Orbán Viktor tizenöt-huszonöt éve elvétve mond igazat. Értelmes, őszinte szavai alig voltak a nemzetéhez ez idő alatt. Kiválasztotta azt a három (kötőjel: tizenhárom) dolgot, ami a legjobban megosztja az embereket, és pedig nem a jobb- és baloldali szekértáborok logikája szerint (legújabban: gender, háború, migráció), ezekkel kovácsolja egybe híveit, egyszersmind (és ez a lényeg) ezekkel ágyúzza az ellenségeit (ellenfeleit nem feltétlenül akarja megsemmisíteni egy néptribun, az ellenségeket akarja megsemmisíteni.) Bohár Dániel, Rákay Philip és Hajdú Péter (utóbbi megélhetési kakukktojásként) csillogó szemmel igeneli az orbáni autokratikus rendszert, mert maga is elhiszi, hogy ha a rézfarkú bagoly nem, akkor Gyurcsány és Soros elviszi a magyart a sötétben.
Nem túlzás: babonaként élik meg a fogalmaik szerinti baloldaliságot és a liberalizmust (aminek semmi köze a valódi baloldalisághoz és liberalizmushoz). Egy eszetlen krikszkraksz a Fidesz vezérlő térképe a magyar paradicsomba, és hiába kiabál a nemzet, hogy: Ácsi, Viki bácsi! Kispad, kispad!
Szerezni bolondulásig
Az égbekiáltó butaságokat, penetráns hazugságokat tizennégy éve kénytelen elviselni az ország. Ha a Fidesz azt méri, hogy a „magyar emberek többsége pártállástól függetlenül” ellenzi az egyenruhások korengedményes nyugdíját, akkor az ellenzéket a tűzoltókkal együtt bohócsipkával plakátolják ki országszerte (2014). Ha az ellenzék pártjai szofisztikáltabban látják a bevándorlást, mint a „magyar emberek többsége pártállástól függetlenül”, akkor a Fidesz a kerítésvágással azonosítja őket, és a migránsok (mindközönségesen: illegális migránsok, bestiális erőszaktevők) beözönlését vizionálja sokmilliárdos propagandával, nemzetinek és konzultációnak csúfolt bornírtsággal (2018). Ha az ellenzék szerint Ukrajnának joga van megvédenie magát, és a NATO-nak (és Európának) kutya kötelessége támogatni ezt a harcot, részben azért, hogy a háborús bűnös agresszor Putyin seregeit ne a Kárpátok nyugati bércei állítsák meg, akkor az ellenzék háborúpárti lesz (2022), százezrek élete szárad a lelkén, mert a „magyar emberek többsége, pártállástól függetlenül”, nem szeretne háborúba sodródni. Nota bene: ha egyszer egy magyar kormánytag vagy propagandista influenszer kifejti, hogyan képzeli el a sokat hangoztatott orbáni béketervet, amelyben Ukrajna megszüntetése és a NATO bélyeggyűjtő egyesületté alakítása nem szerepel, akkor testületileg lemegyünk hídba.)
Ravasz a Fidesz, nagyon ravasz, de nem úgy, mint a szőrét hullató róka (vö. a nép egyszerű fiának leleménye egy váratlanul ösztönös pillanatában, szövegírók és testőrök nélkül), hanem úgy, mint egy számító, képmutató, köpönyegforgató széltoló. Akit tényleg kihajítanának bármelyik valamirevaló kulturális fröccsöntő intézményből. Különösképpen akkor, ha kiderülne, hogy emberünk rájár mindenki gyümölcsösére, és dézsmál a közösből is előszeretettel.
Lehet-e nyilvánvaló hazugságokkal becsületes, igazságos világot építeni? – kérdezhetnénk, ha az építkezéshez bármi köze volna az Orbán-kormánynak, és nem a rombolás, a megsemmisítés lenne a vezércsillaga. A nyilvánvaló hazugságokat (és minden egyéb galádságot) lényegében és leplezetlenül fegyverként használva.
