támogatás;sárlavina;károsultak;Recsk;

Semmi nem lesz az 500 milliós támogatásból, amit Orbán Viktor ígért a recski bányakárosultaknak

Ugyan erről semmilyen hivatalos levelet nem kapott a polgármester, úgy véli, elég egyértelmű a helyzet, miután a támogatáshoz szükséges okirat eddig nem született meg. A Belügyminisztérium nem cáfolta a faluvezető szavait, az MR Lakásalapnál pedig helytállónak nevezték, amit mondott.

Nem kerül Recskre az Orbán Viktor miniszterelnök által jegyzett kormányhatározattal elkülönített félmilliárd forint. Ez azt jelenti, hogy a pénzből senki nem számíthat segítségre azok közül, akiknek a házát tavaly nyár elején elöntötte a sár – tudta meg a 24.hu.

Néhány  napja az ATV reggeli műsorában jelentette ki Nagy Sándor recski polgármester, hogy az 500 milliós támogatás okafogyottá vált, ezért már nem is számolnak vele. Ezt követően a 24.hu több információt kért a faluvezetőtől, aki elmondta, a támogatást

„csak úgy nem adják oda, ahhoz kellett volna a Belügyminisztérium támogatói okirata is. Ez viszont nem született meg.” 

Nagy Sándor közölte, a sárlavina által érintett recski ingatlanokat több szakértő is felmérte, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, illetve a Heves Vármegyei Kormányhivatal részéről is érkeztek a Belügyminisztérium felkérésére a helyszínre, de ezek a vizsgálatok mind azt támasztották alá, hogy a házak statikailag nem sérültek meg.

„Nekem mondták is már akkor a szakértők, hogy erre nem fognak 500 milliót adni, higgyem el nekik. Mert ha erre adnának félmilliárdot, akkor nem lenne megállás, a nagyobb viharkárokat is mind a kormánynak kellene fizetnie. Így aztán a lakók visszaköltözéséhez elég volt egy takarítás, mert az ingatlanok nem váltak életveszélyessé” – fogalmazott a független polgármester. Hozzátette,

hivatalos levelet nem kapott arról, hogy az említett támogatás nem érkezik meg, de úgy véli, elég egyértelmű a helyzet, hiszen a támogatáshoz szükséges okirat eddig nem született meg, az eset óta pedig eltelt több mint kilenc hónap.

Az 500 millió forintot az MR Lakásalap kapta volna meg, ez a szervezet rendelkezhetett volna felette. A Belügyminisztérium egyelőre nem cáfolta a polgármester szavait, az MR Lakásalapnál pedig helytállónak nevezték, amit a faluvezető mondott. Sass Levente Gyula, az MR kommunikációs vezetője hozzátette, „valóban nincs nálunk ez az 500 millió forint, de az, hogy ez az összeg nem áll rendelkezésünkre, nem akadályozza azt, hogy végezzük a munkánkat, és segítsük a recski helyzet rendezését.”

A cég jogelődjének korábbi kisebbségi tulajdonosából a bányatársaság jogi képviselőjévé avanzsált – Kósa Lajos Fidesz-alelnök, országgyűlési képviselő barátjaként ismert – Fiák István ügyvéd korábban tagadta, hogy a recski kőbányát üzemeltető Andezit-Bau Bányászati Zrt.-t bárminemű felelősség terhelné a sárlavina okozta károkért. Sőt, azt is vitatta, hogy „a megjelölt területen bármilyen káresemény bekövetkezett volna”.

A 24.hu cikkében megjegyzi, bár a vállalkozás tavaly nyár végén kft.-ből zrt.-vé alakult át, az ezt megelőző, 2023. január 1-jétől szeptember 21-éig tartó időszakra vonatkozó beszámolója már elérhető. Eszerint

a bányacég a csonka 2023-as évben 89,5 milliós nyereséget produkált.

Az is kiderült, hogy 2022-höz képest a cég kötelezettségei 360 millióról 853 millió forintra nőttek, magyarán félmilliárdnyi tartozást halmoztak fel ebben az évben. Az eszközállomány mindeközben 360 millióról 1,16 milliárdra nőtt.