Bálint András: Nem tartottam magam bátornak, csak azt gondoltam, hogy a versnek ott és akkor helye lehet

A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, rendező, színházigazgató április 6-án a Kossuth téren szavalta el Radnóti Miklós Nem tudhatomját. A Magyar Péter tüntetésén való részvételről, politizáló színészekről és a véletlen szerepéről is beszélt a Népszavának. Huszonhat éven át nem szólalt meg közéleti kérdésekben, de most elárulta azt is, kit és miért jelentene fel a Szuverenitásvédelmi Hivatalnál. Interjú.

Keresték Magyar Péter stábjából vagy ön jelentkezett?

Felajánlkoztam, mint egy tisztességes prostituált. Csütörtökön, tehát mindössze két nappal a demonstráció előtt felhívtam Nagy Ervint, hogy szívesen fellépek a rendezvényen egy Radnóti-verssel. Magyar Péter visszahívott, úgy fogalmaztam neki, hogy ha szükséged van egy nemzeti liberálisra, akkor jövök szombaton. Mert én liberális vagyok, és erős a magyarságtudatom. Ahogy az önálló estjeim költőinek is. Azt mondja Radnóti Miklós, hogy ő nem magyarul író költő, hanem magyar költő. Szerb Antal, úgy fogalmaz, hogy a magyarság az a kultúra, amely ezer év történelméből szűrődik le, a magyarság a magyar irodalom.

Hogy reagált erre Magyar Péter?

Azt felelte, hogy ez nagyon megtisztelő és merész döntés.

Ön szerint is merészség volt?

Nekem már nincs mit vesztenem. Nem tartottam magam bátornak, csak azt gondoltam, hogy a versnek ott és akkor helye lehet.

Megkérdezte, ki lép még színpadra?

Elmondta, hogy Rost Andrea ott lesz, és jön Tarr Zoltán lelkész is.

Nagy Ervin azt mondta, hogy neki 56-os hangulata van. Ön átélte a forradalmat, önnek is 56-os hangulata van?

Valóban átéltem, 1956-ban 13 évesen Jordán Tamással Kossuth- címereket ragasztottunk a teherautók szélvédőjére. Most, ha nem is 56-os a hangulatom, a 89-es Nagy Imre-temetés mindenképp felidéződik bennem.

Egyszer arról beszélt, hogy tépettek a magyar arcok. Ezt látta a tüntetésen is?

Szép arcokat láttam, lelkes embereket. Ráadásul megjelent a mi generációnk, azaz idősek is ott voltak.

Van, aki úgy véli, hogy a Radnóti-verssel és személyes megjelenésével tálcán nyújtotta át Magyar Péternek az értelmiséget.

Nem volt ilyen szándékom, egyszerűen meggyőződésből álltam ott. De persze képviseltem a városi értelmiséget, ahogy önmagamat és a korosztályomat is.

Gyakori a vita arról, hogy politizálhat, politizáljon-e a színész.

Sokan mondják, hogy a színész ne politizáljon, gondoljunk csak a Mephistóra. De hogy nagy példákat soroljak: Egressy Gábor 1848-ban, Major Tamás, Gobbi Hilda az 1940-es évek elején antifasiszta tüntetéseken, vagy ’56-ban Sinkovits Imre a Petőfi-szobornál és Mensáros Debrecenben is politizált. Vagy ’89-ben Cserhalmi Gyuri a Magyar Televízió székháza előtt. És én is aktívan politizáltam a rendszerváltás idején. Annak idején többször is felléptem az SZDSZ rendezvényein. A négyigenes népszavazás egyik arca voltam, részt vettem a Demokratikus Charta megmozdulásain is. Ennek ellenére vagy ezzel együtt jóban voltam a főváros politikusaival, Demszky Gáborral és Tarlós Istvánnal is. Becsülték a munkámat a Radnóti Színházban. 1998 óta, azaz 26 éve, amikor a Fidesz-kormány leállította az új Nemzeti Színház építkezését az Erzsébet téren, amelynek kinevezett igazgatója voltam, nem szólaltam meg közéleti kérdésekben. Mostanáig.

Újra kockáztat?

Jövőre Kosztolányi-estet tervezek. Ő azt mondja valahol, hogy az elefántcsonttorony még mindig emberibb és tisztább hely, mint egy pártiroda. A ’80-as évek elején, amikor már volt egy Kosztolányi-estem, Keres Emil, az akkori igazgató arra kért, hogy ezt a mondatot hagyjam ki. Ám Kosztolányi úgy folytatja, hogy az elefántcsonttoronyból néha lesétál, hogy sebeket kapjon. Hát én most lejöttem.

A szerepeiben – nem karakteridegen módon –, nyilvános megszólalásaiban is jellemzően vívódó értelmiségi. Magyar Péterrel kapcsolatban van önben kétely?

