu megkeresésére az ír bíróság is megerősítette a két nevet.

A hvg.hu értesülései szerint repülős körökben azt valószínűsítik, hogy N. Zoltán nyugalmazott vadászpilóta volt az, aki a kisgépet vezette. A portálnak a férfi felesége nem kívánt nyilatkozni, azt mondta, „sem megerősíteni, sem megcáfolni” nem szeretné az információt, miszerint a férje az egyike az őrizetbe vett két magyarnak. Egy N. Zoltánnal szakmai kapcsolatban álló férfi azonban megerősítette, hogy tudomása szerint is a volt vadászpilótát vették őrizetbe, de úgy vélekedett, ő csak a járművet vezette, nem vett részt a drogügyletben.

A The Journal tudósítása szerint N. Zoltán

a bíróságon azt mondta, szó sem volt kábítószerről, úgy tudta, hogy speciális mikrochipek készítéséhez szükséges anyagot szállítanak.

„Soha sem használtam kábítószert, utálom a drogot” – jelentette ki.

A. Ignác azzal védekezett, kényszerítették, hogy részt vegyen az akcióban, a családja védelme érdekében tette. A két vádlott nem kérte, hogy óvadék ellenében helyezzék őket szabadlábra.

A hvg.hu azt írja, N. Zoltán nyugdíjas őrnagy igazi legendának számít a magyar vadászpilóták között. Ő volt ugyanis az, aki délszláv háború idején befogott és a magyar légtér elhagyására kényszerített egy szerb MIG-21-est.

A drogfogásnál lefoglalt kisgép lajstromjele ugyan a rendőrség által közzétett fotón nem látszik, de jellegzetes festett mintázata alapján megszólalásig hasonlít egy magyar bejegyzésű Cessna-210-es gépre, amelyet a portál a magyar légi jármű lajstromban is megtalált. A kisgép magyar tulajdonosa, egy vállalkozó a hvg.hu-nak azt mondta,

a gépet határozatlan időre kölcsönadta, és tudta, hogy külföldre akarnak menni vele, de azt nem, hogy milyen célból.

A tulajdonos nem kívánta elárulni, hogy kinek adta kölcsön a repülőt, és közölte, hogy nem tudja, mi van a repülővel, neki hivatalosan még senki nem szólt a lefoglalásáról. A hatóságok tehát nem keresték meg, de a portál szerint a szavaiból az derült ki, hogy azzal vagy azokkal sem beszélt azóta, akinek vagy akiknek kölcsön adta a gépet.

Vasárnap lapunk is beszámolt arról, hogy két magyart vettek őrizetbe Írországban, amikor lekapcsoltak egy hatalmas heroinszállítmányt, a dublini Weston repülőtéren Mintegy hatvan kilogramm heroin került elő a Cessna repülőből, a kábítószer feketepiaci értéke 8 millió euró értékű. Két ember tartóztattak le, mindegyikőjük magyar állampolgár, akik a The Irish Times cikke szerint üzletembereknek adták ki magukat.