Ezen a ponton a Lukács György gondolataként ismert dilemma ugorhat be sokunknak: lehetséges-e az igazsághoz keresztülhazudnunk magunkat?
„A bolsevizmus azon metafizikai föltevésen alapul, hogy a rosszból jó származhatik, hogy lehetséges, mint Razumihin mondja a Bűn és bűnhődésben, az igazsághoz keresztülhazudnunk magunkat” – mondja Raszkonyikov barátja a korszakos műben, és mint Soproni András fordítása helyreteszi: tévelygésnek fordítva a hazugságot más lesz a részeg Razumihin szövegének az értelme. Ez esetben az igazság felé tévelygésről lenne szó, ami még tökéletesen rímel a Fidesz rendszerére, amely pénzügyi és erkölcsi hitelvesztés miatt ugyanígy a vége felé tántorog.
Létezik-e az isten ege alatt olyan képződmény (legyen ez most egy ország, de népdalkör, tekeszakkör vagy békemenet is lehetne), amely ármányok sorával megdicsőül a végén? Keresztülcaplat a csatatéren, lekaszabol mindenkit, majd az elfoglalt honban hellyel kínálja a szügyig verejtékes, vérben úszó szemekkel hörgő feleit. Íme, itt a hon, és most valami egészen más: ágyazzuk kulturális korszakba a politikai rendszert. Csoda szép kultúra. Olyan, mint a velejéig romlott Megafont hittel támogató Rákay bármilyen produceri ténykedése. Hiteltelen. Ahogy Habony Árpád sem rendez Napfivér, holdnővért Kubatov Gábor és Selmeczi Gabriella főszereplésével nagyon helyesen, úgy egy másik pártember se várja el, hogy két közéleti epeömlése közben szépen fogadja a közönség ajakáról Petőfit. Szabadság? Szerelem? Egyik sem nézi jó szemmel a szemforgatást. A Bencsik testvérek sem tőlünk akarták hallani, de ebben igazuk van: dilettánsoknak nem szabad mozifilmet készíteniük. Kurzusfilmet talán, de arra legyen elég Wass vagy Horthy. Ugye-ugye.
Hallgattassék le…
És hogy egy kicsit mélyebbre küldjük a mindenálló kamerát a közéleti ciszternába: Bohár Dániel legutóbbi, nagy menését elemeznénk picinyt. Nevezett kormánykontár úgynevezett ellenzékieket hívott fel telefonon, és azt tudakolta mély megrendüléssel: belefér-e számukra a kapcsolati erőszak? Nagy Ervin, Puzsér Róbert, Majtényi László, Dési János hajtotta el példás hidegvérrel, Uj Péter és Kukorelly Endre pedig indokolatlanul beszédesen igyekezett értelmet lopni Bohár tudatába. Van, amikor ösztönösen és elvi megfontolásból ragaszkodik az ember a párbeszédhez, miközben nyilván semmi értelme.
Bohár és a többi megafonos kormányslapaj ugyanis tényleg nem akar mást, mint hogy Varga Judit szégyentelen interjúját felhasználva lekaraktergyilkolják Magyar Pétert, összefeleségverőzve és összebántalmazózva.
A tényeknek a minimuma sem érdekes számukra. Bohár szerint például Magyar nadrágszíjjal verte a feleségét. Már-már Origo-cím (hamar megnéztük: az „övcsattal ütötte” mellett a „kínzás” szó szerepel címben az elmúlt hetekben megírt másfél száz cikkben.)De Hajdú Péternek is sikerült elérnie a mélypontot már a Varga-interjú felütésében is: hallgattassék meg a másik fél is, mondta a bulvárcelebritás (ennél durvábban nem szeretnénk, és nem is tudnánk megsérteni).
