Magyarország;színház;interjú;Alföldi Róbert;közélet;Az ügynök halála;

2024-02-24 05:55:00

Alföldi Róbert: Annak a gondolkodásnak, amit én képviselek, itt nincs létjogosultsága

Arthur Miller Az ügynök halála című drámáját rendezi a Centrál Színházban, amelynek szombat este lesz a premierje. A barátságról, a magányról, a közéletről, Molnár Ferenc Liliomáról, és az elmúlásról is kérdeztük. Interjú.

Az ügynök halálát rendezted már a Thália Színházban 2004-ben Bodrogi Gyulával a főszerepben. Előtte 2000-ben játszottál is Miller darabjában a Tivoliban Sándor Pál rendezésében. Most miért vetted újra elő? A régi ismeretség okán, mint ahogy az interjú videós változatában is, tegeződni fogunk.

Ha valamit megrendeztem, mondjuk húsz évvel ezelőtt, azzal nem pipáltam ki a darabot. Az ember sokat változik ennyi idő alatt és egy ilyen sűrű történetről más mondanivalója is van, mint korábban. Úgy gondolom, hogy a darabban benne van a hétköznapi ember küzdelme és reménytelensége és ez nagyon is itt van ma is, talán sokkal jobban is, mint 20 éve.

Willy Lomant Stohl András alakítja. Vele régi munkakapcsolatban vagy. Azért nem csodálkoznék, ha azt mondanád, hogy amikor felhívtad ezzel a feladattal, igencsak meglepődött.

Ő már nem lepődik meg semmin, másrészt miatta is akartam ezt a darabot megrendezni újra. Meg persze Balsai Móni és a két fiút játszó Szécsi Bence és Fehér Tibor miatt. A színészek kikristályosították azt az irányt, amerre menni akartam. A következő munkám a Hamlet lesz, azt már megrendeztem kétszer is. Úgy látszik, az ilyen darabok időre időre nem hagyják nyugodni az embert.

Szoros munka- és emberi kapcsolat fűz Stohl Andráshoz. A sok kereskedelmi televíziós feladat nem kezdi ki a színészetét?

Egyáltalán nem, sőt, ámulok rajta, mert még annál is jobb színész, mint amit egyébként is nagyon gondolok róla. Semmi nem tudja megkarcolni az ő színészi hitelességét.

Arra emlékszel, hogy először mi izgatott Az ügynök halálában?

Számított Bodrogi Gyula. De úgy emlékszem, akkor sokkal kevésbé volt keserű a viszonyom ehhez a témához. Akkor én ezt az egészet a kisember heroikus küzdelmeként fogtam fel. Ma azt, hogy egy apa megpróbálja összetartani a családját, rendezni a gyerekei életét, ezt jóval reménytelenebbnek, sötétebbnek, fájdalmasabbnak látom, mint korábban. A darab drasztikus vége, mely szerint valaki önmagát megszünteti azért, hogy mások életbe tudjanak maradni, nem is tűnik annyira szélsőségesnek.

Nemrég jelent meg egy könyv rólad, Csáki Judit tollából. A könyvbemutatón az Átriumban a beszélgetéseteket Székely Csaba abszurdjai keretezték Az egyikben egy vak szeretne jogosítványt kapni, a politikai kapcsolataira hivatkozik és a orvos meg is adja neki az engedélyt. Meddig fokozható a körülöttünk zajló társadalmi abszurd?

Én evvel a darabbal nem akartam politizálni, nem szerettem volna, hogy az előadásnak bármilyen politikai felhangja legyen. Az más kérdés, hogy felvetődik Willy Loman lelkileg mennyire abuzív apa, vagy a jó szándék miként mérgezi meg mások életét. Persze az érzékelhető lesz jó esetben, hogy egy átlagember ma társadalmilag olyan helyzetben van, hogy egyes esetekben csak abszurd, szélsőséges megoldásokkal képes életben tartani a családját. Fontos az is, hogy Bíró Bence, aki egy fiatal író, dramaturg újrafordította a darabot és egy nagyon erősen sűrített, a saját generációja nézőpontját is felvető szövegkönyvet készített.

Elég sokat beszéltetek a könyvben a magányról.

Igen és főleg arról, hogy ha valaki elhivatottan műveli a saját szakmáját, az némi áldozatot követel és ez vonatkozik az ember személyes viszonyaira is. Azért vannak barátaim, persze elsősorban nem a szakmából.

