Rácz Krisztina szociológus, a belgrádi Filozófiai és Társadalomelméleti Intézet kutatójának előadása kapta az egyik legnagyobb visszhangot a Népfogyatkozás című konferencián, melyet a CEU és vajdasági Sajtószabadság Alapítvány szervezett nemrégiben Budapesten. Két, általa kutatott humoros, speciálisan vajdasági magyar Facebook-oldalról beszélt – ez a Rokon Ilonka Copyright és a University of Bótelőtt –, amelyek szerinte jól jellemzik az ottani szubkultúrát. Előbbi egy ízesen beszélő, mindenről sarkos véleményt alkotó idős nagynéni stílusában posztol párkapcsolati válságról („Biztos szètmentek, mer mostanàba nagyon kinágassa magát a feszbukon.”), kér irányfényt az online útvesztőben („Mi a különbség az internet meg a kompjuter között? Nem ugyanaz?”), vagy bátorít objektív ítélkezésre választás előtt („Ez a hülye jelőlteti magát miacsudának? Olvasd má mit igér.”).
A másik közösségi oldal posztjait szemezgetve szinte látjuk a borvirágos orrú bölcset, amint a kelleténél nagyobb csizmát vásárol az unokával („Úgyis vazstag zokniva hordod télön…”), megoldást javasol a helyzetre, amikor kölyökoroszlánt találnak Szabadka környékén („Én tüllem hagyhatták is vóna szabadon. Hátha összeötte vóna a pockokat a határba!”), és nem szívleli, hogy teret nyer az öngyújtóhasználat („Éccő láttad, hogy Tito azzal gyútotta a szivarját, oszt most majomkocc itt...”)
Onnan látszik a kép
– A világ az online térbe helyeződik át, egyre kevésbé találkozunk élőben a többi emberrel. Szerintem a két felület által nagyon jól megragadható, hogyan alakul egy közösség élete – fogalmaz Rácz Krisztina. – A vajdasági magyarok élete is változik, 2010 óta különösen. (Májusban lépett hivatalba a második Orbán-kormány és kezdte kiemelten kezelni a Szerbiával ápolt kapcsolatot.) Magyarországon alig tudnak arról, hogy élünk valójában, a közösségünkön belül is akadnak tabuk.
Kifelé úgy néz ki, hogy minden szuper, itt a Kánaán, de ha az ablakon kinézünk, akkor nem ez van. Hanem például az, hogy rettenetesen fogyunk.
És ezt még a magyar és a szerb kormánnyal egyaránt nagyon jó viszonyt ápoló, az intézményékben és a döntéshozásban szinte mindent felügyelő Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) sem tudja szépíteni. A 2010 óta létező kettős állampolgárság intézménye óta még könnyebb az elvándorlás, év közben is kiveszik a szülők a gyerekeket az iskolából, elmennek Ausztriába, Németországba. Mondhatnánk tehát akár azt is, hogy rendben, csapjuk le a villanyt, még az én generációm kihúzza, de ennyi volt. És akkor beköszönnek a virtuális tartalmak, mint ez a két Facebook-oldal. Van egy olyan hipotézisem, hogy azért olyan népszerűek, mert az, amit közvetítenek, valamit jelent a szerbiai magyaroknak. A nyelv, ahogy megszólal a két oldal: „Ilonka” a bácskai középzárt ë hanggal, az „egyetem” a bánáti, azaz a Szeged környéki nyelvjárásra emlékeztető ö-zéssel.
Mindenki nevetett, meséli, amikor azt mondta, ebből fog tanulmányt írni, most meg ott tart, hogy hamarosan leközli egy angol nyelvű nemzetközi tudományos kiadvány. – Úgy vettem észre, hogy a két felület a 20 és 50 év közötti réteg körében kapós, nosztalgiát ébreszt, önazonosságot gerjeszt. Igyekeztem megállapítani pár fontos témát, amelyek visszatérnek, sok lájkot és hozzászólást kaptak. Ezekről gondoltam azt, hogy sarokkövei az itteni identitásnak. Az egyik ilyen témakör a ruralitás, a vidékiesség. A vajdasági magyarság egy falusi, kisvárosi, marginalizált, peremvidéki közösség, érthető módon a mezőgazdaság, az állattartás fontos kérdések. Nagyobb városokban ezek stigmatizált, vagy egész egyszerűen lenézett témák, itt viszont megvan a lehetőség, hogy nosztalgikus hangulatban, vagány stílusban, akár szolidan hencegve beszélgessenek arról, hogyan kell pálinkát főzni, dohányt felfűzni. Nevetnek egymáson, de nem kicsúfolják a másikat, a megnyilvánulásokban szeretet és irónia van.