Szóval: van egy Varga Judit igazságügyi miniszter által elmondott gondolatsor, miszerint a Schadl–Völner-ügyben a kormányból belenyúltak az ügyészségi iratokba, de még így is van ok aggodalomra, mert Polt Péter legfőbb ügyész nem ura a helyzetnek. Ezután az átlagos demokráciában kormánytagok adnák egymásnak a kilincset a nyomozó ügyészek irodájában, és az ügyészség naponta tartana sajtótájékoztatót, hogy az állampolgárok megrendült közbizalmát páratlan transzparenciával megpróbálja helyreállítani. Nálunk egyelőre arra az ügyészségi értelmezésre futotta, miszerint szerintük elhangzott, hogy Polt Péter nem uralja az ügyészséget, tehát nincs itt semmi látnivaló. Nem gondolnánk, hogy a szakavatott ügyészségen szövegértelmezési problémákkal küzdenének, ennél jobban tiszteljük ezt a posztot, és azt is elvetnénk, hogy viccesek próbáltak lenni. De nyilván maguk is érzik: egyelőre elégtelen a kurta-furcsa válaszuk.
Szóval hallgattassék meg a másik fél is? Mintha Schadl Györgyöt meginterjúvolva arról faggatnák, hogy egyszer majdnem elütötte a hetes busz, amin testes, antipatikus kommunisták utaztak, micsoda dolog, terjesszük ki a kommunizmus áldozatainak emléknapját erre is.
Talán nem tudtunk kellően banális példát hozni, pedig igyekeztünk. A milliókat évtizede abuzáló Orbán-kormány bűne teljesen független attól, hogy Magyar Péter és Varga Judit megromlott házasságában milyen szörnyűségek történtek. Egy minimálisan tisztán látó magyar igazságszolgáltatás képes volna különbséget tenni. Magyar családfői magatartása semmilyen relációban nincs azzal, hogy a kormányba fészkelő végrehajtói maffia magyar családok kínkeservén tollasodott, és ezt kormánytagok tudták, és nem a rendőrséget hívták, hanem Völner Pált. Ahogy elnézték tíz éve Varga Judit szenvedését is (ahogy ő maga se mozdította a kisujját az Isztambuli Egyezmény ratifikálásáért). Ahogy elnézték tíz éve a férje (most ezt állítják) nepotista álláshalmozásait is. Romlott a rendszer minden elemében, és recseg minden eresztékében.
Ha egy jobboldali, keresztény ember gyónja meg a bűneit, és szabadítja fel az embereket, hogy felszabadítsák a köztársaságot, hogy magyar magyarnak ne farkasa legyen a nagy nemzeti együttműködésben és konzultációban, akkor legyen úgy.
No de mi a helyzet a kormánypropagandával, amely nem hallja meg a NER-t leleplező mondatokat? Ez a dolguk, ne hallják meg, azért nem újságírók, hanem egy hatalomnak tapsoló megélhetési szószólók. Nem számít a valóság, csak a látszata számít. Látszatot pedig sok pénzzel elő lehet idézni. Magyarország lehet sereghajtó az uniós korrupciós listán, ha a 130 milliárdból fenntartott Magyar Televízió nézői az erre hivatott uniós műsorban nem láttak még erről elemzést, és a hírek között sem olvasták. Az MTVA-ba csak úgy jut be ellenzéki hír, ha Kocsis Máté vagy Hollik István (felkészül: Menczer Tamás) tolmácsolja, cáfolja vagy értelmezi, nehogy a butuska állampolgár Mészáros Lőrincz jachtját vagy Szijjártó Péter világ körüli repkedését nézegesse. Vagy Rogán Antal korabeli, ellenzéki panaszkodását hallgassa arról, hogy ez a csúnya balliberális kormány rengeteget költ propagandára.
Nem lehet megúszni: az Orbán-kormánynak le kellene ülnie egy titkos kormányülésen, és meg kellene hallgatnia saját magát. Amikor még észnél volt. És amikor a putyini autokráciát még nem másolta, hanem elutasította.