Szorongok attól, hogy tele van a nézőtér és nem fogom érdekelni őket – mondtad szintén a könyvben. Most játszottátok a Centrál Színházban a 300. My Fair Lady-t. Gondolom a jubileumi előadáson már nem szorongtál.

A nagy szériaszám semmit nem jelent. Ahogy előrehaladnak a színpadon töltött évek, úgy nő az emberben a szorongás ettől az egész szakmától. Az ember azt érzi, hogy elveszíti az érdekességét, a hitelességét.

Az nem elég, hogy jegyet vesznek?

Az sokkal jobb, ha valaki jegyet vesz és visszajön, mintha jegyet vesz és soha többet nem jön vissza. Én jó régen csinálom ezt, ha lenne szakmai nyugdíj, rég szakmai nyugdíjas lennék.

Kibírnád színház nélkül?

Nem azt mondtam, hogy nem dolgoznék. Az fontos, hogy az ember szembe nézzen azzal, hogy még tud-e hiteles lenni. Ugyanakkor nagyon fontos, hogy képes legyek megőrizni a frissességemet és a jelenidejűségemet.

Ezt miként kontrollálod? Elhívod a mestereket?

Mesterek már nincsenek. Meghaltak. Nincsenek itt. Elmentek.

Színházban hogyan mérhető a siker?

Nem tudom, talán, hogy az embert nézik és hogy kíváncsiak rá.

A mi szakmánknak úgy kellene működni, hogy a kényszeres besorolásokat felülírja az eredendő kíváncsiság – mondtad szintén a kötetben. Te tudsz még kíváncsi lenni?

Nagyrészt igen, még megengedhetem magamnak, hogy olyat vállaljak, amire kíváncsi vagyok.

A könyvben szerepelnek számok is: 123 rendezés, 74 szerep Ez így rendben van? Az utóbbi időben több a szerep, mint a rendezés.

Szerencsére dolgozom, és vannak csodás feladataim. Nem szólhatok semmit. Az utóbbi időben valóban kevesebbet rendeztem, de közben sokat játszom. Úgy látszik ez olyan, mint egy libikóka. Előző időszakban ez fordítva volt.

Az Átriumban ebben az évadban búcsúzik a jelenlegi működtetőcsapat. Ez számodra milyen változást jelent?

Eddig sem voltam benne a színház vezetésében, én az Átriumban csupán egy alkalmazott vagyok, aki rendez és játszik is. Nem mondták el a srácok, hogy mi tud máshova menni és mi nem. De boldogan állok elébe. Bennem az van, hogy ami ott volt eddig, annak lehet, hogy vége lesz, de erre nincs valós ráhatásom. Igyekszem megtanulni, hogy az ilyen helyzeteket, amikre nincs valós ráhatásom, kipucoljam az életemből.

Ezt hogy érted?

Úgy, hogy amiben nem tudok produktív lenni, azzal egy idő után nem fogok foglalkozni. Én sokat harcoltam, úgy érzem nem sok eredménnyel. Látok magam körül olyan embereket, akik ebbe becsavarodnak. Az se jó! Igyekszem megpróbálni megkeresni azokat a dolgokat, amelyekben örömöm van. Önzőnek kell lenni.

De a mai napig megszólalsz közéleti kérdésekben.

Ritkásan most már, épp ezért, amiről beszéltem.

Elment a kedved?

Ha az ember azt érzi, hogy semmi értelme nincs annak amit csinál, akkor elmegy a kedve. A választások után azt éreztem, hogy semmi értelme nem volt annak, amit én előtte nyomtam. Teljes mellszélességgel. El kell fogadni, hogy amit én gondolok arról, hogy milyen egy demokratikus ország, hogy az miként tudna működni, az egy kisebbségi gondolat. Én mindent megtettem azért, hogy ez ne maradjon kisebbségben. Nem sikerült, nagyon nem.

Fel lehet adni ezt a törekvést?

Nem feladásról van szó. De nem szeretnék ebbe több energiát, érzelmet, idegrendszert beletenni. Bebizonyosodott, hogy az a gondolkodás, amit én képviselek és a világról gondolok, annak itt nincs létjogosultsága. Mindenki a saját szövegét löki, miközben semmiféle átjárás nincs az eltérő álláspontok között.