Hallottam én is többekben a bizonytalanságot: odamegyünk, de majd meglátjuk, mi lesz. Van egyfajta közönségem, akik járnak színházba, vagy elfogadnak engem mint színészt. Őket – ha úgy tetszik – mint szavazókat elhoztam Magyar Péternek. Van-e bennem kétely? Van. Én egy tehetséges fiatalembert láttam benne, aki jól fogalmaz, és árad belőle az elszántság.

Ön szerint mi teremtette meg a lehetőséget Magyar Péter fellépésére?

Mostanság ismét a Háború és békét olvasom. Tolsztoj arról ír, hogy a bölcs, félszemű Kutuzov, Sándor cár, Ferenc császár és Napóleon mellett milyen elképesztően nagy, sokszor a történelmi személyiségeknél is nagyobb a szerepe a véletlennek a háborúban és a békében. Most itt Magyarországon véletlen volt, hogy K. Endre fellebbezett és kegyelmet kapott, ez megjelent egy bírósági iratban, a „vidéki prókátor” észrevette, a 444 megírta, és megindult a lavina. Kicsit unalmas volt már, most viszont újra nagyon érdekes lett a közélet. Kész gyanakvásokkal teli krimi. Micsoda filmet lehetne ebből csinálni! Micsoda izgalmas filmet, ugye?

Miért a Nem tudhatomot választotta?

Előtte másik verset ajánlottam, a Majális címűt, aminek ez a vége:

„Lehetnének talán még emberek,
hisz megvan bennük is, csak
szendereg
az emberséghez méltó értelem.
Mondjátok hát, hogy nem
reménytelen.”

Végül néhány órával a tüntetés előtt meggondoltam magam, mert bár a Majális vége fontos, a „slágervers”, a mindenki számára ismerős sorok az összetartozás érzését okozzák, és ezt még fontosabbnak gondoltam abban a helyzetben.

Megfogalmazható, mit érzett a Kossuth téri színpadon?

Felemelő volt, csodálatos. A Radnóti-estemen hetven embernek beszélek, ott hetvenezernek vagy 150 ezernek. Délelőtt még nagyon izgultam. A Kossuth téren azután vettem egy mély levegőt, és miután ezt a verset elég jól ismerem és tudom 65 éve, elmondtam. Bár egy hibát elkövettem benne, egy „de” szót kihagytam. Talán mégis izgultam.

Kapott a szombati tüntetés óta pozitív vagy negatív visszajelzéseket?

Hozzám a pozitív reakciók jutottak el, bár olvastam valahol azt is, hogy sértett ember vagyok a Nemzeti Színház miatt. Talán nem fognak nyilvánosan leköpni.

Egy interjúban arról beszélt, hogy mennyire hiányolja a pártok programjából a kultúrát. Bízik abban, hogy Magyar Péter és csapata változtat ezen?

A fellépése előtt még odamentem hozzájuk a sátorba, láttam Magyar Pétert pezsegni, lobogni. Azt mondtam neki: figyelj, most sok dolgod van, de amikor egyszer több időd lesz, akkor légy olyan kedves, és a kultúráról és a művészetekről is beszélj. Igent mondott. És van is min változtatni, bőven. A kultúra az eddiginél is erősebb központosítása például – amivel kapcsolatban most egyre több hír szivárog – egyszerűen lehetetlenség. Azt gondolom, hogy azokat, akik ezt tervezik, akár fel is lehetne jelenteni a Szuverenitásvédelmi Hivatalnál, hogy tönkreteszik, gyilkolják a művészek autonómiáját, ha úgy tetszik, szuverenitását.

Mennyire érzi megosztottnak a magyar közéletet és a színházi szakmát?

A magyar társadalom úgy harminc éve undorítóan megosztott. A színésztársadalom, a színházi szakma sokáig nem volt az, de Vidnyánszky Attila megjelenésével, a Magyar Teátrumi Társaság megalakításával deklaráltan azzá vált. Bár azt szoktam mondani, hogy nincs jobboldali színész meg baloldali színész, és amikor partnerek vagyunk, amikor tehetséges emberrel játszol együtt forgatáson vagy színházban, akkor nem gondolsz arra, hogy ő kire szavazott tavaly, azért a szakmán belül megvannak a törésvonalak.

Pacifikálható a helyzet? Vagy egy-két generáció végleg a kultúrharc áldozatává vált?

Talán ennek a fiatalembernek a megjelenése esélyt ad arra, hogy ez is megváltozzon.

Beszélgetésünk estéjén az Oidipuszban játszik a Radnóti Színházban. Szophoklész darabja Robert Icke átdolgozásában a jelenben, egy választási estén játszódik, főszereplője miniszterelnök-jelölt. Ön Tiréziászt, a vak jóst alakítja. Vállalkozik jóslásra a magyar közélettel kapcsolatban?

Talán visszajutunk Európához – óvatosan mondom ezt a szót –, talán lesznek itt fehérek közt európaiak. Talán nem lesz ilyen undorítóan alpári a hang, amit használunk. Talán győz a normalitás, talán egyszer csak észhez térnek az emberek.