per;Lázár János;kártérítési per;Magyar Tenisz Szövetség;Richter Attila;

Másodfokon is elbukták a 252 milliós kártérítési pert Lázár Jánosék, csaknem 16 milliót még fizetniük is kell

A Szegedi Ítélőtábla helybenhagyta az elsőfokú részítéletet.

A Szegedi Ítélőtábla mindenben helybenhagyta az elsőfokú részítéletet, és elutasította a Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ) több mint 252 millió forintos kártérítési igényét, amelyet a szervezet előző főtitkára, Richter Attila ellen nyújtottak be – tudta meg az rtl.hu. A részítélet ellen nem lehet fellebbezni.

Az ügy előzménye, hogy az MTSZ előző elnöke, Szűcs Lajos 2020-ban 3,5 milliárd forintos támogatást kért a kormánytól, mert állítása szerint olyan pénzügyi helyzet állt elő a szövetségnél, hogy már a béreket sem tudták kifizetni. A kormány végül 2,5 milliárd forintot adott a konszolidációra.

Az akkori elnök több tétellel is indokolta a pénzügyi gondokat, egyebek mellett azzal, hogy a szövetség az utolsó pillanatban lemondta a magyarországi WTA-torna rendezését, emiatt pedig a későbbiekben több százmillió forint értékű ellentételezést kellett kifizetni. Miután mindez kiderült, Orbán Viktor miniszterelnök felkérésére Lázár János fideszes képviselő vette át a szövetség irányítását, a későbbi miniszter pedig büntetőfeljelentést tett, majd belső vizsgálatot, pénzügyi konszolidációt, valamint elszámoltatást ígért. A szövetség ennek szellemében kártérítési pert indított az előző főtitkár ellen, és 252 millió forintot követelt Richter Attilától.

Ezt a követelést azonban a bíróság teljesen megalapozatlannak találta, az ítélet szerint ugyanis Richter Attila

  • a korábbi elnök szóbeli felhatalmazása alapján, és az elnökség több tagjának tájékoztatása után járt el, amikor aláírta a rendezésről szóló szerződéseket, és az sem bizonyított, hogy nem volt anyagi fedezete a versenynek.

  • nem egyszemélyben döntött a torna lemondásáról, előzőleg tájékoztatta az elnökséget, és még a lehetséges következményekről (a pénzfizetési kötelezettségről) is beszámolt, a végső döntést pedig nagyjából ugyanaz a kör hozta meg, mint amelyik a rendezési szerződésről döntött.

Tárgyalták Richter Attila viszonkeresetét is, amelyben egyebek mellett 16 havi ki nem fizetett bérét követelte. Ezt a bíróság indokoltnak találta, így a szövetségnek 15,8 millió forintot kell fizetnie a volt főtitkárnak.

„Az első pillanattól kezdve azt mondtam, hogy ez az egész ügy boszorkányüldözés, és nem szól semmi másról csak a kommunikációról. A Magyar Tenisz Szövetség pontosan tudta, hogy nem történt semmilyen szabálytalanság, mégis pert indított, hogy megfélemlítse a tenisztársadalmat”

– jelentette ki Richter Attila az rtl.hu-nak.