A színházban ugyanakkor még mindig szívesen foglalkozol a kisebbséget érintő témákkal.

A kisebbségi probléma előbb-utóbb Magyarországon mindenkit elér, mert hol ez lesz kisebbségben, hol az. Magyarországon a kiválasztott kisebbség mindig másodrangú állampolgár és hogy melyik kisebbség lesz kiválasztva, hogy másodrangú állampolgár legyen, az hol így, hol úgy fog változni. Igen, akkor még mindig nem tudok csendben maradni, amikor ilyen szempontból érzek valamilyen igazságtalanságot.

Nemrég nyilvánosan bíráltad Vidnyánszky Attilát, a Nemzeti Színház vezérigazgatóját amiatt, ahogy a Nemzetiben történt balesetet kezelte.

Pletykákból nem tudom összerakni és nem is akarom, hogy Vidnyánszky hibázott-e és ha igen miben. De az nem túl szimpatikus, hogy a balesetben hónapokkal ezelőtt megsérült két színész nem kapott semmilyen anyagi segítséget, hogy erről nem beszéltek. Én máshogy gondolom a vezetői emberséget.

A Nemzetiben a te igazgatói periódusodban történt baleset?

Nem emlékszem rá.

Horváth Lajos Ottót ismered?

Igen, ahogy általában a többi kollégát is.

Felhívtad?

Nem vagyunk olyan viszonyban.

Játszod a Liliomot Budaörsön. Engem meglepett, hogy a te életrajzi adatait is bekerültek az előadásba, a díjaid és más is.

Csak néhány adat és néhány díj, nem mindegyik.

A Súgócsiga díjra konkrétan emlékszem.

Igen és van Súgócsiga fődíjam is.

Nem volt ellenedre, hogy ez az előadás ennyire személyes legyen?

Ha igent mondok egy helyzetre, akkor nem meózok. Berzsenyi Bellaagh Ádám igazgató találta ki, hogy én játsszam Liliomot. És én javasoltam, hogy Kovalik Balázs rendezze. Arra gondoltam, hogy jó olyan emberekkel dolgozni, akik az eszközeiket és a megközelítésüket tekintve másként látják a színházat, mint én. De amit kérdeztél az igaz az Urbán András által rendezett Mefisztóra is. Mind a két rendező használja, hogy kvázi celebbel dolgozik. Szerintem a Liliomban sokkal többet meglehet rólam tudni, mint egyébként, beleértve, hogy némi humorral és cinizmussal használják az életrajzi adataimat. Andei Serban, Urbán, vagy Kovalik, egyikőjük sem Magyarországon él és más szabadságfokkal is dolgoznak, mint a Magyarországon élő rendezők.

Ez is érezhető is volt a próbákon?

Persze, abszolút. De az nagyon jó, ha az ember új ajtókat nyit ki, vagy új összetételű levegőt szív. Fontos, hogy olyanokkal dolgozz, akik nem a komfortzónádon belül vannak. Így te is kikerülhetsz onnan.

Az előadásban elég sokat vagy egy koporsóban, hiszen Liliomot temetik, többször visszatérően is. Téged is ért az elmúlt időszakban személyes veszteség. Mennyire foglalkoztat az elmúlás?

Nem készülök meghalni. Az embernek egyre több lesz a halottja és kénytelen szembesülni azzal, hogy bármikor ennek az egésznek vége lehet. Nemrég ment el az apám. Nagyon megrendítő, de egyben példaértékű volt, ahogy ő befejezte. Méltatlan állapotban nem akarta tovább csinálni. Politikus is volt, de olyan egységes tiszteletteli megrendült együttérzést kapott minden politikai oldalról, és mindenféle gondolkodású embertől, amit én még nem tapasztaltam. Szerintem ez volt az álma. Nála nyitottabb és liberálisabb embert nem ismertem. Miközben bizonyos dolgokban a szó nemes értelmében hagyománytisztelő és konzervatív volt. Ugyanúgy fontosak tartotta a népi és a zsidó gyökereit. Mindenből megpróbálta a jót összerakni. És szerintem ez az igazi hazafiság. Nagyon nagy példa előttem. Nagyszerű ember volt.

Infó: A február 27-én a mobil Népszavában a 17.oldalon megjelenő teljes videóinterjú rövidített, szerkesztett változata. A beszélgetést február 16-án rögzítettük.