Találtak olyan intézményt, ahol 100 embernek kellett volna bent lennie, de délben csak 50 dolgozót találtak bent – számolt be az Economx a Belügyminisztérium (BM) által nemrég indított ellenőrzések első eredményeiről. Az eddigi tapasztalatokól a BM egészségügyi államtitkárságához tartozó egészségügyi ellenőrzésfelügyeleti szolgálat rendőr dandártábornoka, Urbán Zoltán adott tájékoztatást a Magyar Kórházszövetség konferenciáján.
Urbán Zoltán szerint előzetesen és utólagosan kérnek be adatokat az intézményektől, a szenzitív betegadatokat kerülik, s mint hangsúlyozta sehol nem zavarnak szakrendelést, előre bejelentik az érkezést az intézményvezetőnek. Tavaly a szakrendelőket, a háziorvosi rendszert, idén pedig a vármegyében az állami fenntartású intézményekben végeznek átfogó ellenőrzéseket. A szolgálatvezető sorolta is: előfordult, hogy hat napon át, egy elhunyt embert etettek az egyik kórházi osztályon, de volt, ahol az étkezési létszám lejelentése miatt trükköztek a betegnyilvántartással, a rekord az az intézmény volt, ahol naponta 68-70-nel több ebédet főzettek le, mint ahány beteg ott feküdt. Nem egy helyen a zárójelentésekkel trükközhettek, volt, hogy az elbocsátott betegnek később kellett visszamennie a dokumentumért.
Az ellenőrzött jelenléti ívek szerint átlagosan a dolgozók 50 százaléka volt jelen a munkahelyén, 48 százalékuk valamilyen jogcímen igazoltan volt távol, szabadságát töltötte vagy betegállományban volt. Két százalékukról viszont nem tudtak elszámolni, róluk azt sem tudni, hogy merre jártak munkaidőben. Az ellenőrök az elmaradt műtétek nyilvántartását is átnézték, a legextrémebb bejegyzés az volt, amikor a halasztás okának azt írták be, hogy az orvos disznóvágásra ment.
Májustól újabb 14 kórházba rendelt ki a kormányzat költségvetési felügyelőketEllenőrző kommandókat küld az orvosokra és a betegekre Pintér Sándor tárcájaLapunk is beszámolt arról még áprilisban, hogy Takács Péter, a BM egészségügyért felelős államtitkárának utasítására legkevesebb kétfős mobil ellenőri csoportok jelenhetnek meg a következő napoktól a magyar kórházakban, hogy ellenőrizzék, az orvosok és a szakdolgozók munkaidőben valóban jelen vannak-e az egészségügyi intézményekben. Később a tárca az eljárás miatt aggódókat azzal nyugtatta, hogy kórházban fekvő betegeket nem igazoltatják, jelenlétüket csak „vizuálisan” ellenőrzik.
Csak „vizuálisan” ellenőrzik a betegeket is a kórházakban razziázó belügyi kommandók„Akinek nyolc órát fizetünk, az legyen benn nyolc órát” - Jön a kórházi blokkolóóra orvosoknak