oktatás;egészségügy;gyermekvédelem;jelentés;gyermekpornográfia;Hintalovon Alapítvány;

Lesújtó jelentés készült, Magyarországon megduplázódott a gyermekpornográfia áldozatává váló 14 éven aluliak száma

2023-ban több mint 110 ezer veszélyeztetett gyerekről volt tudomása a gyermekvédelmi rendszernek.

Akadozó egészségügyi ellátások, korlátozott óvodai férőhelyek, egészségkárosító magatartások, egyre nagyobb számban előforduló mentális problémák – többek között ezek jellemezték a tavalyi évet a Hintalovon Alapítvány legfrissebb gyermekjogi jelentése szerint. A dokumentumból az is kiderül, hogy a 0-13 éves korcsoportban a korábbi évekhez képest duplájára nőtt a gyermekpornográfia áldozatává vált gyerekek száma.

„2023-ban elképesztően nehéz volt gyereknek lenni és gyereket nevelni” – hangsúlyozta a jelentéssel kapcsolatban a gyermekjogi szervezet. A  Hintalovon Alapítvány kiemelte, az infláció miatt minden kiadás közel ötödével többe került a családoknak, miközben a gyerekekre egyre többet kellett költeni az egészségügyben, az oktatási rendszerben, és a képesség fejlesztéseknél is. Ennek fő oka, hogy az ingyenes, helyi szolgáltatások sok helyen nem elérhetőek, vagy nem megfelelőek.

A jelentésből egyebek mellett kiderül, hogy a gyerekek harmada nem fér hozzá helyben óvodai neveléshez. Emellett tovább nőtt a fejlesztésre szoruló, sajátos nevelési igényű gyerekek száma, akiknek a szüleik sok esetben csak magánúton találnak segítő szakembert.

Ráadásul soha korábban nem volt annyi betöltetlen háziorvosi hely, mint 2023-ban, évek óta egyre több olyan gyerek van, aki a lakóhelyén nem jut háziorvosi ellátáshoz, ez a szám 2023-ban már 103 731 volt.

Míg Közép-Magyarországon és a Dél-Alföldön 5 százalék alatti a helyben háziorvosi ellátáshoz hozzá nem férők aránya, addig a nyugat-dunántúli és a dél-dunántúli vármegyékben 20 százalék ezeknek a gyerekeknek az aránya.

A dokumentum kiemeli, az akadozó egészségügyi ellátások ténye azért is aggasztó, mert az adatok szerint minden 5. iskolás gyerek nyilatkozott úgy, hogy van valamilyen krónikus egészségügyi problémája. A gyerekek ötöde túlsúlyos vagy elhízott, a napi gyümölcs- és zölségfogyasztás a gyerekek kevesebb mint harmadára jellemző, míg az energiaitalt minden nap fogyasztók aránya 14 százalékra nőtt.

Kiderült az is, hogy a gyerekek átlagosan kevesebbet aludtak 2023-ban, mint 2018-ban (hétköznap alig több, mint 7,5 órát). A saját egészségüket kitűnőnek minősítő tanulók aránya 2002 és 2022 között több mint 10 százalékkal csökkent.

Az egészségkárosító magatartások terén is romlott a helyzet: a 15-19 éves diákok 40 százaléka volt már részeg életében, ami jelentősen magasabb szám a korábbi évek adataihoz képest. Az iskoláskorú gyerekek közel ötödére jellemző a rendszeres (legalább heti gyakoriságú) dohányzás. A 9-11. évfolyamon tanulók 17 százaléka kipróbálta már a marihuánát, és minden 10. gyereknél előfordult már visszaélésszerűen szer (nyugtató vagy altató) használata.

A gyerekek és fiatalok körében a mentális problémák egyre nagyobb számban fordulnak elő, miközben a pszichiátriai fekvőbeteg-ellátás 2023-ban is 19 vármegyéből csak 7-ben, valamint a fővárosban volt elérhető.

A növekvő szerhasználati adatokhoz képest különösen aggasztó, hogy a gyermek- és ifjúságaddiktológiai ellátásban is tovább csökkent az elérhető szolgáltatások száma. Járóbeteg-ellátás továbbra is csak két vármegyében érhető el.

A jelentésből kiderül, hogy a korábbi évekhez képest duplájára nőtt a gyermekpornográfia áldozatává vált gyerekek száma a 0-13 éves korcsoportban. Nőtt a 18 éven aluliak által elkövetett bűncselekmények száma, és több bűncselekménynek váltak áldozatává is.

2023-ban több mint 110 ezer veszélyeztetett gyerekről volt tudomása a gyermekvédelmi rendszernek, és a szexuálisan bántalmazott gyerekek 79,6 százalékát a saját családjában érte erőszak.

„Mit árul el a magyar társadalomról, hogy a gyerekek ilyen rossz egészségi állapotban vannak? És mit árul el rólunk, hogy ilyen kevés figyelmet fordítunk a gyermekegészségügyre? Azt szoktuk mondani, hogy a gyerekek nem tudnak jobban lenni, mint a felnőttek, akik róluk gondoskodnak. Úgyhogy akár úgy is feltehetnénk a kérdést, hogy van valójában az a magyar társadalom, amiben ilyen rosszul vannak a gyerekek?” – üzente a jelentéssel kapcsolatban a Hintalovon Alapítvány.