Vučić marad a hatalomban, de a vajdasági magyarok között Orbán a minden és a Jóisten felett is áll valaki – Videó!„Szánalmas az, aki mások gyengeségéből merít bátorságot” – A VMSZ vergődik a Fidesz és a nepotizmus hálójábanA másik kedvelt témakör az evés-ivás, ahol például hagyományos receptekről, nagy családi falatozásokról cserélnek eszmét. Ezek az étkezések, italozások nyújtják a közösségi élményeket, általában ünnepek alkalmával hazatérnek az elvándorolt rokonok, barátok, és ilyenkor egy kicsit újra nagyobbnak tűnik a közösség. A harmadik visszatérő motívum a többségi kultúrához való viszony, a „kevertség”, illetve a szerb nyelv tudásán vagy épp nem tudásán való nevetés, ami akár egy trauma feloldása is lehet.
– A negyedik terület, ami érdekes módon máshol nem nagyon szokott felmerülni a vajdasági magyarság kapcsán, a transznacionalitás. Ez mindennapi téma azoknak is, akit ott maradtak: Szegedre járnak vásárolni, Budapestre egyetemre, határátlépéskor kicserélik a telefonban a sim-kártyát és a két határ között az útlevelet. „A szerbet a szerbné[l,] a magyart a magyaron”, merül fel "Ilonka" egyik mémjén is. Igen, maga az államhatár is állandó téma. Nagyon vicces és egyben tragikus, hogy állandóan azt halljuk, soha ilyen jó nem volt a viszony a két ország között, aztán mégse tudják megoldani, hogy ne kelljen két órát állni átlépéskor – mondja a Belgrádi Egyetem kutatója.
Pénz sem köt röghöz
A határon túli gazdaságfejlesztési támogatások döntő része a Vajdaságba érkezik a Fidesz-kormánytól. Szíjjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter legutóbb december közepén (egyébként nyíltan a szerbiai választási kampányban) egy adai eseményen értékelte hatalmas sikertörténetként a magyar kormány törekvéseit. Azt mondta, „a vajdasági magyar közösség gazdasági megerősödése a megmaradást is jelenti”. Az elmúlt években 80 milliárd forint magyarországi támogatás jutott erre a vidékre. A dotáció egyik nem titkolt célja, ahogy arra a tárcavezető is célzott, a magyarok elvándorlásának fékezése lett volna. Mindhiába. A legutóbbi népszámlálás adatai szerint a 6,6 millió lélekszámú Szerbia összlakossága egy évtized alatt közel 7, a szerbiai magyarságé 27 százalékkal csökkent, ma alig több, mint 180 ezer ember vallja magát magyarnak déli szomszédunkban.
– A népességfogyás természetes folyamat, legfeljebb lassítani lehet – magyarázza a fentieket Rácz Krisztina.
– Tisztán látszik a népszámlálási adatokból, hogy csak azok a közösségek nem fogytak, amelyek a hagyományosabb életkörülményekhez ragaszkodnak: a bosnyákok, az albánok és a romák. Az ő köreikben esetleg az apa szegődik el Németországba, küldi haza a pénzt, de a család marad, és nyugdíjas korára a családfenntartó is hazamegy. A népességfogyás modernizációs kérdés, nem vajdasági, nem magyar sajátosság. Az emberek a perifériáról vándorolnak a központok felé. Vajdaság agrártársadalom, de ma már nem lehet földművelésből megélni, nem is akarja mindenki csinálni, tehát támogatásokkal megpróbálni beleszólni az emberek életébe kevéssé célravezető. Hogy mást ne mondjak, azt halljuk, hogy aki akar, tud dolgozni, a gyárakban nem is olyan rosszak a fizetések – de nem várható el, hogy mindenki gyári munkás akarjon lenni. Bár nem értek egyek a Fidesz-kormány vagy a VMSZ hatalmi struktúra politikájával, nem tudok nekik szemrehányást tenni azért, mert nem állították meg a szerbiai magyarság fogyását. Nem tudták, mert nem lehet. Ez eleve veszett csata.
Legalább beszéltünk róla
– Hogy milyen nyelven szólunk, nem csak identitás, hanem praktikum kérdése is. Magyarnak vallom magam, mégis sok mindent írok szerbül, mert a célközönségem szerb, de tudom, hogy értik a magyar ismerőseim is – reagál a nemzettudatot firtató kérdésünkre Rácz Krisztina. - Kinyílt a világ, talán egyre kisebb lesz a jelentősége annak, ki milyen nemzetiséghez tartozik. Ki tudja, pár évtizeden belül lehet, hogy teljesen elmosódnak ezek a határok. Valószínűleg egyszerűbb lenne úgy az élet. De sok embernek ma még nagyon fontos a nemzetiség, sőt, Közép-Kelet-Európában gyakran egyenlőségjelet lehet húzni a nyelv és e között. A két Facebook-oldal arról tanúskodik, hogy még a dialektus is ad egy területi azonosságtudatot. Azzal kapcsolatban mindig szkeptikus vagyok, hogy a tudománynak van-e hatása a mindennapokra. A CEU-n megrendezett konferencia után nyilvánvalóan nem áll meg a kisebbségek fogyása, de szakmailag fontos esemény volt. Arra pedig nem is számítottam, hogy milyen jól fogadják majd a kollégák a rendhagyó ötletemet, hogy egy ilyen témával foglalkozzak.
